XIV. Leó pápa: Isten igéje válaszként érkezik életünk igazságát kereső igyekezetünkre
Február 11-én, szerdán a VI. Pál teremben tartották az általános kihallgatást, melynek keretében a Szentatya folytatta a II. vatikáni zsinat dokumentumairól szóló katekézissorozatát. A Dei Verbum dogmatikus konstitúcióról szóló ötödik beszédének címe: Isten igéje az Egyház életében. Hangsúlyozta, hogy a Szentírás olvasásának és a róla való elmélkedésnek a végső célja megismerni Krisztust és általa kapcsolatba lépni Istennel. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Programok, ez + az
Gyógyító összejövetel és kiengesztelődési találkozó, Szentlélek szemináriumok és kiállítás műsorral, zarándoklat Máriazellbe, új könyv... részletek:
Történetek az isteni gondviselésről - Vigyázz, mit kívánsz!, Zsebpénz
VIGYÁZZ, MIT KÍVÁNSZ!
Néha úgy viselkedik az ember, mint egy óvodás. Legalábbis én. Tudom az okát annak, hogy miért nem kaphatok meg dolgokat, fel tudom mérni az ok-okozatokat nagyon reálisan. Mindez mégsem tart vissza attól, hogy alkalomadtán lebiggyesztett szájjal duzzogjak, sőt nyomatéknak még a padlóra is toppantok a lábammal. Vagy földhöz verem a ridikülömet.
Programjaink, terveink, röviden
A következő időszakban, a heti rendszeres programokon túl - lelki napok, élő adás, könyvtervek, stb.
Hová tűnt a remény?
Megboldogult gyerekkorunkban az iskolában az elképzelt jövőről kellett rajzot készítenünk. Az elkészült képek tele voltak robotokkal, repülő autókkal, reménnyel és optimizmussal. Jó irányba haladunk, meghódítjuk még a csillagokat is. Ma épp ellenkezőleg, apokaliptikus víziókkal van tele a jövőnk, minden egyre rosszabb lesz, háborúk, világvége… Hová tűnt a reményünk? Hová tűnt a keresztények reménye, akik elvileg az isteni erények, a hit, remény és szeretet hordozói?
Kegyelemről kegyelemre, győzelemről győzelemre - 3/2. előadás
Sipos Gyula nagyböjti 2. előadása elhangzott Törökbálinton, a Szeretetláng közösségi házban 2025. március 10-én.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Mennyei Atyánk sem akarja...
"Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül." (Mt 18,12–14)
Jézus Krisztus eljött közénk, hogy mindannyiunkat elvezessen az atyai házba...
Köszönöm Uram, hogy megmentettél, és országod polgárává tettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Humanitárius katasztrófa Ukrajnában
Kijevben mintegy négyezer lakóépületben továbbra sincs fűtés, a főváros közel 60 százaléka pedig áram nélkül van, miközben a hőmérséklet mínusz 10 Celsius-fok alá süllyedt. 600 ezren hagyták el a fővárost januárban...
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák…
Jézus negyedik boldogmondása Máté evangéliuma szerint: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.” (Mt 5, 6) Lukács most is radikálisabban fogalmaz és a második helyre írja, rögtön az után, hogy a szegényeket mondja boldognak: „Boldogok vagytok, hogy most éheztek, mert jól fogtok lakni.” (Lk 6, 21)
Szűz Mária lourdes-i jelenése – A betegek világnapja
1858. február 11-én a Lourdes melletti Massabielle-barlangban a szegény, tanulatlan, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak megjelent a Szűzanya.
Történetek az isteni gondviselésről - Mennyei alkalmazás, Munkahelyváltás égi ütemben...
MENNYEI ALKALMAZÁS
Volt egy kedvenc mobiltelefonom. Nem azért volt kedvenc, mert bármi különlegesre képes lett volna, sőt az egyik lehető legegyszerűbb konstrukció volt a 2003-as évben. Azért szerettem, mert drága kistestvérem utolsó sms üzenete volt benne, amit halála előtt írt nekem.
