10 millió forintos humanitárius segélyt adott a Katolikus Karitász Ukrajnának
A Katolikus Karitász csütörtökön a nemzetközi szolidaritás jegyében humanitárius segítséget juttatott el az ukrán Katolikus Karitásznak a lakosság megsegítésére: 32 áramfejlesztőt, valamint 10 millió forint támogatást – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a villamosenergia-hálózatot ért háborús károk és támadások következtében Ukrajna több térségében súlyosbodtak az áramellátási nehézségek, a tartós hidegben a gyakori áramszünetek veszélyeztetik a fűtést, a vízellátást és a mindennapi élet alapvető feltételeit.
Megerősítették a Jézus keresztre feszítése idején történt földrengést a kutatások
Geológusok egy csoportja a Holt-tenger közelében található üledékrétegek vizsgálata nyomán arra jutott, hogy a régióban két jelentős földrengés történt abban az időszakban, amikor Jézus keresztrefeszítése történt. A tíz évvel ezelőtti tanulmány, amely bizonyítani látszik Máté evangéliumának beszámolóját, ismét a figyelem középpontjába került.
Jerikó - beszámoló az első imanapról
Kedves Testvérek! Pénteken, november 15-én megünnepeltük az imakilencedünk első imanapját a Kamaraerdei Kápolnában, és ezzel a zarándoklat megkezdődött. Ahogyan a Cseh Péter atya fogalmazott, olyan volt ez az imanap, mint a fogantatás pillanata.. Kilenc hónappal a zarándoklat megindulása előtt imádkoztunk magyar népünkért, a Szentlélek gyógyító és szabadító erejének kiáradásáért, a zarándoklat előkészületeinek sikeréért, kértük, hogy küldjön munkásokat a zarándoklatba.
Kilenced hazánkért és a választásokért
Kilencedet kezdünk hazánkért és a választások Isten akarata szerinti megvalósulásáért. Minden nap felteszek ide egy imát, kérlek benneteket, imádkozzátok ti is, mert a közös ima nagyon nagy erejű és sok kegyelmet kiesd Istentől népünknek!
Egy baba és egy anya története
Egy kisfiú 1967-ben egy forró augusztusi napon, a vártnál hat és fél héttel korábban született meg, és gyorsan betették egy inkubátorba. A mindössze két kiló tizennégy dekás újszülött olyan volt, mint egy felfújható, kissé leeresztett gumibaba, de az anyjának mégis ő volt a legszebb.
Szeretet Földje Hírlevél, 2022. április
Kedves Testvérek!
Ha márciusban sokat imádkoztunk a békéért, áprilisban talán még többet kell. Erről győztek meg a honlapunkra és a facebookra feltett békéért való imáinkra érkezett reakciók is. (Sokat foglalkoztunk és imádkoztunk a békéért, heteken keresztül feltettünk a hírek közé a háborúról szóló anyagokat, imával és képekkel együtt...) Itt a háború a szomszédunkban, és talán a szívünkben is. Isten azonban győztes a viszály, a harag, a gyűlölet és háborúság szellemei felett is - nekünk csak ki kell tartanunk mellette, és megtenni mindent Isten országáért, a Béke és a Szeretet földjének eljöveteléért...
Isten pajzsa
Képzeljük el, hogy milyen volt, amikor Isten megteremtette a világot. Az angyalok karai tündököltek a szépségtől és Isten szeretete járta át őket. Ujjongtak és örvendtek, és a kisebb és nagyobb angyalok visszatükrözték isten sokszínűségét és jóságát és teljes egyetértés uralkodott közöttük. Aztán mégis kezdett megszűnni a béke és az öröm…
Igemagyarázat 2025/4.: Mit látott Jézus Mátéban? (Mt 9,9-13)
A 2025. július 4-i evangélium és magyarázata. A mikrofon előtt: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106
Leó pápa buzdítása - röviden
A katekézis után a pápa buzdította a híveket, hogy térjenek vissza apostoli munkájukhoz, ahogyan azt Szent II. János Pál is ösztönözte annak érdekében, hogy hozzájáruljanak egy új egység építéséhez Európában, amely képes legyőzni a vallási és politikai feszültségeket, a megosztottságot és az ellentéteket.
Jézus elé járulni és megkérni őt...
"Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!" (Mk 1,40-45)
Jézusnak megesett rajta a szíve, megérintette és meggyógyította.
Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtunk, bűnösökön, mert nélküled elveszünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Dorothy Stang szép példája

Dorothy Stang nem tűnt forradalmárnak. 1931-ben született az Ohio állambeli farmon, kilenc gyermek egyikeként. Hitében és kemény munkában nevelkedett. Tizenhét évesen belépett a Notre Dame-i Nővérek közé. Tizenöt éven át amerikai általános iskolákban tanított. Biztonságos, csendes, hétköznapi élet. Aztán harmincöt évesen hozott egy döntést, amely mindent megváltoztatott.
