Elátkozott hely? (Kedves Barátom! - 3. levél)
Sípos (S) Gyula: Elátkozott hely?
Kedves Barátom!
Egy nemzetközi szakmai konferencián mondta egy Magyarországon vizsgálatsorozatot vezetõ kutató: “a magyar nép a föld legveszélyeztetettebb népe”. Valóban ilyen “elátkozott hely” lenne országunk?
Gyermekeink meg sem születnek, férfiaink és asszonyaink idõ elõtt meghalnak. Világelsõk vagyunk a szív- s érrendszeri megbetegedésekben éppúgy mint a rákbetegségek különbözõ formáiban. Pusztít és morzsol minket a depresszió, az alkohol, a drogok és a függõség minden formája.
Fiataljaink átadják magukat a legvadabb erkölcstelenségeknek, a középkorúak reménytelenségbe süllyedve élik életüket, idõs szüleik magányosan, vagy másokkal együtt “szociális otthonnak” nevezett elkülönítõben tengetik napjaikat.
És mit élünk meg a gazdasági vagy a kulturális életben? Mit látunk a politikai életben? Találóan idézhetjük a Szentírás szavait:
"s a nép olyan lesz,
mint a tûznek martaléka:
senki sem kíméli testvérét.
Habzsol jobboldalt, de éhezik,
eszik baloldalt, de nem lakik jól;
mindenki a társa húsát marja:
Manassze Efraimot, Efraim Manasszét,
és ketten együtt Júda ellen fordulnak."
(Izajás próféta könyve, 9. fej. 18-20.)
Valljuk be, volt már, hogy úgy éreztük, az adott helyzetben nem a valóságos teljesítmény számított. Az is megesett, hogy hiába állt elõ valaki jó tervvel, rögtön ellene mentek, "mert kommunista", vagy “mert jobboldali". Teljesen mindegy volt, hogy amit elképzelt az jó volt vagy nem, segítette-e az emberek életét vagy sem, örömet okozott-e legalább néhány embernek vagy sem, volt-e rá pénz vagy sem, segítették-e a munkát önerõvel is vagy sem - ha nem a "mi kutyánk kölyke", csak utálkozás, lekicsinylés fogadta.
Mintha már senki sem feltételezné a másikról a jó szándékot. Aki akar valamit, az biztos csak azért akarja, mert pénzt lop vele vagy politikai pecsenyéjét sütögeti - esetleg mindkettõ, de legalábbis olcsó népszerûséghajhász.
Így még azt is tönkremegy, ami eddig felépült. Ahogy Jézus mondja: "Akinek van, annak még adnak, akinek nincs, attól azt is elveszik, amije van."
Ha nem tudjuk elismerni
a másikban a jót, az értékeset
- függetlenül pártállástól, vallástól, nemzetiségtõl - önmagunkkal tesszük a legrosszabbat, s végül elveszítünk mindent: barátokat, munkatársakat, terveket, megújulást, lelki békét, szeretetet.
Kinek jó ez? Kinek jó,
ha a viszály szelleme irányítja életünket?
Hol marad az igazság szeretete és a szeretet igazsága?
A tények nélküli vádaskodás sem nem civil kurázsi, sem nem polgári erény, sem nem hivatali elõjog és fõleg nem gyakorlásra szoruló képesség. Nem hiszem, hogy "a politika már csak ilyen", hiszen II. Rákóczi Ferenctõl Mahatma Gandhiig hosszú listát lehetne írni azokról a politikusokról, akik be-csületesen küzdöttek és így értek el komoly eredményeket.
A gonoszság mindig a hazugságokon keresztül nyeri erejét.
Ahol a hazugság polgárjogot nyer,
ott a gonoszság elõbb-utóbb
szétzülleszti a dolgokat.
Szomorú dolog azt látnunk, hogy az elmúlt 10 év nem a hazugságokból való megtisztulást, hanem annak robbanásszerû elterjedését hozta magával és behatolt a magánszféra leelrejtettebb zugaiba is.
Az igazság viszont a szereteten keresztül nyeri erejét. A szeretetben kimondott igazság gyógyít, sebeket kötöz, felépít, újjáalkot - akár egy egész nemzetet is.
És mi másra vágyhatnánk, mint hogy hazánk a Szeretet földje legyen?
Vágyunk valósággá válhat -
igaz, a munkát saját magunkon
kell elkezdeni...
Ha vezetõink lopnak, csalnak, hazudnak akkor sokan követik õket azok közül, akik karrierre, kibontakozásra vágynak életükben. Így a szegényeket megkárosítják, az árvákat feledik. Üres életük a végül az örök halálba viszi õket követõikkel együtt.
Hazánk felett a reménytelenség és az istenkáromlás, a bujaság és mértéktelenség, a hamis tanítások és pénzéhség fekete felhõi tornyosulnak.
A jó hír az,
hogy ez az állapot nem törvényszerû,
nem örök érvényû
és nem megváltoztathatlan.
Ha viszont megváltoztatható,
akkor fennáll a kérdés:
hogyan szabadulhatunk meg
ebbõl az elátkozott állapotból?
- El kell ismernünk, hogy felõlünk sem múlt el nyomtalanul ez az idõszak. Részesei vagyunk a sötétségnek, ezért bûnbánatot kell tartanunk a bûnök miatt, amelyeket elkövettünk életünkben, vagy amelyeket hagytunk megtörténni és nem tettünk ellene.
- A továbbiakban meg kell tagadnunk minden együttmûködést a gonosz lelkek munkáiban. Ellene kell állnunk minden - testi és lelki - kísértésnek, amely viszályt, megosztást és bûnt hoz az életünkbe.
- Áldást kell kérnünk minden helyzetben és helyzetre Istentõl és Jézus Krisztust hordozva áldássá kell válnunk minden ember és egész országunk számára.
El kell azonban ismernünk, hogy a fenti három feltétel következetes betartása szinte lehetetlen számunkra. Hiszen még amikor jóra törekszünk, akkor is hibázunk, értelmünk könnyen megtelik ítélkezõ gondolatokkal, megszólással, a szívünk irigységgel, fenyegetésekkel...
Szerencsére nem vagyunk egyedül. Embertársaink is segíthetnek és segít maga az Isten, aki a Szentlelket mérték nélkül árasztja azokra, akik ezt kérik Tõle. Kérjünk tehát, hogy kaphassunk, keressünk, hogy találjunk és zörgessünk, hogy ajtót nyissanak nekünk!
Mennyei Atyánk!
Elismerjük, hogy vétkeztünk ellened és népünk ellen. Hamis tanításokat követtünk és azt tettük, ami gyûlöletes elõtted és az egész teremtett világot a pusztulásba viszi. Eszméinkkel és tetteinkkel megrontottuk magunkat és környezetünket, mindazokat akik hatalmunk alatt vagy velünk kapcsolatban álltak. Akarva-akaratlanul a sátán uralmát szolgáltuk és átkozottá lettünk.
Kérlek, bocsáss meg nekünk és szabadíts ki minket és egész népünket a gonosz hatalmak fogságából!
És most, Mennyei Atyánk, ahogy Fiad tanította nekünk, az Õ nevében, Jézus Krisztus nevében elutasítunk magunktól és megtörünk minden átkot, amely rajtunk, családunkon, közösségeinken és népünkön van. Ellene mondunk minden bûnnek és bûnös köteléknek. Isten országába lépve Jézus Krisztus szabadságában, erejében és tisztaságában akarunk élni az angyalokkal és szentekkel együtt!
Drága Atyánk! Kérünk téged, küldd el nekünk vígasztaló és erõsítõ Szent Lelkedet, áldásoddal töltsd be a bûnök helyeit, gyógyítsd lelki sebeiket, testi betegségeinket és adj erõt, hogy e föld áldásaivá lehessünk!
Köszönöm Istenem, hogy életünk új irányt vesz Benned és kibontakozik, áldásokban bõvõlködvén a Te szeretetedben. Ámen.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet.
Sípos (S) Gyula
Ferenc pápa elmagyarázta, mit jelent a szegény, szegényekért élő egyház
Elsőként azt hangsúlyozta, hogy a legfontosabb dolog, amit adhatunk, az evangélium. Az Egyház nem egy civil szervezet. Legfontosabb feladata, hogy Jézusról beszéljen, nem pedig az, hogy hatékony legyen. „Az Egyház a föld sója, a világ világossága, arra kapott meghívást, hogy az Isten országának kovászát jelenvalóvá tegye a társadalomban, és ezt mindenekelőtt a tanúságtételével teszi, a testvéri szeretet, a szolidaritás, a megosztás tanúságtételével” – mondta a Szentatya.
Előfizetsz a halálra? (Kedves Barátom! - 2. levél)
Sípos (S) Gyula: Előfizetsz a halálra?
Kedves Barátom!
A halállal játszadozók tragédiájáról szeretnék neked írni néhány szót, hogy megértsd, milyen helyzetbe kerülhetsz, ha nem vigyázol
Korunkban a gonosz dolgok gyakran álcázzák magukat jónak, ártalmatlannak és veszélytelennek - de hazudnak. Elveszik pénzedet, egészségedet, elveszik a jövõdet és végül az életed.
Lehet, hogy már megkínáltak marihuánás cigivel – a nikotinra már évek óta szoktatnak a reklámokon és füstfelhõkön keresztül – lehet, hogy még csak ezután fognak. Lehet, hogy már nem tudod a hétvégédet buli és ital nélkül elképzelni – lehet, hogy még csak most keltik fel a vágyad rá. Lehet, hogy már a markukban vagy, de az is lehet, hogy még “nem vagy elég menõ”, még züllened kell egy kicsit hozzá...
Akárhol tartasz,
kérlek olvasd végig ezt a levelet,
amelyben arról írok, mi történhet veled.
Tudnod kell, hogy amikor akár ingyen is odaadják neked a dohányt, alkoholt, kábító-szereket ezek a vagány, látszólag nagyon szabad és izgalmas életet élõ emberek – csak próbáld ki! – valójában elõfizetõket gyûjtenek a halálra. Ha hallgatsz rájuk és beállsz a sorba, te is egyike leszel a fizetõ balekoknak.
És mit kapsz a pénzedért,
az idõdért, a vágyaidért cserébe?
Nagyon rövid (!) ideig azt az illúziót, hogy vidám és felszabadult, boldog és beavatott lehetsz. Nem kell többé semmilyen személyes erõfeszítést tenned, elég a drog és máris a paradicsomba kerülsz. És mire rádöbbensz, hogy hazudtak neked, már egy pokoli körben szenvedsz, ahol drog nélkül még a normális, hétköznapi kedélyállapotodat sem tudod biztosítani.
Levert vagy és fáradt, zavarosak a gondolataid, öngyilkossági és gyilkossági gondolatok zaklatnak... Tisztább pillanataidban tudod, hogy csúnyán megraboltak: elvették a pénzed, elvették a terveidet, a vágyaidat, elrabolták a jövõdet és helyette nem adtak mást, csak kínzó vágyat egy újabb adag drog után.
Élet adagtól adagig – ezt szeretnéd?
Ne higgy a hazugságoknak!
Nem igaz, hogy bármikor abbahagyhatod! Nem igaz, hogy nincs negatív hatása!
Persze, a nikotinnak, az alkoholnak több évre van szüksége, a kábítószerek akár egy év alatt is kivégezhetnek. Nézd csak meg azokat a testileg és lelkileg leépülõ embereket, akik azt állítják, bármikor abba tudják hagyni – csak nem akarják.
Nézz rájuk, és látod,
milyen rabság alatt vannak.
Lassan elveszítik minden önkontrolljukat: lopnak a szüleiktõl, kölcsönöket kérnek amiket soha nem adnak meg, elveszítik a barátaikat, saját testüket árulják, betegségbõl betegségbe jutnak... rosszabb esetben maguk is árulni kezdik a drogot, barátaikat is maguk után rántva,
hogy így szerezzék meg a napi
– egyre nagyobb – összeget
életben maradásukhoz.
Ez az igazság. Ha a drogokhoz nyúlsz, testileg, szellemileg leépülsz és olyan gonosz hatásoknak nyitod meg a bensõdet (rossz vágyak, bensõ hangok, zaklatások), amelyek akkor is veled maradnak, amikor éppen nem állsz az anyag befolyása alatt. Ezek a teljes pusztulás (és pusztítás), valamint a különbözõ bûnök elkövetése felé nyomnak.
Céljuk a te kihasználásod,
amíg csak lehet - egészen a halálig.
Bár azt ígérték, hogy szabad leszel, rá kellett jönnöd, hogy már rég nem azt teszed, amit akarsz, hanem amit õk kikövetelnek maguknak.
Bár azt ígérték, hogy kiteljesítik életed és megoldják problémáidat, azok csak nõttek, míg végül esélyét sem látod, hogyan keveredhetnél ki belõle.
Én láttam már fiatalokat reggelente remegõ kézzel és gyomorral felkelni, ami addig el nem múlt, amíg nem ittak alkoholt. Elõttem van azoknak a fiataloknak az arca, akiket a kábítószer egészen tönkretett. Van aki közülük hajléktalan, van aki a szülei nyakán élõsködik, és sajnos vannak olyanok, akik már nem élnek. Ne kövesd õket!
Mit tehetsz?
1. Ne kezdd el! Akárhogy kínálnak, biztatnak, cukkolnak, gúnyolnak – ne kezdd el! Ne fizess be egy olyan útra, ahonnan alig lehet visszatérni!
