Ferenc pápa: Szent Józsefhez hasonlóan váltsuk tettekre az igét

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. január 30. csütörtök

Január 29-én délelőtt a VI. Pál teremben tartotta a Szentatya a szokásos szerdai általános kihallgatást, amelyen Olaszországból és a világ minden tájáról érkezett hívőkkel és zarándokokkal találkozott. Olasz nyelvű beszédében folytatta jubileumi katekézis-sorozatát, melynek címe: Jézus Krisztus, a mi reménységünk. Mai elmélkedésének témája: „Jézusnak fogod hívni”– A Józsefnek szóló híradás. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Így változtatta meg a háború az ukránok és a vallás kapcsolatát

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. január 30. csütörtök

Egy friss szociológiai kutatás szerint Ukrajnában a lakosság 68 százaléka tartja magát vallásosnak, de csak 25 százaléka tagja konkrét vallási közösségnek - igaz, 2020-ban ez még csak 16 százalék volt – írja a Kárpáti Igaz Szó.

A katolikus egyház békemissziója Kongóban

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. január 29. szerda

„A Katolikus Egyháznak nem okoz gondot az imádkozás, de a maga módján a hitünk arra ösztönöz minket, hogy továbbmenjünk: imádkozzunk ellenségeinkért is” – nyilatkozta Donatien Nshole, a Kongói Püspöki Konferencia (Conférence Épiscopale Nationale du Congo – CENCO) főtitkára január 21-én. Az országban többszáz erőszakos csoport harcol...

Farkasok és hódok Borsod megyében

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. január 29. szerda

Farkasokat és hódot örökített meg egymás mellett a Jósva pataknál a WWF vadkamerája. A képsorokon az látható, amint egy hód halad végig az egyik gázló felszínén, majd később három farkas is feltűnik ugyanazon a helyszínen. A természetvédelmi szervezet szerint a felvétel bizonyítja, hogy ez a két, Magyarországról korábban teljesen eltűnt faj nemcsak visszatért hazánkba, de együtt is jelen van. Ez azért különösen fontos, mert a hódok és farkasok között alapvetően fontos ökológiai kapcsolat áll fenn.

Jegyzetek a vallásos művészet témaköréhez

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. január 28. kedd

Mottó: ’Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá.’ (…) Isten megterem-tette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.” (Ter 1.26-27)
1. A Sixtusi kápolna két csodálatos freskójához tömegek zarándokolnak. Érthető: amit Michelangelo egykor oda megalkotott, az fizikailag is szinte emberfeletti teljesítmény, megfogalmazásában és kivitelezésében pedig egyaránt ihletett, kiemelkedő művészet. Isten teremtő képességének lenyomata a zseni alkotó és újjáteremtő munkájában.
Sorban állnak az emberek, de mielőtt belépnének, az őrök figyelmeztetik őket, hogy öltözzenek fel rendesen – a kivillanó váll nem engedélyezett. Így aztán ruhát vesznek – mégis csak kápolnában vagyunk! -, hogy aztán ámuló szemekkel bámulják a falakra felfestett temérdek meztelen nőt és férfit.

Maria Montessori tanácsai szülőknek

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. január 28. kedd

Maria Montessori nagyhatású olasz orvos, pszichológus volt. A róla elnevezett pedagógiai módszer lapja a gyermek tisztelete. Ma is számos iskola és intézmény működik az ő módszere szerint. Szülőknek írt tanácsait is érdemes elolvasni:

Ferenc pápa: Felismerjük-e Jézusban a szabadító Messiást?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. január 27. hétfő

A Szentatya január 26-án a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el a szokásos Úrangyala Mária-imát a Szent Péter téren egybegyűlt hívekkel és zarándokokkal. Annak felismerésére biztatott, hogy Jézus olyan szabadulást hirdet, amilyet senki más nem adhat, és el kell ismernünk, hogy mi is rászorulunk a szabadításra, mi is szegények, rabok, vakok, elnyomottak vagyunk. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Lisieux-i Szent Teréz-imakilenced indul Európa és a világ békéjéért, megtéréséért

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. január 27. hétfő

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánián működő Robert Schuman Imakör és a bécsi Collegium Pazmanianumhoz kötődő Mindszenty József Imakör tagjai online nagykilencedet kezdenek a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett (Lisieux-i) Kis Szent Teréz tiszteletére február 1-én, hogy közbenjárását kérjék Európa és a világ békéjéért, lelki megújulásáért, megtéréséért.

Ferenc pápa: A Katolikus Egyház kész elfogadni a húsvét közös dátumát

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. január 26. vasárnap

Január 25-én, Szent Pál apostol megtérésének ünnepén este a Szentatya a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában vezetett ünnepi esti dicséretet az 58. ökumenikus imahét lezárásaként. Az idei imahét témája: „Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26). A szertartáson részt vettek a Rómában jelen lévő többi keresztény egyház és egyházi közösség képviselői, valamint a pannonhalmi szerzetesközösség ökumenikus elköteleződésének jeleként Hortobágyi Cirill főapát és a bencés delegáció tagjai is.

Ferenc pápa az újságírók szabadságáról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. január 27. hétfő

A sajtószabadság védelmét és az összes, igazságtalanul bebörtönzött újságíró és más, a médiában dolgozó emberek szabadon bocsátását sürgette Ferenc pápa. „Az újságírók szabadsága a mi szabadságunkat is erősíti, az ő szabadságuk mindannyiunk szabadsága” – jelentette ki a katolikus egyházfő, aki egyúttal hangsúlyozta az információhoz jutás fontosságát is.

Böjte Csaba az élete hármas útkereszteződéséről

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. január 26. vasárnap

"Jó hír, hogy Isten lát, hall és cselekszik. Lehet Rá számítani, ezért gondjainkban, bajainkban, bátran Atyánkhoz kiáltunk. Édesapám politikai fogoly volt, a börtönből való szabadulása után nem sokkal, árván maradtunk a húgommal. 1978-ban érettségiztem, elvittek román katonának, leszereltem, munkába álltam. 25 éves voltam, sok fájdalmas, rossz, bűnös dolgot láttam, és mint érzékeny lelkű fiatal lázadtam a buta, hamis dolgok ellen. Rájöttem, hogy három út között választhatok.