Címlap
Szabaddá tesz
„Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,31–42)
Jézus tanítása és tanításának ereje belső szabadságra vezet minket, de megszabadít a gonosz lélek befolyásától is.
Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek, szabadíts meg, mert a Tiéd akarok lenni egészen! Ámen. (S)
Ferenc pápa: Ne engedjünk a fáradtságból fakadó csüggedésnek!
A választott néphez hasonlóan a keresztények is gyakran elfáradnak az úton, s erőt vesz rajtuk a reménytelenség. Ám ha beleragadunk a kudarcokba, panaszkodunk, elégedetlenkedünk, akkor helyet adunk az ördögnek – mondta Ferenc pápa április 9-én, a Szent Márta-házban bemutatott szentmise homíliájában.
10 különbség Mohamed és Jézus között
A következő néhány szempont abban segíthet, hogy összehasonlítsuk Jézus Krisztust, mint a keresztény hit alapítóját és szerzőjét Mohameddel, aki az iszlám alapító prófétája.
Mi az igazság? - A lúgosító diétáról
Mennyi a valóságtartalom mindabban, amit a lúgosító étrend hívei állítanak kedvenc diétás módszerükkel kapcsolatban? A Healthline cikke összeszedte, mennyi igaz az ezt az étkezési irányt körüllengő mítoszokból.
Együtt az Atyával és a Fiúval
"Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” (Jn 8,21–30)
Mi tudjuk, miben leli tetszését az Atya, hiszen azt tanította és cselekedte elénk a Fiú. Nincs más dolgunk, mint nekünk is ugyanazt tenni...
Drága Jézus! Add, hogy a Te gondolataidat gondoljuk, Te szavaidat szóljuk, Te cselekedeteidet cselekedjük, szívünk és életünk egészen a Tiéd legyen! Ámen. (S)
50 millió facsemetét ültetnek el idén az erdőkben
Tavasszal 22 millió, ősszel pedig még ennél is több facsemetét ültetnek el az állami erdőgazdaságokban. Emellé a magán-erdőgazdálkodók akár még több millió fát is ültethetnek. A minisztérium szerint a klímaváltozás miatt nagyon fontos, hogy megfelelő fajtájú facsemetéket használjanak az erdősítéskor.
Beer Miklós: Új Trianon felé sodródunk
Beer Miklós szerint egyre rosszabb a romák helyzete, már-már az ország szétszakadásával fenyeget. A váci püspök a Klubrádióban elmondta, egyetért Székely János szombathelyi püspökkel, aki a napokban a hazai cigányság helyzetével kapcsolatban úgy fogalmazott: az ország kettészakadásától kell tartani, új Trianon jöhet, a 24. órában vagyunk.
Pápai üzenet a katolikus karizmatikus megújulás mozgalom 42. olaszországi gyűlésére
Közel 15 ezren vettek részt április 5. és 7. között az olaszországi Riminiben a katolikus karizmatikus megújulás mozgalom éves találkozóján. Ferenc pápa az esemény alkalmából üzenetet küldött Salvatore Martineznek, a mozgalom olasz nemzeti elnökének.
Igen, Jézus – de melyik?
Annak idején a jeruzsálemi templomot a világ nyolcadik csodájaként emlegették szépsége miatt. Talán láttunk is rajzot, vagy makettet róla, ez azonban csak steril kép lehet a valósághoz képest. Elképzelhetjük a görög-római stílusban épült, 300 méter széles és 600 méter hosszú oszlopcsarnokot, benne a pogányok udvarát, a nők, a férfiak és papok udvarát, belül a szentélyt és a szentek szentjét – és még mindig alig jutottunk közelebb a valósághoz.
Jézus önvallomása
„Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12–20)
Ez Jézus önvallomása. De vajon elhisszük-e ezt neki és akarunk-e az Ő világosságában járni?
Drága Jézus! Kérünk, világosítsd meg értelmünket, emlékezetünket és akaratunkat, hogy azt gondoljuk, akarjuk és cselekedjük, amire Te tanítasz minket! Ámen. (S)
A függő ember természetrajzához - csak felnőtteknek!
A függő úgy érzi, egyre több ital/drog kell a kívánt hatás eléréséhez. Ez sokszor rejtve marad: „Buli előtt sokszor ittam, hogy ne lássák a többiek, milyen mennyiséget meg tudok inni, így csak azt látták, hogy szegény csajszin már egy pohár meglátszik, nem bírja az italt”.
Szolgálatban a legszegényebbek között – Egy iskolanővér afrikai és perui misszióban
Sokak számára nehezen érthető, mi viszi az embert misszióba, távol a hazájától, messzi földre, idegenek közé. A Gambiában és Peruban élt és újra oda készülő Nyúl M. Fidelis SSND beszámolója megmutatja: a lényeg, hogy mit viszünk, és mit hozunk haza ebből a szolgálatból.