2. Ha már kipróbáltad, de még nem kötözött meg teljesen a drog, azonnal menekülj! Kerüld el még a környékét is annak a helynek, vagy azoknak az embereknek, akik a halállal kínálgatnak! Egyáltalán nem biztos, hogy legközelebb elég erõd lesz, ha a “jóbarátok” újra megkínálnak, és egyáltalán nem biztos, hogy legközelebb is megúszod elvonási tünetek nélkül! (Márpedig az szörnyû kín, amikor a test és lélek fájdalmasan követeli az adagját. Segítség nélkül alig lehet szembeszállni vele!)
Csak akkor vagy elég erõs, ha már most nemet tudsz mondani!
Tehát: ne menj oda, ne fogadd el és
ne ülj fel a szédítõ szavaknak.
Ne feledd: nem te vagy nekik fontos,
csak ami a tiéd: a pénzed, a kapcsolataid
– ne add oda nekik!
3. Ha már benne vagy a nikotin, az alkohol vagy a kábítószerek rabságában, de szeretnél kiszabadulni
– nézz szembe a problémáddal és
ne hazudj magadnak.
Tudnod kell, hogy nehéz útra vállalkozol. Olykor minden erõdre szükség lesz, s olykor még ez sem elég.
Elõfordulhat az is, hogy az árusok fenyegetnek vagy zsarolnak. Azért teszik, hogy a markukban tartva továbbra is õket gazdagítsd. Ne ülj fel nekik és ne hagyd, hogy üres szavaikkal megfélemlítsenek.
Bátran kérj segítséget, hidd el, az emberek melletted állnak!
Mondd el a problémáidat a szüleidnek, vagy egy olyan olyan társadnak, aki megért téged és képes segíteni neked.
(Segítséget kérhetsz a 06/1/322-5572-es telefonszámon is, ahol a Sziget Ifjúsági Segítõ Központ jelentkezik.)
4. Tudnod kell, hogy nem pusztán a testi, anyagi dolgok gyötörnek. A drogokkal együtt gonosz, sátáni erõk törhetnek rád. Jézus azt mondta, a “sátán embergyilkos kezdettõl fogva, egyedüli célja az, hogy pusztítson és raboljon”.
A mennyei Atya ezért elküldte Fiát, Jézus Krisztust, aki legyõzte ezt a gonosz hatalmat. Jézus nevére “minden térd meghajol a mennyben, a földön és az alvilágban”.
Ha Õt kéred, biztos lehetsz benne,
hogy segít neked.
Így testedben és lelkedben újra szabad és ép ember lehetsz. Ha kész vagy rá, mondd el ezt az imát:
Mennyei Atyám! Elismerem, hogy rossz útra tértem és utat engedtem az életemben a gonosz dolgoknak. Ez tönkretesz engem, ezért nem akarok tovább így élni.Kérlek Téged, segíts rajtam! Add, hogy szent Fiad, Jézus Krisztus ereje és hatalma által megszabadulhassak minden sátáni megkötözöttségtõl és minden betegségtõl! Jézusom, bízom benned, és köszönöm, hogy segítesz rajtam! Ámen.
Végül arra biztatlak, hogy tarts ki a küzdelemben. Néha nagyon nehéz, talán vissza is esel - mégse add fel soha a harcot.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet!
Sípos (S) Gyula
(Szeretet Földje Szolgálat, 2045 Törökbálint, Templom u. 13., Tel.: 03-30/33-88-245)
Így védd meg a hagyományos házasságot!
Vallási és a hagyományra hivatkozó érvek nélkül fogja pártját a férfi-női házasságnak három amerikai professzor; könyvük a házasság talán legkonzisztensebb védelme. Megközelítésük alapja, hogy nem a homoszexualitás ellen írni, hanem a hagyományos házasság mellett állnak ki.
Engedélyezett gyilkosságok (Kedves Barátom! - 1. levél)
Sípos (S) Gyula: Engedélyezett gyilkosságok
Kedves Barátom!
A Magyarországon is - jogilag - engedélyezett gyilkosságokról szeretnék írni neked. Azért teszem mindezt, hogy felismerd, hogy bár jogilag lehetséges, de erkölcsileg lehetetlen és óriási b?n ez, és így ne válj részesévé annak.
Sok évtizedes “jogos” múltra tekinthet vissza hazánkban e bûntény.
Valamikor éles szélû “kanállal” darabolták fel az élõ kisbabákat, majd a véres részeket kikaparták. (Esetleg bizonyos részeket félreraktak kísérleti célokra. Mára külön iparággá lett a magzati szervek és szövetek felhasználása: klónozásokhoz éppúgy használják a szö-veteket mint a szépségipar új kegyszereinek kifejlesztéséhez. Íme, mi mozgatja a nõi önrendelkezés egyes nagy bajnokait...)
Késõbb finomodott a módszer: vákuum szívó hatásával tépték szét a testeket, életeket.
Legújabban kémiai szerekkel kísérleteznek. Mondják, így “humánusan” (azaz “emberségesen”) ölnek. Ezek a kémiai anyagok a testbe jutva megakadályozzák, hogy a kis szervezet tápanyaghoz jusson, így az kiszárad és éhen hal.
Tetteik leplezésére olyan félrevezetõ
szakkifejezéseket használnak, amelyek elfedik a tett valódi természetét.
Azt mondják: mesterséges vetélés - ami önmagában is ellentmondás. Össze-vissza beszélnek a nõk önrendelkezési jogától kezdve a túlnépesedés megelõzéséig sok mindenrõl, csak az igazságot ki ne kelljen mondani:
az abortusz gyermekgyilkosság,
amelyet a legvédtelenebbek,
legártatlanabbak és legkiszolgáltatottabbak ellen követnek el,
állami pénzbõl,
szülõi segédlettel.
Gyilkosság az édesanya méhe alatt
növekvõ kisember, a magzat ellen.
Beszélnek “küret”-rõl, “kaparás”-ról, “abortusz”-ról, a “magzatot” vagy “embriót” “el-hajtják”, “elvetetik”...
Az Amerikai Egyesült Államokban odáig jutottak a (jogi) szóbûvészkedéssel, hogy a magzatot megszületéséig(!) nem tekintik embernek, ezért mindaddig “elvetethetõ”, amíg teljesen meg nem született. Még szülés közben is ölnek meg gyerekeket az abortusz-klinikákon (ez nem mese, hanem évi sokezres tény!), s csak arra kell vigyázniuk, hogy a kisbaba valamely része még érintkezzen az anyával.
Ez a borzalmas történet évente mintegy hetvenezerszer történik meg Magyarországon - napi kétszáz mészárlás az anyaméhben.
Peidg tény: minden emberi élet a fogantatással kezdõdik, a megtermékenyített petesejt már tartalmazza az összes információt arról, akit majd egykor a kezünkbe veszünk, dajkálunk, akinek a nevünket adjuk. Aki a mi gyerekünk... Mire a gyilkosságra sor kerül, a magzat már külsejében is teljesen ember formájú. Lábacskáit mozgatja, ujjait a szájába veszi, ha jól érzi magát. Szíve 120-at ver percenként.
