Uncategorised
Boldogok a tiszta szívűek
Jézus azt mondja: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5, 8) Akkor érthetjük meg ennek a mondatnak a súlyát, ha tudjuk, hogy az Ószövetség írásai – és a Jézus-korabeli emberek köznapi tapasztalatai – szerint Istent lehetetlen látni (és a neve is kimond-hatatlan). Még Mózes, Isten barátja sem láthatta az Urat, pedig ő olyan közel állt hozzá, mint senki más az addigi történelemben: „Azután (Mózes) ezt kérte: „Hadd lássam meg dicsőségedet.” A válasz ez volt: „Megteszem, hogy elvonul előtted egész fényességem, és kimondom előtted a Jahve nevet. Kegyes vagyok ahhoz, akihez akarok, és megkönyörülök azon, aki nekem tetszik.” Azután hozzáfűzte: „De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” (Kiv 33, 18-20) Az ószövetségi iratok szerint még Isten angyalainak megjelenése is olyan rémülettel töltötte el az embereket, hogy aki ilyet átélt, így kiáltott: „Meg kell halnom, mert láttam…”
Könyvakció - újra kapható a Sárkányszelídítők!
Ennek örömére most kedvezményes áron lehet hozzájutni mindkét mesekönyvünkhöz és ajándék könyvet is adunk! Részletek:
Egy orvos példája az abortuszról
Egy orvosprofesszor megkérdezte hallgatóit, mit tennének a következő esetben:
Szeretet történet a megbocsátás erejéről
Corrie ten Boom (1892-1983) holland evangélista volt. A háború alatt zsidó származású honfitársait rejtegette, ezért koncentrációs táborba került. Miután kiszabadult, úgy érezte, soha többé nem akar Németországba menni. Isten mégis odaküldte. (München egyik templomában hirdetett igét, amikor egyik volt fogva tartója tűnt fel előtte:
Szeretet Földje Hírlevél, 2023. augusztus
Kedves Testvérek!
Legyen áldott a nyarunk, tudjunk pihenni és sikerüljön több időt töltenünk Istennel! (Az egyik Ehetiben írtam is erről: Volt-e Jézus nyaralni?.) Talán most van időnk egy jó lelkigyakorlatra - videóink között több ilyen anyaga is megtalálható -, olvashatunk, kirándulhatunk, és augusztusban lesz még Szeretetláng Fesztivál is... részletek:
Várakozó hittel
Isten népe várakozó hittel, a „már igen” és a „még nem” feszültségében élte, s éli életét. Izrael népét egykor már kimentették az egyiptomi rabságból és bemehettek az Ígéret földjére, de az igazi, örök Kánaán még nem nyílt meg előttük. Dávid királyságot alapított, de Dávid Fiának örök királysága még nem jutott uralomra a földön úgy, ahogy azt a izajási prófécia ígérte, ahol együtt legelészik a bárány és a farkas:
Gyula bácsi (szülinapi dal)
A 60. születésnapomra kaptam az iskolában a kollégáktól. (Mesterséges intelligencia segítségével késztették...)
Az Úr napja, az Úr adja
"Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta azokat." (Lk 9,11b–17)
Jézus minket is a kezébe vesz, megáld és önmagával táplál, hogy mi is krisztusivá legyünk...
Köszönöm Uram, hogy mindörökké közöttünk maradtál az Oltáriszentségben! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
XIV. Leó pápa: Csak a szemlélődő tekintet vezethet ki az ökológiai válságból
A Szentatya július 9-én délelőtt koncelebrált szentmisét mutatott be a teremtésvédelemért a Castel Gandolfó-i pápai rezidencia kertjében található Borgo Laudato si’ központban. Ezen a misén már a július 3-án közzétett, a teremtett világ megőrzéséért szóló új miseszöveget használták. Beszédének első felét a Szentatya rögtönözve mondta. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliájának fordítását közzétesszük.
Még egy magyar a szentek között - röviden
Orosz Péter Pál görögkatolikus mártír pap boldoggá avatásának szertartására 2025. szeptember 27-én kerül sor – adta hírül a Nyíregyházi Egyházmegye július 1-én. A boldoggá avatás szertartását Grzegorz Ryś bíboros, łódźi érsek fogja vezeti. A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye hamarosan további részleteket is közöl az ünnepről.
Boldogok az irgalmasok
Az egyik legnagyobb csapás ami sújtja a világot, Isten természetének félreértése. Az első emberpár bukása után a gonosz lélek befolyása alá került a földön az Istenről való gondolkodás. Isten elképzelése egyre inkább a gonosz természetét, képét öltötte magára. Isten ereje helyébe a sátán erőszakossága, Isten uralma helyébe a sátán hatalmaskodása, az egyszerű hit bizalommal teli gesztusai helyébe a véres áldozatokkal való üzletelés és bálványimádás került.