Megszólított, megtaláltuk
„Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” (Jn 1,43–51)
Több, mint 300 ószövetségi prófécia teljesedett be Jézusban...
Köszönöm Uram, hogy megtalálhattunk, mert Te megtaláltál, és megszólítottál minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Elsüllyedt a menekülteket szállító hajó - röviden
A június közepén a görög partok közelében menekülteket szállító és elsüllyedt hajón a túlélők szerint akár 750 ember is lehetett, köztük sok gyerek. A jelentések szerint legalább 78-an megfulladtak, több mint 100 embert pedig sikerült kimenteni. Megfigyelők arra figyelmeztetnek, hogy ez lehet az eddigi egyik legnagyobb migránstragédia.
Megint előre lépett a mesterséges intelligencia
Új modellt jelentett magyar idő szerint hétfő este a mesterséges intelligenciában élen járó OpenAI, amely natívan képes valós idejű, gyakorlatilag teljesen késleltetésmentes beszélgetést folytatni, nemcsak írott szöveg, hanem videók, képek és hangok alapján is. A GPT-4o-nak nevezett modell a következő hetekben fokozatosan érkezik majd meg, a cég pedig azt is bejelentette, hogy a jelenlegi csúcsmodellel ellentétben mindenkinek ingyenesen elérhetővé teszi ezt. A program egészen elképesztő dolgokat tud...
Tanúságtételek folyamában
„Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet -, és elvitte Jézushoz." (Jn 1,35–42)
Keresztelő János tanúságot tesz tanítványának, Andrásnak, aki pedig tanúságot tesz testvérének, Simon Péternek...
Segíts Uram, hogy mi is tanúságot tudjunk tenni rólad az embereknek! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Marko Ivan Rupnikot kizárták a jezsuita rendből
A jezsuita rend úgy döntött, hogy kizárja soraiból a felnőtt nőkkel szembeni szexuális, lelki és pszichológiai visszaélésekről szóló vádakat követően Marko Ivan Rupnik szerzetest, akinek mozaikjai világszerte és Magyarországon is kápolnákat, templomokat, bazilikákat díszítenek – tájékoztatott a Jézus Társasága június 15-i közleménye alapján a jezsuita America Magazine.
Ferenc pápa: Jézus magával visz bennünket a mennybe!
Május 12-én délben a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el a Regina caeli kezdetű imádságot a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. Beszédében arról elmélkedett, hogy a mennybemenetel nem annyira Jézus távozásáról szól, hanem arról, hogy Jézus elénk tárja a célt, amely felé tartanunk kell. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Szentlélekkel keresztel
"Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!" (Jn 1,29–34)
a Fiú elvállalta értünk a földi életet, hogy minket a mennyei éltben részesíthessen.
Keresztelj meg minket Szentlelkeddel Urunk, hogy mindig veled élhessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Taposóaknák és kínzások - hírek + ima
Levélben fordul Moszkvához az ENSZ a kínzások miatt, Eddig húsz gyermeket öltek meg taposóaknák - hírek + ima a békéért:
Isten gyermekei
"Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek..." (Jn 1,1–18)
Milyen nagy szó ez: Isten gyermekei vagyunk! Még mindig nem mértük fel ennek mélységét és magasságát.
Köszönöm Uram, hogy gyermekeddé fogadtál és így szólíthatlak: Atyám, aki a mennyekben vagy... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Fatimai Boldogságos Szűz Mária
1917. május 13-án egy Cova da Iria („Béke völgye”) nevű helyen, a portugáliai Fatima közelében három pásztorgyermek, a tízéves Lúcia Santos és unokatestvérei, a kilencéves Francisco és a hétéves Jacinta Marto egy asszonyt pillantottak meg, aki ragyogóbb volt, mint a nap.
Ebben sem veszünk részt - röviden
Magyarország – az uniós országok között egyedüliként – nem szándékozik csatlakozni az Európai Startup Nemzetek Szövetsége (ESNA) nevű szervezethez, amely az induló vállalkozásoknak nyújt támogatást. A magyar kormány ugyanis nem ért egyet a szervezet egyik irányelvével, miszerint az államoknak „olyan lépéseket kell tenniük a startup-politikában, amelyek támogatják a diverzitást és a befogadást”.