Amikor megölik,
szívverése felgyorsul kétszázra,
menekül a gyilkos eszköz elõl,
szájával némán sikolt – tudja, hogy most valami borzalmas történik vele...
És mindezt miért?
Elképzelhetõ lenne, hogy Mária “elveteti” a kis Jézust? Volt-e nála több oka bárkinek is, hogy a gyilkosság mellett döntsön? Nem tudta bemutatni a “kedves papát”, kiszolgáltatott helyzetben – “válsághelyzet”, fogalmaz a mai törvény - élt egy olyan társadalomban, amelyik megkövezte a parázna nõket... Ki hitt volna neki, hogy õ “férfit még nem ismert”? Mária mégis a gyermeke felett örvendezve ment nagynénjéhez, Erzsébethez. “Válság-helyzetében” eszébe sem jutott, hogy gyilkosság árán segíthetne magán.
Örvendezett...
A “válsághelyzet” ma általában anyagi nehézséget, titkolni kívánt vagy korai szexuális kapcsolatot jelent, illetve olyan fokú önszeretetet, amely nem vállalja a lemondást saját gyermekéért.
Megesszük, megisszuk, ellustálkodjuk megszületni vágyó gyermekeinket...
Nagyapáink kilencen laktak egy szobában, mégis szeretetben éltek. Mi már elképzelni sem tudjuk ugyanezt. Többet jelent a tévé, a kényelem, a nyaralás, mint a gyerek. Pedig a tévé nem tud átölelni, ránk mosolyogni. Nem követeli szeretetünket és nem szeret minket feltétel nélkül.
Való igaz, egy kisbabát nem lehet tetszés szerint kikapcsolni. Való igaz, egy kisbabának igényei vannak, amelyek ellentétesek lehetnek a mi igényeinkkel.
És való igaz, hogy mi is így kezdtük az életünket, mégsem szabdaltak össze minket.
És nem téptek szét vákuummal.
És nem mérgeztek halálra.
A gyerekünk halála lenne az ára
az életünknek?
Vagy mégis be kell látnunk, hogy életünk velejárója a lemondás, szeretetbõl, a másikért? A szívünkben, szívünk alatt élõ gyermekünkért?
Így van ez.
El kell ismernünk, hogy nemzetünk (s talán személyesen te is), szörnyû bûnnel terheltek vagyunk. Bûnbánatot kell tartanunk az évente meggyilkolt sok tízezer magzatért. Erõsen meg kell fogadnunk, hogy ellene mondunk minden hamis beszédnek, amelyik el akarja velünk fogadtatni az abortusz bármely formáját.
Olyan súlyos ez a bûn, hogy csak Isten bocsáthatja meg. (Ki is lehetne más? Talán az orvos, aki pénzért végrehajtotta a hóhérmunkát, vagy a szülõk és barátok, akik segítettek, pénzt adtak? Hiszen bûnrészesek õk is.) Egyedül Istent nem érheti vád. Õ végig az áldozat mellett állt. Ha tehetné, megakadá-lyozná e szörnyû tettet. De hová lenne akkor a szabad akaratunk? Isten nem rabszolgává, akarat nélküli bábokká akar silányítani minket, hanem gyermekeiként akar fogadni minket.
Élõ gyermekeiként.
Az ítéletet semmiképp sem
kerülhetjük el.
Legkésõbb halálunk pillanatában szembe kell néznünk tetteinkkel és Jézus ítéletével. Ezért jobb nekünk most bûnbánatot tartani és bocsánatot kérni – bármilyen nehezünkre esik is.
Mennyei Atyánk! Te Jézus Krisztus kereszthalálában elszenvedtél minden bûnt, az abortusz bûnét is. Ártatlan testedet összeszabdalták, szívedet átszúrták, epével mérgeztek. Fiad mégis így kiáltott hozzád: Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Így kiáltunk mi is: bocsáss meg nekünk, mert nem tudtuk, mit teszünk! Nem értettük, milyen súlyos és kegyetlen dolog az, amit – társaink helyeslésével – elkövettünk!
Nagyon bánt minket, amit tettünk, soha többé nem teszünk ilyet és minden erõnkkel azon leszünk, hogy jóvá tegyük bûnünket. Kérünk Téged most, hogy bocsáss meg nekünk, gyógyítsd be testünk és lelkünk sebeit, amelyet e szörnyû aktus során szereztünk. Szabadíts meg minket minden köteléktõl, amelyet a gonoszság erõi körénk fontak, és tölts be minket a Te gyógyító és szabadító Lelkeddel, hogy újra békességünk és örömünk lehessen. Vezess el minket az Élet teljességébe, mert benned bízunk. Ámen.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet.
Sípos (S) Gyula
(Szeretet Földje Szolgálat, 2045 Törökbálint, Templom u. 13., Tel.: 03-30/33-88-245)
Egy új jelentés szerint növekedett az európai keresztényellenesség 2012-ben
Közel 170, Európában megesett keresztényellenes incidenst sorol fel a bécsi keresztényellenes diszkriminációt és intoleranciát figyelő központ 2012-es jelentése, amely május 21-én jelent meg. A jelentés szerint jogalkotói szinten is problémásak a keresztények szólás- és gyülekezési szabadságát, lelkiismereti szabadságát, vállalkozási szabadságát és az otthontanítást korlátozó törvények.
A hazaszeretetről
Sípos (S) Gyula: A hazaszeretetről
Bevezető
Az ELTE Pedagógiai Tanszéke az elmúlt években felmérést készített a középiskolás és egyetemista korosztályok etikai normáiról. Többek között egy előre megadott listán kellett a felsorolt értékeket fontossági sorrend alapján rangsorolni. A felmérés kiértékelésekor kiderült, hogy a hazaszeretet értéke az utolsó helyet foglalja el a rangsorban.
De valójában értik-e a gyerekek a hazaszeretet fogalmát? Képesek-e egyáltalán megfogalmazni magukban, hogy mi a hazaszeretet? Amikor 13-14 éves gyerekeknek iskolai előadás keretében feltettem a kérdést, hogy elköltöznének-e egy másik EU-tagállamba, ha erre lehetőségük lenne, csak kisebb részük felelt igennel. (És amikor pontosítottam a helyszínt - Észtország -, akkor kiderült, hogy oda ők sem, hiszen ott nem részesülhetnének anyagi előnyökben.) A döntő többségük itthon maradna - tehát létezik valamilyen fajta ragaszkodás a szülőföldjük iránt, ez azonban nem tudatosodott, megérlelődött érték, hanem csupán olyan homályos ragaszkodás, amely növekedésük során egyre kisebb jelentőségű lesz életükben.
