Paul Newman nagylelkű adományozásai
A pénz színe című film forgatása alatt, 1985-ben Paul Newman meglepte a stábját egy váratlan döntéssel. A szerződéses tárgyalások során luxusszállások, napi borkiszállítások és magánszakácsok is szerepeltek a kívánságlistáján. Ám a forgatás megkezdése előtt Newman csendben eltörölt minden egyes kiváltságot. A felszabadult összegeket egy chicagói gyermekkórháznak adományozta, amely a forgatási helyszín közelében működött. A kórház vezetése meglepődve fogadta az anonim, de jelentős támogatást, amely mindenféle felhajtás nélkül érkezett. Csak jóval később derült ki számukra, hogy ki volt a nagylelkű adományozó.
Ez a minta több más filmforgatás során is megismétlődött az 1980-as években. Newman rendszeresen szerepeltetett túlzó luxuskéréseket a szerződéseiben – limuzinokat, ötcsillagos lakosztályokat, exkluzív étkeztetést. Miután a stúdió jóváhagyta a költségvetést, Newman utasította a csapatát, hogy töröljenek minden luxuselemet. Az így felszabadult összegeket gyermekkorházaknak utalták át a forgatási helyszínek közelében – gyakran névtelenül, mindig csendben.
Egy producer, aki A pénz színe forgatásán dolgozott, megosztott egy pillanatot, amely szerinte jól összefoglalja Newman filozófiáját:
– Azt mondta nekem: „Ha már valaki fizet a borért, akkor legyen az inkább azoknak a gyerekeknek, akiknek sosem volt igazságos esélyük.”
Ugyanabban a héten egy New York-i gyermekkórház is nagy összegű adományt kapott, amikor egy másik Newman-film előkészületei zajlottak.
Newman sosem verte nagydobra ezeket a gesztusokat. Nem hívott riportereket, és nem neveztek el róla kórházi szárnyakat. A hozzáállása csendes, tudatos és mélyen személyes volt. Kollégái és a stábtagok gyakran csak véletlenül értesültek ezekről a tettekről. A Harry & Son forgatásán például egy asszisztens észrevette, hogy Newman minden nap egy szerény bérautóval érkezett, holott a szerződésében luxusjármű szerepelt. Amikor rákérdeztek, csak annyit felelt mosolyogva:
– Más is utazhat stílusosan, ha azzal egy gyerek kap egy ágyat.
Tettei nem csupán nagylelkűségből fakadtak. Megmutatták önmérsékletét, alázatát, és azt a vágyát, hogy a kiváltságokat valódi célokra fordítsa. Newman tisztában volt azzal, mit jelent a figyelem középpontjában lenni, de szándékosan másokra irányította ezt a figyelmet. Egy stábtag a Blaze című film forgatásáról emlékezett vissza arra, ahogy Newman egy szünetben csendben ült, és helyi klinikák listáját nézegette. Nem a forgatókönyvet vagy a jelmezeit tanulmányozta – egy várostérképpel összevetve azt nézte, hol lenne a legnagyobb haszna az adományoknak.
Még a forgatások csendes pillanataiban is egyfajta figyelmesség sugárzott belőle, amit kevesen vártak volna egy filmsztártól. Bár bármikor irányíthatta volna a stábot, gyakran inkább a világosítók vagy statiszták asztalához ült le enni. A The Verdict című film során azt mondta egy kollégájának:
– Az év legfontosabb dolga nem a szerepem volt, hanem az, hogy megtudtam: egy gyerek, aki abban a kórházban kapott kezelést, újra tud járni.
Newman nem vágyott elismerésre. Amikor egy újságíró a Fat Man and Little Boy forgatásán a híresztelt adományokról kérdezte, viccelődött, és gyorsan témát váltott. Számára az számított, amit az adományok elértek – nem a címlapok. Túl sok mindent látott már a világból ahhoz, hogy a dicséret elcsábítsa.
Azok, akik együtt dolgoztak vele, gyakran megváltozva távoztak. Egy operatőr az egyik 1980-as évekbeli filmről elmesélte, hogy miután megtudta, mit tett Newman, ő is elkezdte fizetése egy részét az adott forgatási helyszínhez közeli iskoláknak adományozni. Newman sosem kérte ezt senkitől – példát mutatott, nem utasításokat adott.
Paul Newmanra emlékezni annyit jelent, mint emlékezni valakire, aki minden kiváltságot megengedhetett volna magának – de másokat emelt fel helyette. Egy olyan iparágban, amely a látszatra épül, ő csendben azt helyezte előtérbe, ami valóban számít.
Bizonyította, hogy a legmeghatóbb jelenetek a kamera mögött történnek – amikor senki sem figyel – és a forgatókönyvet a kedvesség írja.
(facebook)
