Csodás gyógyulás XVI. Benedek pápa imájára
Peter Srsich 19 éves volt, amikor 2012 májusában családjával a Vatikánba utazott a Make-A-Wish International Alapítvány jóvoltából. Súlyos betegen érkezett Coloradóból: előrehaladott Hodgkin-limfómában szenvedett, amely már a szívét is nyomta.
A daganat olyan nagy volt, hogy az orvosok még biopsziát sem mertek végezni rajta érzéstelenítéssel, mert fennállt a veszélye annak, hogy nem ébredne fel az altatásból.
Szeretet történetek - a férfi meg a kutyája
Emlékezett arra, mikor haldoklott és akkor hirtelen az is beugrott neki, hogy a mellette sétáló kutyus is évek óta halott volt. Azon kezdett el gondolkozni, vajon hova viszi őket az út, amin sétálgatnak.
Megrontó kultúra
Ősztől - felmenő rendszerben – kötelező lesz az általános iskolában a hit és/vagy erkölcstan oktatás. Ennek örülhetünk, feltéve… Azért tegyük fel a kérdést: milyen etika- és erkölcstan lesz ez? Tudjuk, hogy milyen nagy zavar uralkodik a fejekben (és szívekben) és milyen nagy erővel terjesztenek a hagyományos értékrendtől eltérő etikai kódexeket hatalommal és befolyással bíró emberek. Tudjuk, hogy a nyugati civilizáció jó része már behódolt ennek, a politikai korrektségtől kezdve a gender-elméleten át a szodómia dicsőítéséig. Hazánkban pedig az új büntető törvénykönyv szerint már nem számít megrontásnak egy 12 éves kort betöltött fiúval vagy lánnyal létesített nemi kapcsolat. A törvény ezzel csak legalizálja a valóságot és persze vannak megszorítások – lásd itt – de tudjuk, hogy az összes többi bűn is épp ugyanerre a legalizálásra vár és ezért küzd.
Heti ez + az
Adventi előadások, lelki nap, cigány-missziós hírek, imanap hazánkért, adventi könyvakció...
Áldásává lenni a teremtett világnak
Isten az emberben foglalta össze az egész teremtett világot. Ugyanolyan elemekből (atomokból és molekulákból) állunk, mint minden szervetlen és szerves, élő és élettelen anyag. Belső világunkban ott vannak azok az ösztönök, érzelmek, meghajtó erők, amik az állati világot is jellemzik. Ugyanakkor Isten belénk lehelte az „élet leheletét”, azaz lelkünk szellemi valóság, miként az angyaloké is. Ez az „összefoglalás” önmagában is óriási tisztesség és kegyelem az embernek!
Igemagyarázat 2024/12.: Jézus megdicsőülése és a miénk (Mk 9,2-10)
A 2024. augusztus 6-i evangélium és magyarázata. A mikrofon előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Magyarok Nagyasszonya ünnepén
"Az angyal belépett hozzá és így szólt: Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!" (Lk 1,26–28)
És áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus...
Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
"Omega-kurzus" - a második előadás a kezdetről és a végidőkről
Milyen keresztény elképzelések vannak a végső időkről? Mit jelent mindez a személyes életünkben, és jön-e a világvége? Ezekről lesz szó a második előadásban december 15. hétfő 19 órától a Szeretetláng közösségi házban, Törökbálinton.
Előadó: Sipos Gyula
A program ingyenes. Az első előadás videója megtekinthető itt: https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/24116-omega-kurzus-ket-eloadas-a-kezdetrol-es-a-vegidokrol-elso-eloadas
Két csodálatos történet Teréz anyáról
1. „Meg volt beszélve, hogy II. János Pál pápa fogadja Teréz anyát, aki otthont akart alapítani a Vatikánban a legszegényebbek számára. Autóval mentünk. Már majdnem odaértünk, amikor Teréz anya meglátott az utcán egy haldoklót.
Leó pápa: Isten beszél hozzánk, felkínálja barátságát – ápoljuk a vele való kapcsolatot!
Január 14-én, szerdán a Szentatya a VI. Pál teremben tartotta meg idei második általános kihallgatását, melynek keretében folytatta a múlt héten elkezdett új katekézissorozatát. Beszédének címe: A II. vatikáni zsinat dokumentumai. Dei Verbum dogmatikus konstitúció. 1. Isten mint barátaihoz szól az emberekhez. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Amiért szükséges imádkozni szabadulásért - 350 ezer magyar drogozik hétvégente
Elsősorban nem a drogfüggők száma a probléma, hanem az, hogy egy átlagos hétvégén 350 ezren használnak valamilyen tudatmódosító szert - mondta Zacher Gábor, aki januártól a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezeti.