Képesek vagyunk-e megfordítani a folyamatot? Nem az lenne a természetes, hogy ahogy a gyermek személyisége érlelődik növekedése során, úgy mélyül el benne egyre jobban a szeretet - így a hazaszeretet - érzése is? Ha ez lenne a természetes, akkor most egy „természetellenes” korszakban élünk, amely inkább a kételyt, zavart és lázadást, csalódottságot és a közösségi értékektől való elfordulást erősíti fel bennük.
Mit jelent a hazaszeretet?
Az erre a kérdésre adott válaszok sokszor megrekednek a körbenforgó okoskodás (tautológia) szintjén: hazaszeretet az, amikor szeretjük a hazánkat. De ki szeresse a hazáját és hogyan? Erre többfajta és egyáltalán nem kielégítő válasz adható:
- Magyarországot szeressék a magyarok. Ha ezt a választ szembesítjük a történelemmel, akkor ellentmondást találunk. Az aradi 13 vértanú között található szerb, német, szlovák nemzetiségű, többen a magyar nyelvet sem bírták. Mégis vállalták a küzdelmet és a halált is értünk. Ők nem magyarként választották Magyarországot hazájuknak, és vállalták érte a küzdelmet.
- Akkor mondjuk azt, hogy magyar az, aki minket választ, aki magyarnak vallja magát? Petőfi Sándor csak egy példa a sok közül, akik tudatosan vállalták, „építették fel” magyarságukat, nem magyar nemzetiségük ellenére. De mit mondjunk azokról, akik itt élnek, de valamely más nemzetiséghez tartozónak vallják magukat? Nekik nem kell szeretniük szülőföldjüket, hazájukat? Dehogynem.
- Ezek után mondhatjuk azt, hogy szeressék azok Magyarországot, akik itt élnek? (Ide tartozhatnak a trianoni döntéssel elszakított területeken élők is, hiszen ők önhibájukon kívül kerültek az államhatáron kívülre.) De mit mondjunk azokról a Nobel-díjas tudósainkról, akik más országokban éltek, nem is akartak hazaköltözni (némelyiknek lehetősége sem lett volna erre), de életük végéig büszkén vállalták magyarságukat, és ha tehették, segítették szülőföldjüket.
- Esetleg szeressék azok a hazájukat, akiknek adott valamit a haza? Ez is jó érv, de mit mondjunk II. Rákóczi Ferencről, akitől mindenét elvették és bujdosásra kényszerítették? Kossuth Lajosról, aki az 1867-es Kiegyezés után sem térhetett vissza - miközben hazájában Kossuth-párt működhetett? Mit mondjunk azokról, akiket papírtalpú bakancsban, biciklivel küldtek ki harcolni a Don-kanyarba? És mit azokról, akikre már megszületésükkor sárga csillagot varrtak, kiközösítettek, majd minden értéküket elvéve, vagonokba zsúfolva haláltáborokba szállítottak? Hogyan lehetséges, hogy ezek a magyar katonák és ezek a zsidó vallású magyarok, akiktől elvették fiatalságukat, értékeiket, egészségüket -, a háború után sem akartak máshol élni, még akkor sem, ha lehetőségük lett volna rá?
Mint látjuk, nem olyan egyszerű röviden válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a hazaszeretet. De talán vannak a hazaszeretetnek jelei, amelyeken keresztül megfoghatóbbá válik ez a fogalom.
A hazaszeretet fejlődése
Először hadd idézzem fel a Szarvasvadász című híres amerikai film végén látható megrázó jelenetet. A film bemutatja a vietnami háború borzalmait. Nem szépítget, nem próbálja meg hazafias vagy kommunista-ellenes frázisokkal elkerülni a szembenézést. Bemutatja a tönkrement fiatal életeket, a túlélők kallódását. Az utolsó jelenetben együtt ülnek a „szereplők” egy asztal körül, már túl vannak a harcokon, látják saját tönkrement életüket. Tulajdonképpen jogosan lehetnének elkeseredettek, lázadóak... és akkor az egyikük énekelni kezdi az amerikai himnuszt. Lassan, tétován kapcsolódik be egyik a másik után, végül mind felállva énekelnek… Ez a minden rettenetes élményen, ellentéten túli sorsközösség megvallása a kifejlődött és ezért „kikerülhetetlen” hazaszeretet egyik jele.
Ha a hazaszeretet kifejlődését kutatjuk, akkor a szeretet és ragaszkodás jeleit követjük. A kisbaba még korlátlan módon ragaszkodik szüleihez, nélküle élete elképzelhetetlen. Még ha nem viszonozzák is, minden erejével azon van, hogy velük együtt lehessen. Növekedése során még sokáig nem kétséges, hogy „az én apukám a legerősebb” és az „én anyukám a legszebb”. Később aztán differenciálódik látásmódja, de remélhetőleg ez sem változtat szeretetén szülei iránt. Igaz, hogy már nem az „én apám a legerősebb”, de „ő az én apám”. Nem az „én anyám a legszebb”, de „ő az én anyám”. Jó esetben ez az út elvezet a korlátlan elfogadástól a kritikus figyelmen keresztül az önzetlen szeretetig.
Kérdés az, hogy ugyanezt az utat bejárhatja-e a „haza” tartalma is? Hiszen embert lehet szeretni, de lehet-e szeretni egy egész országot? Egy történelmet? Városokat és tereket?
A tér - és a történelem -, amelyben élünk, számunkra a lakással és a kisággyal kezdődik. Ez nő a kert, a lakóház, a falu vagy város egy részének ismeretéig és elfogadásáig. Mindez olyan „adottság”, amely természetes módon épül be a gyerek világába. A lakóhely egyre jobb és tágabb megismerésével együtt nő bennünk valami homályos és naív lelkesedés. „A mi országunk a legerősebb, a legjobb…” Persze hamar kiderül, hogy ez nem így van. De ha kicsi is, az „én országom”. A kisgyermeknek még nincs kétsége erről, így érzelmei, ragaszkodása - bár differenciálatlan és kevéssé értő módon - része világképének.
A kritikus figyelem növekedésével azonban elindul egy kezdvezőtlen folyamat. Az iskolai tananyag megismerését - amely tele van lelkesítő példákkal is -, nem követi az érzelmi azonosulás és az összetartozás növekedése. A szeretet nem „tárgyiasul”, nem válik megélhetővé a mindennapokban. (Ha csak nem hiszünk még mindig az unalmas iskolai ünnepségek titokzatos és csodás hatásában.)
Természetesen megtaníthatjuk, hogy a „haza” történelmi fogalom (is). Elmagyarázhatjuk, hogyan lesz az úr-ságból ország, a nemesi nemzetből minden polgár számára egyenlő jogokat kínáló haza… de ezzel csak az ismereteket növeltük és nem a szívbéli ragaszkodást. Márpedig azt látjuk, hogy a hazaszeretet olyan egyedi, különleges, megismételhetetlen és bizonyos értelemben elveszíthetetlen érték, amely - magában foglalva a tárgyi ismereteket, érzelmeket és akarati tényezőket is -, a szívben lakozik.
