Példázat Noé bárkájának építéséről

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2013. június 11. kedd

Így szólt az Úr Noéhoz: "Fél év múlva megnyitom az ég csatornáit és addig fog esni, míg a Földet el nem lepi a víz. De szeretnék megmenteni néhány jó embert és minden állatfajból egy párt, ezért építs bárkát!  Egy villámlás után a tervrajz ott feküdt a földön. 

Fél év múlva elkezdett esni az eső, de az Úr legnagyobb megdöbbenésére Noé csak ült szomorúan a kertjében, bárka sehol.

Életközepi válság

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. szeptember 23. hétfő

Megboldogult kamasz korunkban legfeljebb a nők életében jelentkező klimaxról lehetett hallani, bár hogy mit jelent pontosan a szó, azt csak a folyosói pletykákból szedegethettük össze. Mégis mindent tudóan néztünk egy-egy tanárnőnk után, amikor különösen kemény órát tartott: „biztosan klimaxol…” Az elmúlt években a szolgálatunk során viszont szembesülnöm kellett azzal, hogy létezik férfi-klimax – szebben mondva a férfi életközepi válsága – is.

Ovis műsor, könyvbemutató, gyógyító összejövetel, egyebek

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2015. június 09. kedd

- Ma (kedden) délelőtt egy csepeli óvodában tartunk foglalkozást a Sárkányszelídítők meséi alapján. Ezek a történetek a szeretetről, megbocsátásról szólnak, reméljük, egy picit mi is segítünk a gyerekeknek, hogy ilyen lelkület növekedjen bennük.

Reményünk: ez Isten évszázada

Kategória: Eheti
Megjelent: 2022. június 27. hétfő

A sokak számára ismert történet szerint XIII. Leó pápa (1878-1903) egy szentmiséjét befejezve épp kivonulni készült, amikor természetfölötti látomást kapott. Ebben – a bibliai Jób könyve elejéhez hasonlóan - a sátán beszélt Istennel. Időt és felhatalmazást követelt, hogy csapásokkal sújtsa az Egyházat és a világot.

Voice of Spirit: Jézus, te légy forrásom

Kategória: videók
Megjelent: 2023. december 24. vasárnap


Zene és szöveg: Szakály László, kép: Sípos (S) Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Jézus tanúságtételre biztat

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. február 03. hétfő

"Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!" (Mk 5,1–20)
Jézus tanúságtételre biztatja az ördögtől szabadult embert, és az hallgat is rá...
Kérünk Uram adj erőt és bátorságot nekünk, hogy mindig tanúságot tehessünk rólad az embereknek, ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Sátánista rituálét kellett megakadályozni a kansas-i Capitoliumban

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. április 03. csütörtök

Michael Stewart, a Satanic Grotto (Sátán barlangja) nevű csoport alapítója bejelentette, hogy az úgynevezett „terápiás istenkáromlás” egyik formájaként démoni rituálét fognak tartani Kansas állam Capitoliumában, jóllehet Laura Kelly demokrata párti kormányzó korábban már közölte, hogy fekete misét nem lehet tartani az épületben, illetve átmenetileg megtiltott minden tüntetést a kupolás teremben.

Folyamatosan nő a zajszint

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. április 28. hétfő

A városi környezet átlagos zajszintje az elmúlt három évtizedben évi 0,5-1 decibellel emelkedett a világon. Ez – túl azon, hogy zavaró és károsíthatja a hallást – összefüggésbe hozható több más betegséggel is, például a szív- és érrendszeri betegségekkel, szorongással vagy a depresszióval.

Imádság Háza Budapesten

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2014. január 02. csütörtök

"Kedves Testvérek! Mint mostanra már biztosan tudjátok, elindult az Imádság Háza Budapesten. Az első alkalmak is már nagyon tüzesre sikerültek. Tudtátok, hogy Augsburgban, ahol néhány éve már folyamatosan imádkoznak, nincs már abortuszt vállaló orvos és nincs prostitúció? Akarjátok, hogy ez nálunk is megtörténjen? Tudjátok, hogyan alakítja át az állandó ima a társadalmat, nem csak Cansas city-ben és Augsburgban, de másutt is, ahol az ima veszi át a szerepet?

Szeretet-történet: A sárgarépa, a tojás és a kávé példája

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2013. május 23. csütörtök

Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.

Irodalmi hírek, ez+az

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2015. június 04. csütörtök

Zenés könyvbemutatók, nyári alkotótábor...