Uncategorised
Szeretet történet, ami egy pohár tejjel kezdődött
"Egy nap egy szegény fiú, aki házalásból próbálta összegyűjteni a pénzt saját tanulására, iskolába menet nagyon éhes volt. Kotorászott a zsebében, de csak egy tíz centest talált. Elhatározta, hogy bekopog a következő házba, és kér valamit enni.
Szeretet Földje Hírlevél, 2022. augusztus
Kedves Testvérek!
Áldott szép nyarat kívánunk nektek, sok pihenéssel, nyaralással, sok Isten-élménnyel, és egy kis munkával is - ami amúgy se kerül el minket. Most jött ki a nyomdából az ingyenes újságunk, hét elején postázzuk a címeinkre. Augusztus második felére megjelenik az új könyvünk - Az Istennel való egyesülés útja - Élő Szeretetláng szeminárium -, ami a Szeretetláng Fesztiválon már kapható lesz.
Erdő Péter bíboros a megváltásról
Az Ehetiben most - szokásunktól eltérően -, nem saját írást teszünk közzé, hanem Erdő Péter bíboros úr beszédét a megváltásról, amely a karizmatikus megújulás tanulmányi napján hangzott el, február 3-án tartottak az Országos Lelkipásztori Intézetben:
"Azt a felkérést kaptam, hogy a megváltásról tartsak ma előadást. Ez azért látszott a meghívók számára - ahogy hallottuk -, szükségesnek, mert korábban tetszetős és félrevezető állítások fogalmazódtak meg olyan műsorokban, amelyek még katolikus médiumokban is elhangzottak.
Élő adás a szobából 129: Jónás lelki útja Ninivéig és Istenig
- az előadás után imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Mennyei Atyánk szeret minket
"Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem." (Jn 16,23b–28)
Amikor megtapasztaljuk, hogy Isten szeret minket, megváltozik az életünk...
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és segíts, hogy viszonozni tudjuk Isten szeretetét! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Keresztény értelmiségiek felhívása az igazságos békéért
Igazságosság nélkül nincs valódi béke. Ezt képviseli következetesen a keresztény tanítás, erre mutatott rá még élete utolsó szakaszában is Ferenc pápa, ezt követeli meg az alapvető emberségesség. Ugyancsak az igazságosság szempontjainak fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia „Igazságosabb és testvériesebb világot!” című szociális körlevele. Egy háborús konfliktus esetén a fegyverek hirtelen eldobása, majd a támadó és az áldozat egyenrangú félként kezelése nem vezethet tartós békéhez, mert egy ilyen eljárás nem veszi figyelembe az igazságosság szempontjait.
Antoine de Saint-Exupéry és a Kis herceg születése
A kis herceget jelenleg nem kevesebb mint 505 nyelvre és dialektusra fordították le, és a könyvből eddig több mint 140 millió példány kelt el szerte a világon – vagyis a Biblia után a második a lefordított könyvek örökranglistáján.
Imanap hazánkért levél, 2019
Imanap hazánkért 2019. január 18. - Árpád-házi Szent Margit ünnepén
Kedves Testvérek!
15 évvel ezelőtt, 2004-ben szerveztük az első Nemzeti Imanapot nagy közbenjáró példaképünk, Árpád-házi Szent Margit ünnepére. Hiszem, hogy imádságaink nem voltak haszontalanok, de azt is látom, hogy ma is nagy szükség van erre, hogy Isten kegyelmei hatékonyan munkálkodhassanak hazánk életében. Vannak pozitív folyamatok - például csökken az államadósság és nő a foglalkoztatás - ugyanakkor olyan negatív folyamatok is megerősödnek hazánkban, amelyek Isten kegyelme nélkül megállíthatatlanok. Néhány példa:
BUÉK!
Ezzel a vidám képpel kívánunk minden kedves látogatónknak, olvasónknak, munkatársunknak és segítőnknek áldott és boldog új évet!
Édesanyám mit szólt volna?
"Egy versenyen az atléta Abel Mutai, aki Kenyát képviselte, csupán pár méterre volt a célegyenestől, mikor összezavarták a jelzések és emiatt megállt, azt gondolván, hogy megnyerte a versenyt. A spanyol atléta, Ivan Fernandez szorosan a nyomában volt és észrevette, mi történt - és odakiáltott neki, hogy fusson tovább. De Mutai nem beszélt spanyolul, így nem értette, amit mondanak neki. A spanyol aztán tolni kezdte a célegyenesbe és így segített neki megnyerni a versenyt.