A hazaszeretet Isten ajándéka
Nem tévedünk, amikor azt állítjuk, hogy Isten maga akarta azt, hogy az emberek ezzel a titokzatos ragaszkodással szeressék hazájukat. A Szentírás beszél arról, hogy Ő jelölte ki az egyes népek határait, hogy ott éljenek. “Amikor a Felséges a nemzeteket elosztotta, amikor Ádám fiait elválasztotta, megszabta a népek határait…” (MTörv. 32, 8.) Dávid zsoltárai szerint az Isten ismeri a népek emberi törekvéseit is, amelyeket összevet a saját tervével:
“Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait,
elveti a népek gondolatait.
De megmarad az Úr terve mindörökre,
szíve szándéka nemzedékről nemzedékre.
Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr.”
(Zsolt. 33, 10-12.)
A Zsoltáros a nemzetek boldogságát összekapcsolja Isten ismeretével és szeretetével. Ugyanezt vallja Pál apostol is: “Az Ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják - bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17, 26-28.) (A témáról lásd bővebben: Sípos: A magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról, Mérővessző, 2001.)
Isten szeretettel fordul minden teremtménye felé és azt szeretné, ha az emberek is ezt tennék. Természetesen mi nem tudunk „mindent átölelve” szeretni, sőt szeretetünk helyhez és időhöz kötött (amely azonban az örökkévalóságban folytatódhat). És még ezt a térhez és időhöz kötött szeretetet is el kell sajátítanunk készségeinken és képességeinken keresztül. Isten azonban a hazaszeretet ajándékán keresztül be akar vezetni minket egy átfogóbb szeretetbe. Nélküle ez vagy alig fejlődik - mint látjuk ezt az Isten ismeretétől elzárt nemzedékek esetében - vagy töredékes marad, illetve kiszolgáltatódik emberi, politikai számításoknak és igényeknek.
Isten növelni szeretné bennünk a hazaszeretetet, annak minden vonatkozásában. Jézus sírt Jeruzsálem felett, mert látta pusztulását. Érzelmeivel éppúgy kötődött hazájához, mint ismereteivel vagy világosan felismert küldetésével. Ebben is példát adott nekünk. Amikor pedig az ítéletről beszél, egyes helységeket nevez meg, amelyek „alásüllyednek”, míg mások „felemelkednek”. Tehát az ítélet nem csak az embereket, hanem a helységeket, országokat is éri - mint történt ez akkor Izraellel, és azóta számos más nemzettel is. (Ezt vallja a Himnusz költője és ezt énekeljük mi is.) Végső soron pedig mi „új eget és új földet” várunk (Iz 65, 17; 2Pét 3, 13; Jel 21, 1.), az igazságosság és szeretet hazáját, ahol az emberek képesek szeretetben élni minden teremtménnyel.
A hazaszereteten keresztül tehát Isten áldásai jelennek meg közöttünk. A hazaszeretet ezeknek hordozó és megtartó „edénye”, amelyen keresztül az élet szeretetben kibontakozhat, és amelynek hiányában sorvadásnak indul.
Végül
Azt gondolom, hogy Isten minden embernek és minden nemzetnek adott hivatást, hogy ezen keresztül segítse a többi embert és nemzetet. A hazaszeretet megélése elősegíti az ismeretek helyes alkalmazását, a szép és jó érzelmek megélését és egy olyan közösségi élet kibontakozását, amely része Isten országa életének. A hazaszeretet hordozza a nemzet hivatását és ösztönző erőként segíti azt. Ha azt akarjuk, hogy hazánk boldoguljon és betöltse hivatását itt a Kárpát-medencében, fejlesztenünk kell ezt a „hordozó-eszközt”, a hazaszeretetet. A hazaszeretet ugyanis a szeretet sajátos megvalósulási formája, az egyénben kifejlődő, de közösségi életet is segítő erénye. Ezért gondoznuk kell mindazokat a bennünk lévő - testi és lelki - készségeket, képességeket, amelyek ennek kifejlődését és megerősödését szolgálják.
2004. M.I.N.D
Megjelent a Hazaszeretet című szöveggyűjteményben, 2005-ben.
Miért nem áldoztat a pápa?
Egy neves Vatikán-szakértő szerint feltehetően azért, mert nem akar bűnhöz ragaszkodó közszereplők – például abortusz mellett szavazó politikusok – képmutatásához asszisztálni.
Érdekesség - egy ember, aki nem használ pénzt
Mark Boyle készpénz és hitelkártya nélkül, a saját erejében és találékonyságában bízva vágott bele egy kísérletbe, amelyről kiderült, hogy tulajdonképpen maga az élet. Semmit sem vásárolt, és semmit sem költött két éven át. Azt álltja, még soha sem érezte magát olyan boldognak és egészségesnek, mint amikor pénz nélkül élt. Ha lennének gyerekei, kicsit máshogy csinálná, de szerinte az igazán elszántak előtt nem lehet akadály, hogy az életükben véget vessenek a pénz uralmának.
Zarándok-lelkület
Sípos (S) Gyula: Zarándok - lelkület
"Kiöntöm lelkemet és arra emlékezem,
hogyan vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához
hangos ujjongással és hálaadással, az ünneplő sokasággal."
(Zsolt. 41, 5)
Az Édenben
Az Édenben az Isten együtt sétált az emberrel. Beszélgettek, mint atya a gyermekével, mint tanító a tanítványával. Együtt szemlélték a Kert növényeit, állatait. Együtt. De ez nem csak közös beszélgetést jelentett, de közös játékot, közös örömet, sőt akár közös étkezést is. Hogy Isten mennyire vágyott erre a teljes közösségre, azt mutatja az Ige megtestesülése. Jézus szintén teljes közösséget vállalt tanítványaival. Együtt ettek, együtt beszélgettek, együtt sétáltak Izrael útjain.
Az Éden teljes közössége tört meg a bűnnel, és ez a teljes közösség valósult meg újra Jézus Krisztusban, az Ő keresztáldozata által. Ő "az út, az igazság és az élet" és "nincs más menetelünk az Atyához, csak általa". Ő a kapu, sőt "Őáltala, Ővele és Őbenne" zarándokolunk egész földi életünkön át a mennyei hajlék felé.
Jöjj ki!
Ábrahám elindult, mert meghallotta Isten szavát: "Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked! (...) Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége!" (Ter. 12. 1-3) Ábrahám elindult, egyedül Isten ígéretében bízva. Ha Isten nem hívta volna, elindulása csak kalandozás, legeltetés vagy kirándulás lenne. Ha Isten azt mondta volna, hogy "maradj", és Ábrahám mégis elindul, ő is csak egy lenne a sok lázadó közül, akikkel telve a föld. Ha Ábrahám - lelkében eltelve saját gazdagságától -, nem hallotta volna meg Isten szavát, élete csak egyike lenne az Atyánk által felkínált, ám a kihagyott lehetőségek példájának. De Ábrahám meghallotta Isten szavát és hitt a szónak, ezért "az tulajdoníttatott néki igazságul".
A zarándoklat válasz Isten hívására, aki újra és újra összegyűjti népét, hogy megossza velük életét. Ma is Ő hív minket zarándoklatra, Ő csalogat a magánkinyilatkoztatások által, Ő adja a csodákat, Ő oltja szívünkbe a vágyat, "munkálja az akarást és a cselekvést" - mert újra és újra egybe akarja gyűjteni a népét, hogy szívünkre beszélljen, megerősítsen és megújítson minket.
Boldog az az ember, aki meghallja az Úr hívó szavát, de még boldogabb, aki meg is cselekszi azt!
A fájó hiány
Bár Istenben élünk, mégis fájó hiányát érezzük jelenlétének. Az Éden közössége megszűnt, és hogy újra felépülhessen Isten országában, ahhoz végig kell járnunk a nehéz zarándokutat. Életünk tele fájdalommal, hiánnyal. Gyűlölet, viszály, rablás, hazugságok és cselvetések nyomorítják az életet. A bűn és a betegségek megkötöző ereje szinte földhöz préseli a lelket. Akiben azonban zarándok lelkület él, az tudja, hogy "csak jövevény" e földön Isten pásztorlása alatt, ezért bátran felkiált: "Hallgasd meg, Uram, imámat, figyelj könyörgésemre,ne zárkózz el síró szavam elől! Előtted csak jövevény vagyok, zarándok, mint az őseim mind." (Zsolt 39.13) Nem kétséges, hogy a Pásztor figyeli juhait, hiszen nem béres, hogy elfusson a baj idején, nem is kereskedő, hogy csak az érdekelje, "megnyírhatja-e" már a juhok gyapját és nem is hentes, akit csak a "hústest" érdekelne. Jézus a Jó pásztor, akihez bátran fordulhatunk minden bajunkban.
Amikor zarándokútra indulunk, egy Isten által megerősített helyre megyünk, hogy az "Ő számára elpecsételtek sokaságával együtt" előtárjuk kéréseinket és örvendezve bízhassunk kérésünk meghallgatásában.
Zarándok-hagyomány
Isten népének mindenkor közös sajátossága volt az időnkénti összegyülekezés. Összegyűltek a Törvény meghallgatására, a közös áldozat bemutatására, a közös bűnbánatra és közös örvendezésre. A Zsoltárok könyvében egymás után tizenöt zarándokének követi egymást (120-134. zsoltár), amely tükrözi Izrael hitét a Vígasztalóban. Jézus is évente elzarándokolt a templomba, Jeruzsálembe, akkor Ő is e szavakat énekelte:
"Szememet a hegyekre emelem: honnan jön a segítségem?
Az Úr ad nekem segítséget,
aki az eget és a földet alkotta.
Ne engedje meginogni lábadat, és ne szunnyadjon, aki téged őriz!
Bizony, nem szunnyad
és nem alszik, aki Izraelt őrzi.
Az Úr a te őrződ, az Úr oltalmaz téged, ő áll jobbod felől.
Nem árt neked nappal a nap,
sem éjszaka a hold.
Megőriz téged az Úr minden bajtól, megőrzi az Úr lelkedet.
Megőrzi az Úr jártadat-keltedet
most és mindörökké."
(Zsolt. 121)
A zarándoklat elfordulás a mindennapok hiábavalóságától Isten felé. Krisztus egész egyháza vallja, hogy életünk sem más, mint zarándoklat. Ennek tudatosítása, az Atyához való közeledés megélése, a szentekkel való közösség gyakorlása - ez a zarándoklat erős hagyománya.
A szív zarándokútja
A zarándoklat az Istent kereső szív vágyódásának kifejeződése. "Boldog az ember, akinek ereje benned gyökerezik, s akinek szíve zarándokútra készül. Ha végigvonul a Baka-völgyön át, az a források völgyévé változik, a korai eső áldás bőségébe öltözteti. Egyre magasabbra emelkednek, a Sionon Isten jelenik meg nekik. Seregek Ura, hallgasd meg imámat, Jákob Istene, fordítsd felém füled irgalmasan!" (Zsolt 84.6-9)
A szív kimunkálódik a nehézségekben, "szelíd és alázatos" lesz, mint Jézus szíve. Megtelik türelemmel és istenfélelemmel. "Ha Atyának hívjátok azt, aki részrehajlás nélkül ítél meg mindenkit a tettei alapján, éljetek istenfélelemben zarándoklástok idején." (1Pét 1.17)
E zarándoklat alatt a "kőszív" "hússzívvé" válik, eltelik Isten Lelkével és pecsétként őrzi Isten érintését. Szabaddá válik a világi gondoktól, mert minden gondját és reménységét abba veti, Aki egyedül képes azokat megoldani. Imádkozva és énekelve vonul a találkozás helyére, ahol beteljesedhet mindaz, amit Jézus ígért az őt követőknek. És íme, már nem is egyedül vándorol, hanem valósággá válik az ima:
"Add, hogy lábunk együtt járjon,
kezünk együtt gyűjtsön,
szívünk együtt dobbanjon,
bensőnk együtt érezzen,
elménk gondolata egy legyen,
fülünk együtt figyeljen
a csöndességre,
szemünk egymásba nézzen
és tekintetünk összeforrjon,
ajkunk együtt könyörögjön
az örök Atyához irgalomért!"
Lélekben együtt Jézussal, együtt a testvérekkel, együtt minden teremtménnyel. Lám, milyen kicsi a szív, milyen gyermeteg a lélek, mégis az egész világ elfér benne!
A hit tanúságtétele
A zarándoklat a hit tanúságtétele Isten mellett, - út a nehézségeken keresztül is egy cél felé, egészen a beteljesedésig. "Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni." Ezért minden imánkat és kérésünket hálaadással tárjuk Elé. A hit szakít el napokra a megszokott élettől. Hitük miatt vállalták egykor a hónapokig, vagy akár évekig tartó zarándokutakat is a keresztények. Hittek Istenben, aki meghallgatja őket, és hittek a zarándoklat értékében is. Hitték, hogy a zarándoklatban megvalósul a bűnbánat és kiengesztelődés. Hitték, hogy zarándoklatuk enyhülést hoz e világ kínjaiba. Hitték, hogy imáik segítik a tisztítótűzben szenvedőket, hogy az "atyai házba" bejussanak. Hitték, még ha egyedül voltak is, hogy Jézusban összeköttetett a menny és a föld, s ők az angyalokkal és a szentekkel együtt énekelhetnek dícséretet a mindenség urának. Hitték, hogy ha a sivatagon kelnek át, akkor is az Élet forrásával mennek együtt, s a kietlen helyeken sincsenek magukra hagyatva.
Ez a hit ívelt át időt és teret az Egyházban, hogy mi is újra megtölt-hessük a cselekedetek tartalmával.
