Egy prófétai álom és magyarázata
Egyik éjjel álmodtam ezt az álmot, amit prófétai álomnak gondolok, s ezért szeretném megosztani veletek, az általam gondolt magyarázatával együtt, s hozzá az egyik régebben kapott szentírási igét, amely szintén valósággá lett azóta.
Tanárballagás - az egyházi iskolák tanárai tüntetnek kedden
"Szeretettel hívunk minden pedagóguskollégát, szülőt, hozzátartozót, öregdiákot és támogatót az egyházi fenntartású iskolák és óvodák pályaelhagyó és – egyelőre – pályán maradó pedagógusainak ballagására, ahol a pedagógusokat szülők és öregdiákok búcsúztatják. Az eseménnyel a pályaelhagyás problémáján keresztül a közoktatás egészének tarthatatlan állapotára kívánjuk felhívni a figyelmet.
Ferenc pápa sajtótájékoztatója: „Egy évszázad alatt három világháború! Harcoljatok a háború ellen!”
November 7-én indult vissza a Szentatya négynapos bahreini apostoli útjáról Rómába. Szokásához híven most is lehetőséget adott arra, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel neki a repülőgép fedélzetén. Az alábbiakban a teljes beszélgetés fordítását közreadjuk:
Több mint 1500 új sírt találtak Mariupolnál - hír + ima
Több mint 1500 új sírt ástak a dél-ukrajnai Mariupol város közelében - írta meg a The Independent. Mariupol, az ukrajnai Donbász nyugati szélén fekvő fekete-tengeri kikötőváros a háború elején az oroszok egyik fő stratégiai célpontja volt.
Életfeladat...
"Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt." (Lk 17,7–10)
Feladataink életfeladattá állnak össze, ami Istenhez vezet minket.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Próféciák és magánkinyilatkoztatások Magyarországról
A könyvben többek között az alábbi emberek által kapott üzenetekről olvashatunk: Pio atya, Kölcsey Ferenc, Széchenyi István, Mindszenty József bíboros, Kindelmanné Erzsébet asszony (Szeretetláng), stigmatizált Galgóczy Erzsébet, Csépe Klára (Hasznos-Fallóskút), Natália nővér (Világ Győzelmes Királynője), Regina Collins (Isteni Szeretet Közösség), Don Gobbi atya (Máriás papi mozgalom), Marián Rózsika (Szőkefalva), Michael Quinn, Sioulane atya, Elke Mölle, Michelle Moran karizmatikus megújulás), Damian Stayne (Cor et Lumen Christi)…
A marihuána növeli a mentális problémákat
Egy tanulmány eredményei megdöntötték a marihuánafogyasztást övező egyik legnagyobb tévhitet: az anyag nem teszi kreatívabbá az elménket. Ezzel szemben mentális problémákat okozhat...
Gráfel Judit kiállításának megnyitója
"Madarak a kertemből" címmel nyílik Gráfel Judit kiállítása Törökbálinton a Szeretetláng közösségi házban (Dózsa Gy. u. 46, a volt Napsütöde pékségnél) november 15-én kedd 18 órakor. Megnyitja: Papp Nikolett grafikus művész. Mindenkit szeretettel várunk!
Buzgóság
"Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: Emészt a házadért való buzgóság.” (Jn 2,13–22)
Vajon mire vagyunk hajlandóak Isten országáért?
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok! Kérlek segíts..! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egyházi iskolák tanárainak tüntetése és követeléseik
Az oktatás mély válságáról beszéltek és igazságos fizetéseket követeltek az egyházi iskolák demonstráló tanárai
Legalább ezren vettek részt az egyházi iskolák tanárai által szervezett kedd délutáni demonstráción a Szent István Bazilika előtt.
Élő adás a szobából 78: Az antikrisztusi emberekről...
... és arról, hogy mi Isten javaslata velük szemben, majd imádkozunk egymásért, és a végén még röviden szólók az erőszakmentességről és a fegyverekről...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005