Címlap
ORSZÁGOS SZERETETLÁNG IMATALÁKOZÓ
Budapesten, a Kispesti Jézus Szíve templomban 2014. május 31.szombaton, 9-17 óra között. Részletek:
"IGEN" a Szeretetlángra!
"Nagyon nagy örömmel jöttem el erre a helyre, ahol a szerzetes nővérek által másfél évszázada különleges módon is jelen van Szűz Mária. Életemben először 1988-ban jártam Ausztriában, amikor II. János Pál pápa az országba látogatott. Az akkor még létező „vasfüggönyön” átjutva rendkívüli hatással volt rám a pápalátogatás jelmondata: „Igen a hitre, igen az életre.”
Mítoszok és valóság a piramisok körül
Az ókor hét csodája közül mára csak a gízai piramisok maradtak fenn, nem véletlen, hogy számtalan tudományos, és kevésbé tudományos elmélet született az elmúlt 4500 évben arról, hogyan építették őket. Sokan nem tudnak megbirkózni azzal a gondolattal, hogy az egyiptomiak modern eszközök nélkül, egyszerű szerszámokkal ilyen hatalmas épületeket tudtak készíteni, ezért nyúlnak más - amúgy még nehezebben hihető - magyarázatokhoz. Pedig a régészek már évtizedek óta tudják, hogyan épültek a piramisok, legfeljebb a részleteken vitatkoznak még.
Május 12-én nyílik a XXII. Szent István Könyvhét
A Szent István Társulat szervezésében az idén immár huszonkettedik alkalommal kerül megrendezésre a Szent István Könyvhét, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legelismertebb hazai seregszemléje.
Májusban teljesen eltűnhet egy rettegett kórokozó a Földről
Még ebben a hónapban döntés születhet arról, hogy megsemmisítsék vagy megtartsák a világon még meglévő variolavírus-mintákat. A WHO 1979-ben a természetben kiirtottnak nyilvánította a fekete himlő kórokozóját, de a világon több helyen őriznek mintákat a halálos vírusból.
A pápa és a szegény egyház, amely fokozatosan távolodik a Nyugattól
Furcsa helyzet! A gazdag országok polgárai ünneplik Ferenc pápát – aki önzéssel vádolja őket. Két paulinus szerzetesek által kiadott olasz sajtóorgánum, a Credere és a nagy példányszámú katolikus hetilap, a Famiglia Cristiana online felmérést végzett Bergoglio pápáról. 10 olvasó közül 7 azt vallotta, hogy a pápa szavai „hatással voltak az életére”; 58 százalékuk „újra felfedezte a hit örömét, és azt nem követelménynek tekinti”; 27 százalékban „józanabb életstílust” vezettek be; és 22 százalékuk állítja magáról, hogy Ferenc pápa hatására „jobban szeret más embereket, mint korábban”. Az olvasók 21,2 százaléka, ha a pápát irodalmi személyiséghez kellene hasonlítania, Robin Hoodot választaná, és ha más foglalkozást kellene elképzelni neki, tanárként tekintetnének rá.
Talán-talán fordulat
2008 óta nem volt ilyen jó termékenységi rátánk, mint tavaly és 2012-ben. Megtörtént a demográfiai fordulat első lépése azzal, hogy a magyarországi termékenységi arány 1,34-re emelkedett 2012-ben, és ezen a szinten maradt tavaly is – írta Szalai Piroska, a Napi Gazdaság keddi számában megjelent cikkében.
Kiadták az emberrabló koncessziókat hazánkban is
Tavaly decemberben egyetlen nap alatt elfogadták a kaszinókoncessziós törvényt, most pedig a kormány megkötött hetet az igen korlátozott számú lehetőségből. Andy Vajna érdekeltségébe kerül az összes közép-magyarországi kaszinóengedély.
Oroszországban törvényileg tilos lett a szitkozódás
Oroszországban július 1-től tilos a szitkozódás a televízióban, a rádióban, de a mozifilmekben, valamint a művészeti, irodalmi alkotások bemutatásakor is. Az erről szóló törvényt hétfőn írta alá az orosz államfő.
Kihalás fenyegeti az Amazonas indián népeit
Nem nézhetjük tétlenül az emberek fenyegetettségét, egész népcsoportok lebegnek élet és halál között – fogalmazott Erwin Kräutler, az Amazonas mentén élő indiánok missziós püspöke. Meg kell kongatni a vészharangot, hogy a világ felfigyeljen helyzetükre. A Vatikáni Rádió német szerkesztősége tudósít.
Az ördög és az Eucharisztia
A szentmisén átváltoztatáskor és a szentségimádás alatt gyakran látom, ahogy a gonosz lélek állal kínzott és megszállott emberek rikácsolnak, kiabálnak, táncolnak és járkálnak, a többieket zavarják. Egyszer, amikor Zágrábban (Horvátország) egy 15.000 fős tömeg jelenlétében tartottunk a stadionban szentségimádást, több mint egy tucat, gonosz lélektől kínzott és megszállt ember zavarta meg a programot. - P. James Manjackal MSFS írása.
Nagy béke, kis háborúk és a legnagyobb
Hetven éve béke van Európában, legalábbis 1945. május 8. – a II. Világháború európai rettenetének vége - óta elkerült minket egy egész kontinensre kiterjedő világégés. Voltak, vannak és lesznek is „kis háborúk”. Jó célokat maguk elé tűző polgárjogi mozgalmak, amelyek részben radikalizálódnak és eljutnak a fegyveres harc és a terror gyakorlatáig. Vörös brigádok vagy P2 páholy, ír vagy baszk függetlenségi törekvések, az erőszak kultusza papíron és a futball-stadionokban. Állami terror a hidegháború idején – és nem csak a kommunista blokkban – forró háború a délszláv válság idején vagy épp most Ukrajnában. De mindezek mögött ott a legnagyobb háború, amit a sátán vív Isten ellen, egészen az utolsó ítéletig. Vajon Isten gyermekei csak elszenvedői ennek a háborúnak, vagy küzdő, kegyelemről kegyelemre, győzelemről győzelemre lépdelő harcosai?