A zarándoklat a világ szemében bolondság. Nem nyaralás, hogy a testet pihentesse. Nem szórakozás, hogy "kikapcsolódhassunk" nehézségeinkből. De a hitben mérhetetlenül több ezeknél. Találkozás és együtt sétálás az Élet Urával, aki maga a felüdülés, a gyógyulás és megújulás. Ezért egy zarándoklat mindig Isten megvallása is a világnak, része az Egyház missziós küldetésének.
Marana Tha
A zarándokló Egyház kiáltja: Marana Tha, Jöjj el Uram!
Reményünk az, hogy földi zarándokutunk - és minden zarándokút, amit megteszünk -, része az Egyház és a hívők földi zarándokútjának a végső beteljesedésig. Zarándoklatunk az Istennel való kiengesztelődés útja. Zarándoklatunk a szív megtisztításának útja. Zarándoklatunk az Istennel való egyesülés útja.
A halál a földi zarándokút vége. Aki azonban e zarándoklat alatt már meghalt önmagának, hogy Istennek éljen, annak a halál beteljesedés, átlépés az örök életbe. “Nekem a halál nyereség, az élet Krisztus” - írja Pál apostol. Ő, aki bejárta a Birodalom területét, minden élményében Istent kereste és találta. Csodákat tett, embereket hódított meg Jézusnak, látta a “harmadik eget”, mégsem ezekre vágyott, hanem arra, hogy “betelvén jó élettel” örökre színről színre láthassa azt, akinek életét szentelte.
Nem felejtük el azonban azt sem, hogy Jézus visszajön, hogy népét királyként kormányozza a megújult földön. Ezért várjuk és kiáltjuk: Marana Tha, Jöjj el Uram! Mert egyszer beteljesedik ez az ígéret is. Adja meg az Isten bőséges kegyelmét és erejét, hogy amikor az Úr eljön, minket a Hozzá igyekvő hűséges zarándoklatban találjon! Ámen.
Sodródás és zarándoklat
Sípos (S) Gyula: Sodródás és zarándoklat
Ki gondolta volna még néhány évvel ezelőtt is, hogy a homoszexualitás mint követendő érték jelenik meg az újságokban, a televízióban? Hogy egy egyedülálló homoszexuális férfi (fiú)kisbabát fogadhat örökbe (anyja neve Rácz Károly) és ehhez hangosan tapsol a sajtó? És hány fiatal férfi és nő sodródik bele ilyen minta után homoszexuális kapcsolatba csak azért, mert a szexuálisan felfokozott légkörben nem talál magának „időben” ellenkező nemű partnert?
Úgy érzem, hogy a világban munkálkodó gonosz lelkek hatalmas erővel sodorják az embereket a bűn, a nemzeteket pedig ennek következtében a széthullás felé.
Elsodorják a fiatalokat a tartós kapcsolat, a házasság felelősségének vállalása mellől a partnerek gyakori váltogatása felé. „Mindent ki kell próbálni – sugallják -, hiszen így élhetjük meg a szabadságunkat. És akik bedőlnek a hazug ígéreteknek, hamarosan olyan rabságban találják magukat, amelyet el sem tudtak képzelni… És eljön az idő, amikor már ha akarnak sem tudnak hűségesek lenni. Eljön az idő, amikor képtelenek megélni a szerelem mély érzését. Eljön az idő, amikor szexuális függőségbe kerülnek és ez határozza meg napjaikat.
Először csak jó buli, aztán függőség az alkoholtól, a nikotintól, a drogoktól… Függőség mások véleményétől, függőség az éppen aktuális divattól…
Sodródik a világ az ökológiai katasztrófa elé. Mindannyian tudjuk, mennyire természetellenes állapot, hogy nyáron naponta több órára be kell zárkóznunk a nap elől, mert – milyen képtelen kijelentés – a napsugárzás megbetegít! A folyóvíz megbetegít! A levegő megbetegít! Mindez tőlünk van, tehát meg tudnánk állítani, mégis… egyre mélyebbre sodródunk a pusztító folyamatokba. Benne élünk a katasztrófában és még mindig azt hisszük, nyaralunk…
Ez a hihetetlen sodródás az összeomlás felé az ember belső gyengeségéről tanúskodik. Mintha kiveszett volna a belső erő, hogy megálljunk a rossz előtt és nemet mondjunk rá. Mintha már nem hallanánk a lelkiismeretünk figyelmeztető hangját. Az egész világunk „mintha-világ” lett. Mintha látnánk valamit a valóságból, de csak a tévéből számunkra kiporciózott híreket majszoljuk. Mintha tudatosulna bennünk, hogy bajban vagyunk, de csak álproblémák másoktól levetett álmegoldásait hordozzuk tovább. Mintha ismernénk a jó válaszokat, de még a kérdéseink is tévesek. Csak sodródunk az árral, és nem merjük tudatosítani, milyen nagy ára van ennek…
A sodródásnak nincs célja, csak ereje. A sodródásnak nincs tartalma, csak lendülete. A sodródás az önfeladás folyamata, egészen a rágógumi-életig.
A sodródás egyik ellentéte a zarándoklat.
A zarándoklatnak először is célja van, kettős célja. Közvetlen célja eljutni egy olyan helyre, ahol „az ég és a föld összeér”, ahol találkozik a természetes és a természetfeletti, ember és Isten. Lényegi célja Isten megtapasztalása, hogy testünk és lelkünk elteljen az Ő jelenlétével, bölcsességével, erejével.
A zarándoklat út, amelynek tartalma van. Tartalma az Istentől adott lelkület, amellyel megélik a zarándoklatot, tartalma a benne részt vevő emberek közössége és tartalma mindaz a cél és terv, amelynek eléréséért a zarándoklatot megszervezik.
A keresztény ember tudja, hogy egész földi útja csupán zarándoklat, út a végső beteljesedés felé Isten országába. Olyan út, amelynek van vezetője: Jézus Krisztus. Van összetartó ereje: a Szentlélek, és van szeretetközössége az egész zarándok-egyházzal és minden szentekkel Krisztus testében. Van végső célja: beteljesedés az Atya szeretetében.
Aki zarándokúton van, az evilág sodrásával szemben jár. Küzd, akár el is esik, de az ár nem ragadja magával. Ha a szennyes lé bepiszkítja, megtisztálkodik. Eszi, amit az úton elé adnak, ezért mennyei mannával táplálkozik. Fáradozik, de el nem restül, küzd, de el nem bukik, szenved, de áldássá változtatja azt is.
Ha ennek a világnak még van esélye a megújulásra, ezt az esélyt a zarándokok nyújtják neki. Ők viszik még mindig a mindenséget az Örök Atya elé, könyörögve irgalomért és megújulásért. Mert egyszer eljön a Föld színére az enyhülés ideje is…
Megjelent a Szeretet titkai című kötetben, 2005-ben.
