összejövetel
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Gyula!
Ha kérhetném leközelebb legalább két héttel az esemény előtt tedd ki a honlapra az időponot. Mi Budapesthez közel lakunk, és szívesen elmentem volna most is az összejövetelre, ha hamarabb tudjuk az időpontot.
Köszönettel Timi
a megfelelő menüpont
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Timi!
Sajnálom, hogy nem tudtok jönni.
Egyébként a "Gyógyító összejövetelek" menüpont alatt megtalálható felsorolva előre - jelen esetben március elején tettem fel a március-áprilisi időpontokat és helyszíneket. De ezek szerint ez így nem eléggé jó megoldás, kigondolok egy másikat - már ha tudok...
Imával és szeretettel: Gyula
erre vártam!
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Ez csodálatos! Köszönöm a hírt! Már nagyon kell ide egy szép, nagy befogadóképességű templom...
Nem is tudtam, h most (holnap) lesz az alapkőletétel...
De vajon mikor mehetünk már ide Szentmisére???
üdv
Tünde
mindennek megvan az oka
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Mint már korábban írtam, hogy kigyógyuljunk a meddőségből sem férjem sem én nem ihattunk tejet. Akkor nem is nagyon kerestük rá a magyarázatot. Nehezen de elfogadtuk.
Most azonban a kisbabánkról derült ki, hogy súlyos tejallergiája van.
Nos ekkor elgondolkodtunk rajta. Miért van az, hogy mi le kellett mondjunk a tejről, most meg a megfogant baba is kell kerüljön mindent ami a tejjel érintkezett.
Azt hiszem megtaláltam rá a magyarázatot.
Csak egyet sajnálok, hogy ez a könyv nem került hamarabb a kezembe.De mindenkinek nagyon ajánlom.
Jó hírek a házasságról és a szexualitásról Christopher West II. János Pál pápa tanításai alapján 2011-ben jelent meg a Szent István Társulatnál
Hihetetlenül jól megvilágítja a fogamzásgátlást, a mesterséges megtermékenyítést.
Az ami az embernek nem jó, az nem jó az állatnak sem!
Erre jöttem rá!
Magyarországon még a falvakban is inszeminációval történik a marhák fogantatása. Sajnos mi is érintettek vagyunk apósom 40 évig marha inszeminátor volt.
Erdélyben szinte nincs is tejallergiás gyermek. Ott falvakon a marhák természetes úton fogannak meg.
Ha kizárjuk Istent a fogantatásból, abból csak halál és meddőség származik. Lásd hogy hatott ránk és családunkra a tej. Illetve most a babánkra is!
De mindenkinek nagyon ajánlom ezt a könyvet.
Tímea
vajon?
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
A pápa azt mondja, hogy az Oltáriszentséget állítsuk a középpontba. Azt is mondta, hogy ez az élet kenyere nekünk. Vajon ez csak alakoskodás lenne? És a Szűzanya segítségül hívása csak valami new age angyal-história?
Vajon, ha a fordító a "spirituális energiát" lelki erőnek fordítja (ahogy az számunkra megszokott - bár nem tudom, mi volt az eredeti angol kifejezés, ha valaki ismeri az eredeti szöveget, utána nézhetne), akkor is problémáznánk? Lehet, hogy a fordító követte el a hibát. Vagy ő new age-s?
Vagy esetleg mi vagyunk annyira gyanakvóak, hogy már senkiben és semmiben sem tudunk bízni?
Én reménykedem, hogy ez csak fordítói baklövés...
Imával és szeretettel: Gyula
új sorozat!
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Testvérek!
Új sorozatot idítok, hasonlót, mint a "Márk evangéliumát olvasva", csak most a Hegyi beszéd feldolgozását.
Fogadjátok szeretettel - és természetesen minden észrevételt örömmel fogadok!
Imával és szeretettel: Gyula
Mondassunk engesztelő szentmisét a testiség bűnei miatt!
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Sajnálom, hogy összecsaptak a melegekkel a jobbodaliak.
Április 23-án este Brüsszel érsekét támadta meg előadás közben 4 félmeztelen feminista. Miközben trágár szavakkal illették a püspököt, és lelocsolták, a püspök becsukta a szemét, és imádkozott.
Az erőszak csak erőszakot szül.
Nyugat Európában egyre jobban elharapozódnak a katolikus egyház és tagjai elleni támadások. Ez persze nem azt jelenti, hogy hamarosan minket is nem fog elérni.
Elég, ha csak arra gondolunk, hogy egy nyomás az EU-tól, és kormányunkat hasonló döntésre késztetik, azon a címen, hogy ne legyünk kirekesztőek.
Magyarországot a Szűz Anya Engesztelő Országnak kérte fel, kérte, Natália nővéren keresztül, hogy épüljön engesztelő kápolna. Ez nem teljesült, de amit mindenki megtehet, hogy saját lakhelyén engesztelő szentmiséket mondat, szentségimádásokat tartanak, a melegekért is!
Elolvassuk és szőrnyűlködünk a fentihez hasonló híreken, esetleg megbeszéljük ismerőseinkkel, de a legtöbb amit tehetünk, hogy imádkozunk, mert a jó Isten szeretné, ha ezek az emberek is megtérnének, és nem jutnának a pokolra!
Imádkozzunk hát értük!
Timi
tszm
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
"A 2000-ben megrendezett római Ifjúsági Világtalálkozón dublini katolikus fiatalok egy csoportja meghallotta II. János Pál pápa felhívását: „Ne féljetek az új évezred szentjeivé válni!" Válaszolni akartak erre a felhívásra még akkor is, ha ez kortársaikkal ellenkező és tőlük különböző életmódot jelentett. Úgy érezték, fel kell vállalniuk a szüzességért való harc kihívását, s így született meg egy már meglévő, Medjugorje lelkületét követő imacsoportból a Tiszta Szívek Közössége.
Magyarországon 2009 júliusában a nemzetközi Tiszta Szívek Mozgalmához csatlakozásra buzdító felhívást tett közzé Dr. Kerényi Lajos piarista atya az évente megrendezésre kerülő egerszalóki katolikus ifjúsági találkozón. A találkozón négy napja alatt közel 100 fiatal jelentkezett, s ezzel létrejött a hazai Tiszta Szívek Mozgalma."
Rövid tanúságtétel a TSZM-ből:
„Nagy örömmel szeretnélek tájékoztatni Titeket, hogy csatlakoztam a Tiszta Szívek Mozgalmához. Valamikor teljesen más életet éltem: meccsekre jártam (főleg a sportpályán kívüli események érdekeltek), rossz társaságban forogtam, az alkoholos bulik a haverokkal teljesen normális dolognak tűntek... És így éltem ebben a züllöttségben több évig, míg Jézus be nem kopogott koszos szívembe, és megtisztított. Megmutatta, hogy másképp is lehet élni és boldognak lenni. Két éve már, hogy a Megszabadított Emberek Közösségéhez tartozom – és józanságomat Istennek ajánlom fel, az alkoholizmus rabságában szenvedő emberekért. Most úgy döntöttem, hogy belépek a TSzM-be, hogy a jövendőbelimet megajándékozhassam tisztaságommal, amelyben már több mint egy éve kitartok. Hiszem, hogy az igazi szerelmet tisztaságra kell építeni, és annak ellenére, hogy a mai időkben ez nem könnyű, - mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad - , és én sziklára akarok építeni. Ez a szikla pedig Jézus."
http://katolikusok.hu/tszm
http://bonumtv.hu/hir/v-tiszta-szivek-mozgalma-talalkozo
http://www.szeressetekegymast.org/pg/hu/tiszta_szivek_mozgalma.html
("A Szeressétek egymást" katolikus magazint nem ismertem korábbról - az újság egy újabb "kincs")
Örülök
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Gyula!
Én nagyon örülök ennek a hírnek, mert ez azt jelenti, hogy az egyház továbbra is hű akar maradni a katolikus hithez!
Azok akik elváltak és újraházasodtak, maguk rekesztik magukat a szentgyónásból, és a szentáldozásból.
Azt hiszem tényleg el kellene olvasnod II. János Pál pápa Test teológiája művét, vagy ezen alapján készült Jó hírek a házasságról és a szexualitásról című művet, melyet korábban is írtam. Szent István társulat adott ki.
Aki lopott, csalt, gyilkolt stb. megbánta, igen kap feloldozást, de aki elvált és újraházasodott, nos, az folyamotos házasságtörésben él. Nem tudja megígérni, hogy többé nem vétkezik. Vagyis teljesen maga választotta a spirituális halál útját!De ugyanez érvényes a fogamzásgátlásra is. Ha valaki kizája a jó Istent és teljesen csak az élvezetnek él, ott sem érvényes a szentgyónás, mert nem tudja megfogadni, hogy többet nem vétkezik, ha tudja, hogy holnap úgyis újra beveszi a tablettát.
Ez az elváltak és újraházasodottak dolga az Oltáriszentséghez való járulás tekintetében nem valami új keletű dolog. Az anglikán egyház pont így keletkezett, és megnézhetjük a többi protestáns egyházat is.
Amit pedig az asszony gyermekeivel menekül otthonról, és netán el is válik, de nem házasodik újra, nos ő igenis járulhat szentségekhez, mert nem követ el házasságtörést!
Ne haragudj, de ez nem buzgó és merev hozzáállás, hanem katolikus hitünk alapja, és a Szentírásból következik.
Írtad, korábban, hogy Medjugoréban jártál. Biztos hallottál arról, hogy a Szűz Anya kérte, hogy ne nézzünk TV-t, ne olvassunk híreket!(3 éve nem nézek TV-t, és a neten is csak keresztény honlapokat olvasok)
A világ szellemétől akar megóvni bennünket!
Te is kevésbé fogod kirekesztőnek tartani egyházunkat, ha a világ túlságosan tolleráns része nem folyásol be!
Imádságos szeretettel: Timi
Kockázatok és mellékhatások
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
A tivornya, az önpusztítás (öncsonkítás), a szadizmus propagandája mostmár nincs is innuendókba, kétértelmű utalásokba rejtve, nyíltan folyik.
Kár, hogy ezen műsorok célközönségének többségének (a műsorok készítőivel ellentétben) nem lesz se pénze, se lehetősége a későbbiekben drága elvonókúrákon, klinikákon kezeltetni magát...
A Szűz Anya kérte, hogy ne nézzünk TV-t.
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Egy könyvet ajánlok figyelmetekbe Emmánuel Maillard nővér Medjugerjei Gyermek Marana Tha kiadó
21 fejezet az Ürességet termő doboz.
"Óvakodjatok a televiziótól, különsen az ártalmas műsoroktól...."
Nos, megfogadjuk-e? Vagy a mi napjainkat is a TV-nézés tölti ki, ahelyett, hogy gyermekeinkkel, unokáinkkal, vagy a család többi tagjával foglalkoznánk.
Örülök, hogy barnan közzétette a tiszta szívek mozgalmát.
Sajnos esküvőnk előtt erről nem hallottam, de a 10 házassági évfordulónk előtt igen, és mi úgy ünnepeltük meg, hogy tisztasággyűrűt húztunk, majd püspök előtt engedelmességet fogadtam férjemnek.( Szent Pál mondja a Szentírásban, hogy az asszony engedelmeskedjen férjének.)
Timi