Az utolsó mondatok (Mk 16, 19-20)

Kategória: Márkot olvasva Megjelent: 2011. augusztus 03. szerda

Márknak még evangéliuma utolsó mondataiba is sikerült olyan sok információt beleszőnie, hogy bőven van min elmélkednie a Bibliát olvasónak. Jelzi egy dávidi prófécia beteljesedését, bemutatja az örökre nyitottá vált utat az Atyához, leírja ennek a szabad kapcsolatnak az egyik legfontosabb törvényszerűségét… Nézzük sorjában:

Márk evangéliumának utolsó mondatai így hangzanak: „Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölment a mennybe, elfoglalta helyét az Isten jobbján, ők meg elmentek, s mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta.” (Mk 16, 19-20)

Az első mondat első tagmondata szerint az Úr Jézus fölment a mennybe. (A későbbi szentírók majd részletesebben taglalják ezt, de Márkot hangsúlyozottan nem a „történet”, hanem az „üdvtörténet” érdekli.) Ahogy azt az Ószövetségben Dávid zsoltára előre megjövendölte: „Azt mondta az Úr az én Uramnak: „Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul!” Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta. Az Úr megesküdött és nem bánja meg: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” (Zsolt. 110, 1-4) Íme, valóban minden beteljesedett!

(Két zárójeles megjegyzés bibliakritikusoknak: vannak, akik vitatják, hogy ezeket a zsoltárokat Dávid írta. Az oda-vissza vita számunkra most érdektelen. Ami biztos az az, hogy a Jézus-korabeli zsidóság hitte, hogy ezt a zsoltárt Dávid írta, mint ahogy egyébként ez az első sor előtt szerepel is. Másrészt akár dávidi, akár későbbi a zsoltár, az biztos, hogy jóval Jézus élete előtt született és prófétai módon közli mindazt, amit Jézus beteljesített. A második megjegyzés egy érdekesség: egyes fordítások szerint Jézus „fölment” a mennybe, mások szerint pedig „fölvétetett”. Azt gondolom, ez ugyanannak az éremnek a két oldala: Jézus a maga isteni természetében „fölment”, emberi természete szerint pedig „fölvétetett”.)

A második tagmondat szerint Jézus ott ül Isten jobbján. Ennek jelentősége óriási! Jézus Krisztusban ugyanis nem csak a Fiú – a Szentháromság második személye – van jelen, hanem a megdicsőült emberi természet is! Ha a sátán azzal vádolta (egyébként alaptalanul) Istent, hogy az nem is érti, illetve félreérti az embert, most minden vád hamissága bebizonyosodott! Jézus Krisztusban az Isten megélte az emberi természet minden fájdalmát és nyomorát, kiszolgáltatottságát, de örömét és békéjét is. Isten ismer minket, és mivel Jézus Krisztus ott ül az Atya jobbján (teljesen összeforrva), ezért benne nekünk is mindig teljesen szabad utunk van Istenhez! Senki és semmi nem zárhat el minket Isten szeretetétől! Pál apostol szinte extázisban írja a rómaiaknak: „Ki emel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk? Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? Amint meg van írva: Minket minden időben teérted irtanak, s vágójuhok módjára tartanak. De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket. Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (Róm 8, 33-39)

Mi Jézus Krisztus győzelmének következménye? Márk nem beszél Pünkösdről és a Szentlélek kiáradásáról – ez akkor magától értetődő volt a tanítványoknál, másrészt pedig az isteni titkokba való beavatást jelentette a megtérőknek -, hanem rögtön a győzelem gyakorlati következményeit írja le: a tanítványok folytatják a krisztusi küldetést, és mindenütt hirdetik az evangéliumot.

Íme az Örömhír! Jézus Krisztus egy szűztől megszületett, tanított minket, vállalta értünk a keresztet, meghalt értünk és feltámadt a halálból, fölment a mennybe és az Ő élete bennünk folytatódik! Az Ő öröksége a mi életünk, örök élet az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! (Hasonlítsuk össze azzal, ahogy Máté fejezi be evangéliumát: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28, 19-20)

Végül az utolsó mondat az Evangélium isteni igazolása: Az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta. (Mk 16, 20) Isten jót áll a tanítványaiért és igazolja őket. De hogyan történik ez? Utólag! Ma a hitetlen keresztények először akarják a jeleket és csodákat, hogy aztán majd annak higgyenek - ezt akarták az írástudók és farizeusok is egykor és (többek között) ebbe buktak bele…

Isten gyermekei azonban Krisztus tanítását élik (realizálják) hittel és bizalommal. Isten pedig szavaikat és tetteiket mindig – az egyháztörténelem tanúsága szerint! –, a maga isteni valóságával kísérte és igazolta! Ez a hit törvénye. Ezért nekünk is vigyáznunk kell, nehogy a hitetlenség csapdájába essünk. Hinnünk és bíznunk kell abban az életben és küldetésben amit kaptunk, ami az Úr életén és tanításán keresztül elénk tárul, amit hittel és bizalommal, imában és tettekben megértettünk és megragadtunk, és ezen az úton kell maradnunk akkor is, ha épp „minden összeesküszik ellenünk”.

Minden hit próba alá kerül, de senki sem kísértetik erőn felül. Ha pedig kitartunk Isten mellett, Ő még inkább kitart mellettünk, mert Isten szeretetét, erejét és irgalmasságát semmi nem múlhatja felül!

Nincs is más dolgunk, mint hogy elinduljunk, ahogy azt az első tanítványok tették…

Kalandra fel!

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Hozzászólások   

#1 Keresztelő 2015-10-27 19:01
Érdekes, hogy ezek a szavak nem keltettek visszhangot a magyarul olvasókban.
Nem könnyű megfogalmazni valódi céljainkat, kimondani azokat a szavakat, amelyek besorolnak minket valahova.
Itt vagyok Uram engem küldj.
Mi lesz a multikultúrális lényünkkel, ha elszegődünk egy sajátos egyházba, ahol nem érzi jól magát az okoskodás, az erőszakosság, a vidámkodás?
Remélem az okosságot, a békét és a lelkem vidámságát, amit amúgy boldogságnak nevezek.

You have no rights to post comments