Már csak egy év – Elindították a NEK visszaszámláló óráját
A budapesti Szent István-bazilika előtt szeptember 13-án megtartott ünnepi rendezvényen Erdő Péter bíboros, prímás, Michael August Blume apostoli nuncius, Mohos Gábor püspök, a kongresszust előkészítő titkárság vezetője és Snell György püspök, a bazilika plébánosa indította el azt a visszaszámláló órát, ami jelzi, hány nap van még hátra az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kezdetéig.
Keresztre feszítették, mert keresztény
Azt hittük, hogy Dél-Koreában, ahol többmilliós keresztény közösség él, ilyen nem történhet meg: keresztre feszített halott keresztény férfit találtak egy kőbányában...
Elkezdődött a szétválasztott bangladesi sziámi ikrek rehabilitációja
A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány csapatának vezető orvosai – Pataki Gergely, Csókay András és Csapody Marcell – szeptember 9-én visszautaztak Dakkába, hogy felmérjék az augusztus 1-jén és 2-án 33 órás maratoni műtéttel szétválasztott bangladesi sziámi ikrek állapotát, valamint megkezdjék az Operation Freedom névre keresztelt műtétsorozat negyedik szakaszának, a rehabilitációnak és a koponyarekonstrukciónak a tervezését, illetve kivitelezését – írja az alapítvány.
Barátnőjüket védve haltak meg a moziban
Miközben megkezdődött az új Batman-film bemutatóján történt coloradói mészárlás elkövetőjének tárgyalása, egyre több történet került nyilvánosságra az áldozatokról is. Ezek között három egészen hasonló is van - három férfi azért halt meg, mert barátnőiket védték testükkel a golyóktól - írja a Huffington Post.
Ferenc pápa: A szeretet kis lépései rabul ejtik Istent
Ferenc pápa szeptember 7-én felkereste Madagaszkár szigetén a fővárosi, antananarivei kármelt és szólt az egybegyűlt száz szemlélődő nővérhez, valamint a kívülálló hetven novíciához, akik nem fértek be a kápolnába. Elkészített beszédét átnyújtotta a perjelnőnek, és ezt követően szívből, spontán szólt hozzájuk. A beszédre Jakubinyi György gyulafehérvári érsek hívta fel a figyelmünket. A sarutlan kármelitáknak mondott spontán beszéd a Szentatya kedves szentjéről, Kis Szent Terézről szól. A pápa szabadon megfogalmazott és elmondott beszédét, melyet Jakubinyi György fordított magyar nyelvre, teljes egészében közöljük.
A Szűzanya üzenete Medjugorjéból, 2011. 05.02-án
"Drága gyermekek! Az Atyaisten küld engem, hogy megmutassam nektek az üdvösség útját, mert Ő gyermekeim megmenteni és nem elítélni szeretne benneteket. Ezért édesanyaként magam köré gyűjtelek titeket, mert anyai szeretetemmel segíteni szeretnék nektek abban, hogy megszabaduljatok a múlt szennyétől és új módon kezdjetek élni, máshogyan. Arra hívlak benneteket, hogy támadjatok fel Fiamban. Bűneitek meggyónása mellett, mondjatok ellen mindannak, ami eltávolított benneteket Fiamtól és életeteket üressé és sikertelenné tette. Szívből mondjatok "igen-t" az Atyának és induljatok el az üdvösség útján, melyre a Szentlélek által hív benneteket. Köszönöm nektek. Különösen imádkozom a pásztorokért, hogy Isten segítsen nekik teljes szívvel mellettetek állni."
Medjugorje, 2011. május 2-án
Segít-e a házasság előtti együttélés, hogy ne válás legyen a vége?
Jó-e az, ha egy pár a nagy döntés és ceremónia előtt már megkezdi az együttélést? Vagy éppen rossz hatással van ez a házasság sikerére? A kutatókat régóta foglalkoztatja ez a kérdés, átfogó statisztikákkal keresik rá a választ. (Na tessék: többen válnak azok közül, akik előtte együtt éltek...)
Jogi ámokfutás - idegen ügynökök a civil szervezetek?
Az orosz elnök aláírta azt a törvényt, amely szerint minden civil szervezetet külföldi ügynöknek kell tekinteni, amely külföldről kap támogatást. Az oroszországi jogvédők és ellenzékiek ezután kötelesek minden kampányanyagukon feltüntetni, hogy idegen érdekeket szolgálnak.
XII. Országos Szeretetláng Ima-találkozó
XII. Országos Szeretetláng Ima-találkozó 2011. május 28-án a Kispesti Jézus Szíve templomban (Budapest, XIX. kerület, Áchim András utca 78., Áchim András és a Vas Gereben utca saroknál). Részletek:
Ferenc pápa: Apostoli látogatásomon Jézus kovászát akartam elvinni az embereknek!
Szeptember 11-én a Szentatya a Mozambikban, Madagaszkáron és Mauritiuson tett apostoli látogatásáról számolt be a Szent Péter téren összegyűlt hívőknek a délelőtti általános kihallgatáson. Beszédének teljes fordítását közreadjuk.
Magyar festő került a legnagyobb modern művészek közé
2019 szeptemberétől a világ egyik legtekintélyesebb kortárs galériája, a Gagosian képviseli a Magyarországon született, de élete jelentős részét Franciaországban töltő Hantai Simont. Az amerikai galérialánc októberben Párizsban rendez kiállítást a 2008-ban elhunyt művésznek.