Uncategorised
Magyar tudós, Szemerédi Endre kapta a matematika Nobel-díját
A Niels Henrik Abel matematikusról elnevezett emlékalap 2002 óta díjazza a kiemelkedő tudományos eredményt elérő matematikusokat. A nemzetközi bizottság által kiosztott díjat idén a kombinatorikai kutatásaival híressé vált Szemerédi Endre kapta. Ő a második magyar matematikus, aki a rangos kitüntetésben részesült.
Vandalizmus, gyűlöletbeszéd: keresztényellenesség Európában 2011-ben
A világon a legüldözöttebb vallás a kereszténység: A COMECE, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Tanácsa szerint világszerte a vallási indítékú üldözések 75-80 százaléka keresztények ellen irányul. Minden évben 170 000 keresztény veszíti életét hite miatt, míg a súlyos üldözést elszenvedő hívők száma megközelíti a 200 milliót. Ebből hozzávetőlegesen 160, Európában történt keresztényellenes incidenst ismertet a Keresztények Elleni Európai Intolerancia és Diszkrimináció Figyelőközpontjának (OIDCE) 2011-es jelentése, amelyek március 19-én, hétfőn tettek közzé a központ honlapján
Kiengesztelődési találkozó a cigány-misszióban
A közbenjáró imák és a tanúságtételek hiányáról
Talán azt hisszük, hogy az ima és a tanúságtétel Isten szeretetéről magától értetődő Isten gyermekei között, pedig sajnos, ennek pont az ellenkezője az igaz! Nincs annál hervasztóbb, mint amikor kérünk embereket, hogy imádkozzanak egymásért - és ezt zavartan elutasítják. Még kínosabb, hogy papjaink jó része is ugyanezt teszi - pedig nekik ez "munkaköri kötelességük" lenne! Zavarba jönnek, ha a liturgikus kereteken kívül, közvetlen módon kell imádkozniuk és valami ürüggyel kibújnak ez alól.
Az amerikai püspökök imára hívnak a vallásszabadságért
Az Egyesült Államok püspöki konferenciájának vezetőbizottsága március harmadik hetében ülést tartott Washingtonban. Országos imakampányt hirdettek meg a vallásszabadság és a lelkiismereti jogok védelme érdekében, mert ezeket az utóbbi időben számos fenyegetés érte az országban. Utaltak az amerikai Egészségügyi Minisztérium döntésére, amely arra kényszeríti a munkaadókat, beleértve az egyháziakat is, hogy az általuk nyújtott egészségügyi biztosításban fedezzék a sterilizációt és a fogamzásgátlást is.
Hét levél tizenéveseknek - Korai öröm (1. levél)
Utcai evangelizációhoz és iskolai előadásokhoz készítettük először ezeket a leveleket, amiket szórólapokként osztogattunk éveken keresztül újranyomva őket. Végül egy kis füzetbe összegyűjtve is kiadtuk. Most itt is közöljük őket - az első levél a "Korai öröm":
Győztesek vagyunk?
Az első keresztények az Evangéliumot valóban Örömhírként gondolták és élték a szó minden értelmében. Hitték, hogy Jézus Krisztus győzött a gonoszság minden ereje felett és ez a győzelem az övék. Legalábbis Pál és János apostolok erről írnak leveleikben a közösségeiknek. „De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által.” (1Kor 15, 57) „Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk.” (1Jn 5, 4) Nézzünk szét egyházunkban – így néznének ki a győztesek?
Medjugorje - Mirjana éves jelenése
Mirjana Dragićević-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. november 25-ig minden nap megjelent a Szűzanya. Az utolsó minden napos jelenés alkalmával a Szűzanya kinyilvánította számára a tizedik titkot is és azt mondta neki, hogy ezután egy évben fog megjelenni neki, március 18-án. Így történik ez évek óta. Több ezer zarándok gyűlt össze ez alkalommal is rózsafüzér imára a Kék Keresztnél. A jelenés 14:00 órakor kezdődött és 14:05-ig tartott. A Szűzanya üzenete:
Külföldre költözik egy egész ország
Szégyen az arcunkon - kisfiúkat kasztráltatott a holland egyház
Lemond a Canterbury érsek
Rowan Williamst a homoszexuális papok és a n?i püspökök körüli viták késztethették a novemberi távozásra.
1,5 millióan isznak hazánkban arzénes ivóvizet?
Magyarországon 1,2-1,5 millió ember él olyan településen, ahol arzénnel szennyezett az ivóvíz. A tisztítás megoldásához 120-130 milliárd forint szükséges, a rendelkezésre álló uniós források lehívását szükségesnek tartja a kormányzat.Az országban körülbelül 400 olyan település van, ahol arzénes a víz, és további 420, ahol az arzénon túl más anyagok is szennyezik az ivóvizet - mondta Illés Zoltán a Magyar Víztisztító Konzorcium fórumán.