Országos Szeretetláng Imatalálkozó szombaton

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. március 20. hétfő


Időpont: 2023. március 25., 9 órától
Helyszín: Budapest, Rákosszentmihályi Főplébánia (1161 Templom tér 3.)
Részletes program:

Erdő Péter Rómában: Mi legyünk, akik miatt Isten megkegyelmez a világnak!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. március 10. vasárnap

Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét Róma társvédőszentje, Szent Franciska emléknapján, március 9-én az olasz fővárosban, címtemplomában, a Szent Franciska-bazilikában. A 14–15. század fordulóján élt itáliai misztikus Péter és Pál apostolokkal együtt Róma társvédőszentje. 1608-ban avatta szentté V. Pál; ünnepét már a következő évben fölvették a római kalendáriumba. Róla nevezték el a Colosseum szomszédságában álló, a korábbi Santa Maria Nova templomot, amit ma Szent Franciska-bazilika néven ismernek. Az alábbiakban Erdő Péter bíboros teljes szentbeszédét közöljük:

Az utolsó helyet keresve

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2021. augusztus 21. szombat

"Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják." (Mt 23,1–12)
A gőg és önzés bukáshoz vezet, az alázatos szeretet viszont bejuttat a mennybe...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

A Szűzanya 2023. március 18-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. március 20. hétfő

Mirjana Dragicevic-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. december 25-ig voltak mindennap jelenései. Az utolsó mindennapos jelenése alkalmával a Szűzanya rábízta a tizedik titkot és azt mondta neki, hogy ezentúl csak évente egyszer, mégpedig március 18-án fog megjelenni neki. Így történt ez az elmúlt években is. A jelenés 13:33-kor kezdődött és 13:39-ig tartott. A Szűzanya a következő üzenetet adta:

Ha a teremtett világra csak gépként tekintünk...

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. március 10. vasárnap

"Minden jel arra mutat, hogy se tulajdonosi, se mérnöki szemlélettel - a természetre gépként tekintve - nem tudjuk teljesíteni Istennek a teremtett világ megőrzésére szólító parancsát. Ahhoz, hogy erre képesek legyünk, a legeslegfontosabb a gondolkodásmódunk megváltoztatása, a metanoia." A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület nagyböjti elmélkedése:

Megragadó tanítás

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2021. augusztus 20. péntek

"A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók." (Mt 7,24–29)
Vajon megragad-e még minket Jézus tanítása, vagy már azt gondoljuk, ismerjük mindet?
Kihez mehetnénk Uram? Az örök élet igéi nálad vannak! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Szent Gianna életét bemutató kiállítás Törökbálinton

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. március 19. vasárnap

Talán hallhattatok róla, 2022. április 28-tól 2023. április 28-ig tart a Szent Janka év, amely az olasz Gianna Beretta Molla (1922–1962) földi születésének 100., mennyei születésének (halálának) 60. évfordulóján kerül megünneplésre. Ennek keretében Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére Törökbálintra érkezik a Szent Gianna (ejtsd Dzsánna), magyarul Janka életét bemutató kiállítás, amely március 20-tól, hétfőtől péntekig a Szeretetláng közösségi ház sekrestye termében, míg március 25-től április 2-ig  a katolikus templomban lesz megtekinthető.

Ferenc pápa: Csak akkor találunk vissza utunkra, ha befogadjuk Isten bocsánatát!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. március 09. szombat

Március 8-án délután a Szent V. Piusz-plébánián a Szentatya bűnbánati liturgiát vezetett, melyen több hívőt is meggyóntatott. Ez a szertartás nyitotta meg az Evangelizáció Dikasztériuma által szervezett „Huszonnégy óra az Úrért” nagyböjti programot, melyet a világ összes egyházmegyéjében megtartanak nagyböjt negyedik vasárnapjának, az ún. Laetare-vasárnapnak az előestéjén.

Film a hippi-korszak Jézus-forradalmáról

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. március 18. szombat

Nagy sikerrel debütált a napokban az amerikai mozikban a Jézus-forradalom című film, amely az 1960-as és 1970-es évek egész világot megrázó keresztény ébredési mozgalmának kezdeteibe enged bepillantást.

A legtöbbet és a legjobbat

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2021. augusztus 19. csütörtök

"A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának." (Mt 22,1–14)
Isten a legtöbbet és a legjobbat akarja adni - de vajon elfogadjuk-e meghívását?
Drága Istenem! Úgy akarok élni, hogy mindig veled lehessek a mennyek országába! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Pio atya a szeretetről

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. március 09. szombat

"A szeretet minden erénynek a királynője. Amint a nyakláncon egyetlen szál tart össze minden gyöngyszemet, éppígy a lelki életben valamennyi erényt a szeretet egyesít. Ha a szál elszakad, a gyöngyszemek szétszóródnak, így ott is, ahol nincs szeretet, az erények elforgácsolódnak és összesorvadnak." (Pio atya)