Áldozati szertartásban ölték meg az inka fiút
Egy friss tanulmányban azt az inka gyermeket vizsgálják, akinek 500 éves, hidegben konzerválódott múmiáját 1954-ben tárták fel a chilei Cerro El Plomónál – írja a The Independent. Az eredmények azt mutatják, hogy a gyermek a korábbi feltételezésekkel szemben nem békésen halt meg, halálát a fejére mért ütés okozta. A holttest egy nyolcéves gyermektől származik, aki ülő helyzetben, térdét átölelve került elő. A kutatók korábban úgy vélték, hogy a fiút kábítószerrel etették, és elaltatták, mielőtt jeges sírjába helyezték, ahol megfulladt. Az áldozatot 1460 körül mutathatták be, a szertartáson feltételezhetően az Inka Birodalom nemesei, papjai és tisztviselői vettek részt.
A reményteljes jövőről
...a Szeretetláng lelkinapló alapján. Sipos Gyula buzdítása, elhangzott a 2012-es Országos Szeretetláng Találkozón. A videón látható képek a Találkozón készültek, de nem az előadót mutatják.
Az egyetlen reményünk
"Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ." (Jn 3,16–18)
Az egyetlen reményünk: Az Atya elküldte a Fiút, hogy a világ szabaddá váljon a Szentlélekre...
Hiszek az Egy Istenben, mindenható Atyában... és Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában... hiszek Szentlélekben... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy szomorú háborús adat - röviden
Rekordot döntött a 31 és 59 év közötti, fogyatékkal élő orosz férfiak számának növekedése. Az orosz nyugdíj- és biztosítási alapok adatainak Vorstka általi elemzése szerint 2022-ben 1,67 millió orosz férfi volt ebben a korosztályban fogyatékkal élő. Ez a szám 2023-ban 30 százalékkal - 507 ezerrel - nőtt. A fogyatékkal élő férfiak számának növekedése valószínűleg a hadirokkantak számának növekedése miatt következett be. Valószínűleg az ukránoknál is hasonló a helyzet...
Még mindig tart a válság a református egyházon belül
Fél évvel a kegyelmi botrány kirobbanása után sem látszik a kibontakozás iránya a református egyházon belül. Balog Zoltán püspök lemondását követelők és maradását szorgalmazók közti árkok közben egyre mélyebbek. Az egykori miniszter konfliktusait láthatóan megtanult politikai reflexei alapján igyekszik megoldani, várva, hogy elcsendesedjen a vihar, azonban az erőből meghozott személyi döntések a püspök várakozásaival ellentétes hatást fejtenek ki. Pillanatfelvétel az egyház aktuális állapotáról:
Kis magyar megújulás - lehetőségek és problémák
Kis magyar megújulás - lehet?ségek és problémák - Sipos Gyula rövid tanítása:
Miféle hatalommal?
"Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: Miféle hatalommal teszed ezeket?" (Mk 11,27–33)
Isten erejével, hatalmával és kegyelmével, az emberek javára.
Köszönöm Atyám, hogy emberszerető jóságodat megmutattad Jézus Krisztusban! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Felnyitották az ezüstkoporsót: Avilai Szent Teréz teste máig romlatlan
Augusztus 28-án 110 év után újra felnyitották Avilai Szent Teréz sírját, és változatlanul ép állapotban találták az 1582-ben elhunyt szent testét.
Még mindig háború - hírek + ima
Istentiszteletről ment haza, amikor megölték; módszeres kínzások az elfoglalt területeken; Ukrajna állatai is áldozatai a háborúnak; mérgező anyagokat tartalmazó lőszerek és könnygáz; megtámadott egészségügyi tábor... hírek + ima:
Az adventről és a karácsonyról
Sipos Gyula rövid elmélkedése az adventről és a karácsonyról: