Megkeresztelt istentelenek társadalma
Interjú Georgij Mitrofanovalv a szentpétervári Lelkészképző Akadémia egyháztörténész professzorával az orosz ortodox egyház állapotáról. Nagyon érdekes!
A szeretet legyen őszinte
Cantalamessa atya 3. nagybőjti homiliája XVI Benedek pápának és a Kúriának: "A szeretet legyen őszinte”.
1. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat
Van egy érdekes megfigyelés. A Jordán folyóból két tó képződik, az egyik a Galileai Tenger, a másik a Holt tenger. De míg a Galileai Tengerben túlárad az élet, és a föld egyik halban leggazdagabb halászhelye, addig a Holt Tenger az, amit a neve jelent: holt tenger, az életnek nyoma sincs benne, s körülötte, mindenütt csak a só. Ugyanabból a Jordán vízből. S a magyarázat, legalábbis részben, hogy a Galileai Tenger a Jordánból kapott vizét nem őrzi meg magának, hanem tovább ereszti és öntözi a Jordán völgyét.
A Holt Tenger befogadja a vizet és magának tartogatja, egyetlen csöpp sem folyik tovább. Ez szimbólum. Isten megtapasztalt szeretetét tovább kell adnunk testvéreinknek, s minél többet adunk, annál többet kapunk. S ez a mostani elmélkedésünk tárgya. Az a víz, amit Jézus ad nekünk, örök életre szökellő vízforrássá lesz bennünk. (Jn 4:14)
Helyszínváltozás, Erdély, egyebek
- Helyszínváltozás? Pénteken, már nem sokkal a román határ el?tt hívtak fel minket a zarándoklat-kilenced következ? állomása miatt. Mint kiderült, egy csapat nemzetközi Medjugorje-találkozót szervezett május 7-re, szombatra Máriagy?dre, amikorra mi is lekötöttük az id?pontot oda. Állításuk szerint ?k már tavaly október óta szervezik a találkozót - err?l nekünk semmi tudomásunk nem volt, mi beszéltünk a Máriagy?di plébánossal, beirattuk magunkat a naptárba, lekötöttük a helyszínt, az id?pontot, a buszt...
Isten győzelmet ad nekünk, alleluja!
Ez a mottója az idei regionális katolikus karizmatikus találkozónak, ami a szokásos id?pontban, május 1-én lesz a biatorbágyi Faluházban. El?adások, kiscsoportos beszélgetés, szentségimádás és közbenjáró imaszolgálat, püspöki szentmise... Részletek:
Jó tanuló vagy tanítvány
Jézus Krisztus a Mester, mi pedig a tanítványai vagyunk. De vajon kapunk-e diplomát? Ha egy szakmát tanuló gyerek egy szakember, mester keze alatt dolgozik, bizonyos idő elteltével ő is mesterré lesz, erről még bizonyítványt is kap. Ha valaki tanárnak készül és az egyetemre jár, az még tanuló, de ha elvégzi az iskolát, maga is tanárrá lesz és mehet tanítani. Még aki egy keleti guru tanítványa lesz, az is remélheti, hogy mestere keze alatt maga is mesterré lesz, s talán még túl is szárnyalja elődjét. Mi azonban – ha valóban Krisztus a mesterünk -, mindig csak tanítványok maradunk, akik sohasem szárnyalhatják túl tanítójukat, ámbár máris a testvérei és társörökösei Isten országában.
Nem mindegy azonban, hogy tanítványok vagyunk, vagy jó tanulók!
Zarándoklat-kilenced új helyszínnel
Mint arról már beszámoltunk, önhibánkon kívül egy szervezési probléma miatt a májusi Zarándoklat-kilenced állomása megváltozott, az új helyszín Máriabesny?! A május 7-i, szombati id?pont maradt s a program is változatlan! Az alkalomra buszt indítunk, amire még lehet jelentkezni. B?vebb információk:
Kezdődik az Isteni Irgalmasság Kilenced
Az ünneppel kapcsolatban érdemes idézni Jézus szavait, melyeket Szent Fausztina nővér naplójában olvasunk. "Azt kívánom, hogy legyen az Irgalmasságnak ünnepe. Azt kívánom, hogy a képet (az Irgalmas Jézus képét) húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg! Ez a vasárnap legyen az irgalmasság ünnepe!" (Napló 49.) "...Azt kívánom, hogy az irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, de főleg a szegény bűnösök részére" (Napló 699.)
Szerte a világon milliók készülnek kilenceddel az irgalmasság ünnepére. A kilenced nagypénteken kezdődik. Ez a nap - húsvét ünnepével együtt - Isten irgalmas szeretetének csúcspontja.
Amikor II. János Pál pápa Krakkóban felszentelte az Irgalmasság bazilikáját, beszédében ismételte ezt a fohászt: "Jézusom, bízom benned!" Tegyük ezt mi is mindannyian.
A kilenced imáit felajánlhatjuk azért, hogy hazánk a Szeretet földje legyen - belefoglalva mindannyiunk missziós munkáját és az Irgalmasság vasárnapján Biatorbágyon megrendezésre kerülő regionális karizmatikus találkozót, amelynek mottója: Isten győzelmet ad, halleluja!
A tőrrel átjárt szív
Amikor a kis Jézust bemutatják a templomban, odalép Máriához Simeon. Ez az idős férfi a Szentlélektől kinyilatkoztatást kap, hogy még életében megláthatja a Messiást. A Templomban tölti az idejét várakozó hittel és közben elmélkedik a Felkent életéről és várható fogadtatásáról. Neki – kortársaival ellentétben – nincsenek illúziói. Ezt olvassuk:
„Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak - a te lelkedet is tőr járja át -, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.” (Lk 2, 34-35)
Szeretetláng lelkigyakorlat Máriabesnyőn
Időpont: 2011. május 2. – 6.-ig.
Az előadásokat Róna Gábor SJ, Mészáros Domonkos OP, Belme László, Bárány József és Dr. Wilhelm Leichmann
atyák és Begyik Tibor OCDS fogják tartani. Részvételi díj: (teljes ellátással)
Érdeklődni ill. jelentkezni lehet: Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház.
Tel.: 06-28-420-176, 06-28-510-740;
http: www.matersalvatoris.hu; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tévéműsorban kérdezhették a pápát
Történelmet írt XVI. Benedek pápa azzal, hogy pénteken az olasz közszolgálati televízió egyik műsorában - bár felvételről - hozzá intézett kérdésekre válaszolt - írja a BBC. A pápa a nyolcvanperces műsor alatt hét kiválasztott kérdést válaszolt meg, ezeket közel kétezer beérkezett kérdés közül választották ki. A kérdezőket leginkább az érdekelte, miért kell az embereknek világszerte nehézségekkel és szenvedéssel küzdeniük, igaz, arra nem is volt lehetőség, hogy az egyház ügyeivel vagy a pedofil papokkal kapcsolatos kérdések adásba kerüljenek.
Meghalt a magát istennek valló Sai Baba
Vasárnap reggel 86 éves korában elhunyt India egyik legismertebb vallási vezetője, Sai Baba - írja az Associated Press. Igaz, ő azt nyilatkoztatta ki magáról, hogy 96 éves koráig fog élni - végülis csak tíz évet tévedett...
A gurut április elején rossz egészségi állapota miatt lélegeztetőgépre kellett kötni és vesedialízist is kapott az Andhra Pradesh tartományban lévő, puttaparthi kórházban.Sai Baba Isten egyik megtestesülésének vallotta magát éa azt mondta, hogy ő nagyobb mint Krisztus, Mohamed vagy Buddha. Dollármilliárdos örökségén már marakodnak az utódok...