Ami ízületi fájdalmakat okoz, és ami nem
Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhányat azok közül a babonák közül, melyek a közhiedelem szerint ártanak az ízületeinknek - amik ártanak, és amik nem:
Szűz Mária szent neve
Szeptember 12-én a magyar és a német nyelvterületen a Boldogságos Szűz Mária neve napját tartjuk. Az ünnepet Boldog XI. Ince pápa rendelte el annak emlékére, hogy 1683-ban a keresztény seregek megfutamították a Bécset ostromló török hadsereget.
Ferenc pápa: Ne féljünk kicsivé válni Isten és egymás előtt!
Szeptember 10-én délután a Szentatya a Taçi Tolu-i sétányon mintegy hatszáz ezer hívővel mutatott be szentmisét Kelet-Timor fővárosában, Diliben. Arra kérte az embereket, hogy tekintsenek a gyermekek egyszerűségére: rajtuk keresztül Isten jön közel hozzánk; és óvta őket a „krokodiloktól, akik meg akarják változtatni kultúrájukat és történelmüket”. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes szentbeszédének fordítását közöljük.
Ilyen lesz a Kárpát-medence időjárása a jövőben
„A Kárpát-medencében az éghajlat szubmediterránná válik, ami azt hordozza magában, hogy a csapadékos időszakok áttolódnak az őszi és a téli időszakra” – nyilatkozta az Indexnek Sipos György, a Szegedi Tudományegyetem tanára, aki szerint változtatni kell eddig megszokott életünkön. Kozák Péter vízügyi igazgató emlékeztetett arra, hogy az aszály természetes jelenség, de a klímaváltozás egyik következményeként előfordulási gyakorisága és tartóssága is nőtt.
Ahogyan a gyerkek elsajátítják színlelést
Ha tetszik, ha nem, az életünk során fontos készség a színlelés, amit rendszerint az érzelmileg érettebb felnőttekhez szoktak kötni. Egy új tanulmány szerint azonban már nagyon fiatalon megtanuljuk a tettetés művészetét, írja a Science Alert.
Ferenc pápa a pápuai fiatalokhoz: Nem vagyunk supermanek!
Szeptember 9-én reggel, Pápua Új-Guineában tett apostoli látogatásának utolsó napján a Szentatya a pápua fiatalokkal találkozott Sir John Guise Stadionban. A fiatalok tánca és színdarabja után az Ifjúsági Bizottság vezetője, John Bosco Auram püspök köszöntötte a pápát, aki három fiatal tanúságtétele után mondta el beszédét, melyet az alábbiakban magyarul teljes terjedelmében közreadunk.
A tévézés és öregedés kapcsolatáról
Hazánkban a tévézők aránya még mindig meglepően magas, egy új tanulmány szerint azonban a hosszas tévézés jelentősen gyorsítja az öregedés folyamatát. Az élettartam akár több évvel is meghosszabbítható, ha kontrolláljuk az ülve tévézéssel töltött órákat - állítja a JAMA Network Open című folyóiratban közzétett tanulmány.
Újabb adatok Bese Gergő botrányáról
Bese Gergő már hónapokkal ezelőtt felkereste a kalocsa-kecskeméti érseket, és arról számolt be, hogy egy alkalommal úgy leitatták és elkábították, hogy másnap reggel egy padon ébredt fel, és nem emlékezett az éjszaka történtekre. Azt is elmondta, hogy felvételek készülhettek róla szexuális aktus közben, de a püspök ekkor még megértéséről biztosította, később azonban olyan felvételek jutottak el az érsekséghez, hogy Bese Gergőt szinte azonnal felfüggesztették.
Ferenc pápa az Egyház képviselőihez Pápua Új-Guineában: Befogadó otthon legyen egyházatok!
Szeptember 7-én este Port Moresbyben, Pápua Új-Guinea fővárosában, a Szentatya a Pápua Új-Guinea-i és a Salamon-szigetek-i püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, megszentelt személyekkel, papnövendékekkel és katekétákkal találkozott a Mária, Keresztények Segítsége-kegyhelyen. Az alábbiakban a Szentatya teljes beszédének fordítását közöljük.
Ferenc pápa a vanimói hívekhez: A szeretet szépsége meg tudja gyógyítani a világot
Szeptember 8-án délután a Szentatya a vanimói egyházmegye híveivel találkozott Vanimóban, a Szent Kereszt-székesegyház előtti sétányon. A vanimói repülőtéren Francis Meli megyéspüspök fogadta a pápát. A Szentatya a püspök köszöntő beszéde, valamint egy katekéta, egy kislány, egy szerzetesnővér és egy család tanúságtétele után mondta el beszédét, majd aranyrózsát helyezett Szűz Mária szobra elé. Az alábbiakban a pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Évezredes történelmi állítást cáfoltak a modern technika segítségével
A római légiók nem három évig, hanem csak néhány hétig ostromolták Maszada várát az ókorban egy új izraeli kutatás szerint.
A Tel-avivi Egyetem kutatóinak új, a Journal of Roman Archaeology című szaklapban közzétett tanulmánya megkérdőjelezi Maszada hároméves ostromának mítoszát, melyet Josephus Flavius történetíró is állított.