Heti könyvajánló: Az Istennel való egyesülés útja - Élő Szeretetláng szeminárium

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. június 13. kedd

A Szentírás telve van az Isten és az ember egymás utáni vágyakozásának szavaival, az Énekek éneke pedig a vőlegény és menyasszony szerelmi páros énekében az Isten és a gyermekei egymás iránti szeretetének, beteljesedés utáni vágyának örök dallamát festi elénk.

Az eddigieknél is keményebben üldözik a keresztényeket Kínában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. május 11. szombat

Templomrombolás, bebörtönzött hívek - a kínai elnök az elődeinél is keményebben üldözi a kereszténységet: 2018-ban porig romboltak egy templomot a kínai Sanhszi tartományban. Amint a New York Times beszámolt róla, hatóságok a föld alatti istentiszteleti termekben dinamitot helyeztek el, és amikor az épület összedőlt, buldózerekkel fejezték be a munkát. A protestáns gyülekezet temploma 17 millió jüanba került, amit a hívek adtak össze. A gyülekezet vezetői közül többeket letartóztattak, egytől hét évig terjedő börtönre ítéltek. Az egyik lelkész feleségét átnevelő táborba küldték, a Bibliákat elkobozták. 2017-ben egy katolikus templomot romboltak le a hsziani egyházmegyében, annak ellenére, hogy a gyülekezet minden szükséges engedéllyel rendelkezett. Átírják a Bibliát is és azt tanítják, hogy Jézus gyilkos volt...

Életmentő engedelmesség

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2021. december 28. kedd

"József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba." (Jn 2,13–18)
József nem okoskodik, nem kételkedik, hanem rögtön engedelmeskedik, így Isten terve folytatódhat...
A késedelmes szívtől és értelmetlen okoskodástól ments meg Uram, minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Még egy felrobbantott gát, elzárt városok, a megszállók kifosztják a házakat... - hírek + ima

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. június 12. hétfő

 40 települést tett tönkre az ukrajnai árvíz; ágyúzzák az elárasztott területeket; felrobbantottak még egy gátat; az elzárt területen aktív fosztogatásba kezdtek a megszállók - hírek + ima:

Korbács, vagyonelkobzás és börtön vár az iráni filmrendezőre

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. május 10. péntek

Mohammad Rasoulof, Irán elsőszámű filmrendezője korábban már többször is ki volt téve a perzsa hatóságok zaklatásának, de most az egyik bíróság minden korábbinál keményebb büntetést szabott ki az Arany Medve díjas filmesre. Legújabb filmjét, a „The Seed of the Sacred Fig”-et jövő héten mutatják be a Cannes-i filmfesztiválon, de úgy néz ki, hogy nem lehet ott saját alkotása vetítésén, ugyanis "nemzetbiztonsági bűncselekmények elkövetésének vádjával" nyolc év börtönbüntetésre és korbácsolásra ítélte egy iráni bíróság – számolt be a CNN.

Látja, és hisz

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2021. december 27. hétfő

"Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt." (Jn 20,2–8)
János apostol meglátja az üres sírt és benne a lepleket, és nem kétségbeesik, hanem hisz...
Segíts Uram, hogy bármi történik velünk, az növelje hitünket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Jane Goodall Intézet: Vége a mobiltelefon visszagyűjtési kampánynak

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. június 11. vasárnap

"Kedves Barátunk!
Sajnálattal értesítünk, hogy a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, a Védegylet Egyesület és az Afrikáért Alapítvány által közösen 2018-ban elindított „Passzold Vissza Tesó!”  használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány a 2023-as tavaszi szakasszal lezárul, ebben a formában sajnos nem működtethetjük tovább.

500 éves templomromot találtak egy visegrádi ásatáson

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. május 10. péntek

A visegrádi műemlékegyüttes felújítása során egy 500 éves templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, ami minden bizonnyal a Zsigmond király idejében épített Szűz Mária-templom maradványa. Az épület- és eszközmaradványok mellett holttesteket is találtak a törmelékek között, akik mellett a felszereléseik és fegyvereik még mindig ott hevertek.

Elhunyt Pat Robertson

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. június 10. szombat

93 éves korában elhunyt Pat Robertson világhírű keresztény televíziós műsorvezető, a CBN televízió alapítója és hajdani republikánus elnökjelölt-aspiráns. Az amerikai kereszténység ikonikus képviselője 93 évet élt, műsorát, a 700-as klubot egy időben Magyarországon is sokan nézték.

A növekedés fészke

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2021. december 26. vasárnap

"Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt." (Lk 2,41–52)
Isten ajándéka a család, a jó család pedig a növekedés fészke...
Add Uram, hogy családjaink mindig a Te békédben éljenek, egymást szeretve és szolgálva, most és mindenkor... ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Ferenc pápa: A keresztény reményre nagy szüksége van a mai világnak!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. május 09. csütörtök

A Szentatya május 8-án a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében folytatta a főbűnökről és az erényekről szóló katekézissorozatát. Múlt héten a három isteni erény közül az elsőről, a hitről elmélkedett, a mai alkalommal pedig a másodikról, a reményről a Róm 8,18.23–24 szakasz alapján. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.