Címlap
A magyar állam 330 millió forintért épít iskolát Irakban
Elkezdődött annak az iskolának az építése az iraki kurdisztáni autonóm régióban, amelynek költségeit a magyar állam vállalta. Az M1 csütörtök esti műsorában beszélt Nikodémusz Daúd Saraf moszuli szír ortodox érsek az egyháza és a magyar állam viszonyáról.
Mi úgy tekintünk rá, hogy a mi kabinetünk – mondta az érsek a magyar kormányról.
Egy magyar indológus találkozásai Teréz anyával
Bangha Imre a középkori hindi nyelvű irodalommal és a magyar keletkutatás történetével foglalkozik, az Oxfordi Egyetem Keleti Tudományok Karán tanít. Költők és koldusok között címmel megjelent útinaplója indiai utazásairól szól. Ebből idézzük a Teréz anyával való találkozásairól szóló visszaemlékezést.
"Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen"
Szeretettel várunk benneteket, gyertek el, legyünk együtt részesei Isten művének közöttünk!
Evezz a mélyre!
"Jézus így szólt Simonhoz: Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” (Lk 5,1–11)
Péter hallgat Jézusra, ezért részesül csodáiból és küldetéséből.
Halló szívet adj nekem, add szavadat értenem, Istenem! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy brazil család Pio atya közbenjárásának tulajdonítja kisfiuk gyógyulását a rákból
soda vagy az orvostudomány eredménye? Vagy mind a kettő? Greicy Schmitt, egy háromgyerekes brazil édesanya tett tanúságot arról, hogy legkisebb gyermeke, Lázaro meggyógyult súlyos betegségéből, melynek idején a család Pietrelcinai Szent Pio atya közbenjárásáért fohászkodott.
Feltalálták a fogzománcot újraépítő zselét
Kínai tudósok fantasztikus új módszert dolgoztak ki a fogszuvasodás kezelésére: tömés helyett egy gélt alkalmaznának, amely segíti a fogzománc újraépülését.
Röviden: magyar arany a Közép-Európai matek olimpián
Egyéniben egy arany, egy ezüst és három bronz minősítést szereztek magyar középiskolás diákok az idei Közép-európai Matematikai Olimpián (MEMO). Magyarország a csapatversenyben ezüst minősítést szerzett. Az idei aranyérmet Lengyelország csapata kapta, a bronzérmes Németország lett.
Élő adás a szobából 11 - Sokáig élni és/vagy örökké élni?
Téma: Sokáig élni és/vagy örökké élni? - az adásban imádkozunk is mindazokért, akik nézik, vagy később nézni fogják az adást, Isten gyógyító, szabadító kegyelmét kérve mindannyiunkra... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005
Jézus a gyógyító és szabadító
" Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt." (Lk 4,38–44)
Jézus a gyógyító és szabadító, és Ő velünk van mindenkor.
Drága Jézus! Parancsolj az életünkben minden bűnnek, bajnak, betegségnek, gonoszságnak, hogy tűnjenek el, s így szabadon és tisztán élhessünk, a Te dicsőségedre és az emberek javára! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ha sokáig akar élni, ne igyon üdítőt
Statisztikailag nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt azok, akik rendszeresen fogyasztanak üdítőitalokat, figyelmeztet a WHO rákkutató intézete – írja a Guardian. Az International Agency for Research on Cancer munkatársai 16 éven követtek figyelemmel 450 ezer alanyt, és arra jutottak, hogy – figyelembe véve az egyéb egészségügyi kockázatokat is – azok, akik napi 2 pohár (250 ml) vagy több üdítőt fogyasztottak, 17 százalékkal nagyobb eséllyel haltak korai halált. A cukros és a cukormentes üdítők fogyasztása egyaránt ártalmasnak bizonyult.
Vezető halálokok, röviden
Sokáig aszív- és érrendszeri betegségek voltak a vezető halálokok - a legfejlettebb országokban azonban már olyan sikeresen gyógyítják ezeket, hogy a megnőtt túlélési esély miatt a rákos megbetegedések váltak a vezető halálokká. Néhány évtizeden belül vlószínűleg globálisan is csökken a szív-és érrendszeri halálokok száma és első helyre kerül a rák...
Hatalmas szavak
"Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt." (Lk 4,31–37)
Vajon engem még ámulatba ejt Jézus tanítása, vagy azt hiszem, "én már ismerem ezeket"...
Szavaid hatalmával kelts életre minket, Istenünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult