Néhány megjegyzés az Egyház válságáról

Kategória: Eheti
Megjelent: 2024. május 06. hétfő

A rendszerváltáskor településünkön tízezren éltek, ebből több, mint hatezer vallotta magát katolikusnak. Most tizenötezren vagyunk, ebből mintegy négyezren vallották ugyanezt, s ennek is csak 10-15 százaléka jár templomba – igaz, hogy ezek egy része buzgó, közösségekbe járó, imádkozó és szolgáló testvér. Akár igazolhatnánk is ezzel a próféciát, hogy a jövő egyháza kisebb, ám buzgóbb és szentebb lesz – de azért ne elégedjünk meg ilyen olcsó válasszal.

2024. évi adventi igemagyarázatok, 16. nap: Jézus nem mondja meg

Kategória: videók
Megjelent: 2024. december 15. vasárnap


Az elmélkedést mondja: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Isten akarata

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. május 07. szerda

"Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon." (Jn 6,35–40)
Isten Szeretet és mindörökké a szeretetében akar tartani minket...
Köszönöm Uram, hogy a legnagyobb áldozatot is vállaltad, hogy mindig veled lehessünk! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Heti könyvajánló: Ez a mi hitünk, a keresztények hite

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. május 27. kedd


Szeretettel ajánljuk ezt a kis könyvet azoknak, akik szeretnék megismerni, kiben-miben hisznek a keresztények, de azoknak is, akik szeretnének kicsit jobban elmélyedni hitükben.

Apa és fiú története - így is lehet

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. június 07. szombat

Bejárta a magyar sajtót a szomorú történet, hogy megtámadták Jeszenszky Géza egykori külügyminisztert és erre milyen rettenetes szöveget írt a fia az apjáról - de lehet ezt másképp is! Álljon itt egy történet egy apáról és fiúról és Ferenc pápáról:

Ima a békéért

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2019. június 08. szombat

Ferenc pápa kéri, hogy ma, június 8-án, szombaton 13 órakor imádkozzunk a békéért: Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárásával, hogy Szentlelked erejével hozd el a békédet nekünk! Élő hittel békét kérünk magunknak, békét az egész világnak! Olyan békéért imádkozunk, mely nemcsak a veszekedés, a háborúk végét jelenti, hanem a Veled való találkozásból fakadó emberhez méltó jólétet, fejlődést, kultúrát is hoz, mely a Te csodálatos országodnak a kibontakozását mozdítja elő. Hisszük, hogy Szent Szíved előtti kérésünk meghallgatásra talál, ezért így imádkozunk: Miatyánk... Üdvözlégy.. Dicsőség...Ámen.

Édesanyám mit szólt volna?

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2020. szeptember 01. kedd

"Egy versenyen az atléta Abel Mutai, aki Kenyát képviselte, csupán pár méterre volt a célegyenestől, mikor összezavarták a jelzések és emiatt megállt, azt gondolván, hogy megnyerte a versenyt. A spanyol atléta, Ivan Fernandez szorosan a nyomában volt és észrevette, mi történt - és odakiáltott neki, hogy fusson tovább. De Mutai nem beszélt spanyolul, így nem értette, amit mondanak neki. A spanyol aztán tolni kezdte a célegyenesbe és így segített neki megnyerni a versenyt.

Szeretet Földje Hírlevél, 2022. július

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2022. július 06. szerda

Kedves Testvérek!

 Úgy tudjuk, hogy Jézus nem megy szabadságra idén nyáron sem, ezért továbbra is megtartjuk a közösségi alkalmainkat mi is... :-) (Lásd: https://szeretetfoldje.hu/index.php/2-uncategorised/10384-allando-programjaink ) Talán most több idő jut az írásra is, és sikerül befejezni és az év során még megjelentetni néhány tervezett kiadványunkat (Az egyesülés útja Istennel - élő Szeretetláng szeminárium; Magyar jelenség; és egy mesekönyv, aminek egyelőre csak még csak munkacíme van: Szeretetláng mesék)

2024. évi adventi igemagyarázatok, 15. nap: Egyszerű tanácsok, Szentlélek és tűz

Kategória: videók
Megjelent: 2024. december 14. szombat


Az elmélkedést mondja: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Természetes és természetfölötti

Kategória: Eheti
Megjelent: 2024. április 29. hétfő

A természetfeletti a természetesre épül – valljuk igen helyesen -, és a természetesben nyilvánul meg. Testünkben gyógyulunk, még ha természetfeletti módon is. Szánkkal mondjuk ki szavainkat, még ha természetfeletti tartalmat közvetítenek is. Megkülönböztetés nélkül azonban könnyen összekeverhetjük a kettőt, vagy ami még súlyosabb, azt, hogy a természetfölötti ihletés honnan ered: Istentől, vagy a gonosz lélektől?

Jézus táplál és éltet minket

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. május 06. kedd

"Jézus így válaszolt: Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem." (Jn 6,30–35)
Jézus örökre közöttünk maradt az Eucharisztiában, hogy minden nap magunkhoz vehessük őt...
Drága Jézusom, szent testednek és vérednek vétele ne váljék ítéletemre és kárhozatomra, hanem jóságodból szolgáljon lelkem és testem oltalmára és gyógyulására! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult