Egyenes beszéd (Mk 3, 4-6)

Kategória: Márkot olvasva Megjelent: 2010. július 20. kedd

Jézus beszéde nem csapongó szavak összessége. Nem azért beszélt, hogy jelezze, jelen van egy társaságban. Nem beszélt elismerésért, nem beszélt részvétet kunyerálva – és f?leg nem beszélt mellé.

 

? az él? Ige, szavai az egész világot fenntartó életet hordozzák, ezért nem kerül, nem kerülhet bele semmi okoskodás, céltalan, értelmetlen beszéd. Mondatai akár kérdések akár állítások, behatolnak a szív mélységeibe, hogy nyilvánvalóvá tegyék az igazságot.
A zsinagógában feltett kérdésére - „Szabad szombaton jót, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy veszni hagyni?”- egyenes választ kell adni: igen vagy nem. És pont ez az, ami nem ment a az ott jelen lév?knek: „Hallgattak.” (Mk 3, 4)
A Megváltó el?tt álltak, és ha lett volna bátorságuk, ha csak egy kicsit is nyitva lett volna a szívük, ha csak átsuhant volna rajtuk az együttérzés a béna kez? emberrel szemben – egészen másképp játszódott volna le ez a történet. De nekik fontosabbak voltak a saját kis szó-játékaik, saját igazságaik és önigazultságuk, mint Isten jelenléte.
Jézust az emberek gonoszsága nem akadályozza meg abban, hogy jót tegyen. A benne lakozó „emberszeret? jóság” kiárad a béna kez? emberre – Jézus egy szavával meggyógyítja ?t. Szívének szomorúsága és haragja azonban azokon marad, akik elutasították ?t, az él? Szeretetet. Így válik ketté az igaz és hamis, a sötétség és a fény. Tetteikben nyilvánvalóvá válik, ki hová tartozik. Jézus gyógyít, a farizeusok pedig kivonulnak, hogy gyilkos indulataikat szavakba, kés?bb tettekbe öltöztessék.
„Erre keményszív?ségükön elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, majd az emberhez fordult: „Nyújtsd ki a kezed!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok erre kimentek, s a Heródes-pártiakkal együtt tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét.” (Mk 3, 5-6)
Mi is megszoktuk már a mellébeszélést, s?t nagy gyakorlatra tettünk benne szert. Tanítják is nekünk hogyan kell ezt csinálni, a „sikeres élethez” meg szinte elengedhetetlen. Ezt éljük meg a reklámokban, a politikában, a gazdasági vagy kulturális életben. Szinte már semmi sem az, aminek látszik. A falánkság „fogyasztói kultúra” lett, a különböz? testi b?nök a „személyiség kibontakoztatása”, a kapzsiság „banki gyakorlat”, a hazugság „reklám” és „politikai marketing”.
Ha azonban olvassuk a Bibliát, az Ige kettéválasztja a sok locsogást, és a b?nt b?nnek, az igazságot pedig igazságnak nevezi. És csak rajtunk áll, hogy mi elfogadjuk-e ítéletét. Döntésünk Jézus mellé állít – vagy az ellenfeleihez. Nincs harmadik út. És most ugyan még megpróbálhatjuk kimagyarázni magunkat, de egyszer mindenképpen ott fogunk állni el?ttre, és akkor már nem bújhatunk szavaink mögé…

Sípos (S) Gyula

You have no rights to post comments