Egy taxisofőr története

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2012. november 11. vasárnap

„Volt egy időszak az életemben, úgy húsz évvel ezelőtt, amikor taxisofőrként kerestem a kenyerem, New Yorkban. Igazi cowboy-élet volt, nem volt főnököm. És mint a szerencsejátékos, annyira élveztem, hogy minden egyes új utas más és más, előre megjósolhatatlan élményt tartogatott: pont, mint amikor kockát dobsz a játékteremben. Amire nem számítottam, hogy az autóm elkezdett amolyan gyóntatófülkeként is üzemelni. Éjszaka vezettem, nem láttam az utast, csak mentünk, mindig két idegen az éjszakában, és hallgattam, ahogy alkalmi útitársam az életéről mesél. Olyan bensőséges dolgokat osztottak meg velem, amelyekről fényes nappal, szemtől szemben biztosan nem beszéltek volna.

Ferenc pápa: A Jézussal való kapcsolat óvja meg a papokat a világias gondolkodástól és a bálványimádásától

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2014. január 12. vasárnap

A valódi pap, akit Isten kent fel népe számára, szoros kapcsolatban van Jézussal: amikor ez hiányzik, akkor a pap kenetteljes, bálványimádó lesz, aki „Nárcisz-isten” híve – fejtette ki január 11-én, szombaton reggel mondott homíliájában Ferenc pápa.

Házunk tájáról

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2015. április 07. kedd

Szervezés-hegyek, Alfák, könyvek, egyebek, nagyon röviden:

Ez a mi missziónk

Kategória: Eheti
Megjelent: 2022. október 24. hétfő

Isten velünk együtt és rajtunk keresztül (is) helyre akarja állítani és meg akarja újítani az egész teremtett világot. Újra áldása alá akarja vonni, hogy megszabadítsa minden rontástól, átoktól, rendezetlen működéstől. El tudjuk ezt hinni? El tudjuk ezt képzelni?

Isten velünk volt a XX. században is

Kategória: videók
Megjelent: 2024. szeptember 01. vasárnap


Sipos Gyula rövid buzdítása elhangzott Máriaremetén, a 2024. évi Szeretetláng Fesztiválon
A képeken: Csépe Klára (Hasznos-Fallóskút), a stigmatizált Galgóczy Erzsébet, Natália nővér, Kindelmanné Erzsébet asszony (Szeretetláng)

Kívül és belül

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. október 14. kedd

"Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal." (Lk 11,37–41)
Nem elég vallásosnak látszani, krisztusinak is kell lennünk...
A képmutató, farizeus lelkülettől ments meg Uram, minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Heti könyvajánló: Tanulságos mesék

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. december 16. kedd


Mit tegyünk Farkassal, aki nem akar részt venni a közös munkában? Ki lesz az erdei szépségverseny győztese? Hogyan lett Kincsemből bajnok versenyló? Milyen volt Jofi karácsonya és ki lett az erdei szépségverseny győztese? Ki a legjobb barát?

Harc a tiszta beszédért a Vatikánban is

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. január 17. szombat

XIV. Leó pápa azonnali hatállyal felmentette pápai ceremóniamesterét, Marco Agostini prelátust, miután nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen a prelátus kollégáiról, illetve főpapokról egy, az olasz nyelvben különösen durva és homofób kifejezést használt.

II. Újszövetség-maraton Székesfehérváron

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. december 04. szerda

Advent első szombatján közös gyertyagyújtással kezdődött a második Újszövetség-maraton a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A mintegy 230 jelentkező több mint húsz órán keresztül olvasta fel az Újszövetséget az idén már második alkalommal megrendezett programon.

Az ökör és az öszvér

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2012. október 18. csütörtök

Példabeszéd arról, hogy mindenkinek van egy Istentől rendelt feladata, amit el kell(ene) végeznie:

Sürgölődünk, forgolódunk

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2015. március 18. szerda

Nagyon sok jó és biztató dolog történik mostanában körülöttünk. Nagyon jól sikerült a kunszentmártoni nagyböjti lelkigyakorlatunk. Elindult Törökbálintn az Alfa-kurzus, Velencén pedig a Szentlélek-szeminárium. Gyógyító összejövetelek, könyvek, megemlékezések...