Szeretet történet - Gyerekszáj

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2020. július 23. csütörtök

A nagypapa lehajol az kétéves unokájához és jóéjtpuszit ad neki. A gyerek azonnal megdörzsöli az arcát.
- Miért csinálod ezt, drágám?- kérdezi a mamája. - Amikor valaki puszit ad neked, azt nem kell letörölni.
- Mama - mondta a gyerek-, nem letöröltem, hanem beljebb töröltem.

Zsúfolt napok, ez + az

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2022. május 25. szerda

Közeledik a Pünkösd, kilenced, előadások és lelki napok, és ami még belefér - ezeket csináljuk mostanában:

Nézőpont-váltás

Kategória: Eheti
Megjelent: 2024. április 08. hétfő

Számunkra, keresztények számára talán az egyik legnagyobb kihívás, hogy már ne ebből a világból tekintsünk az Isten országára, hanem Isten országából erre a világra. Nehéz dolog ez, hiszen születésünk óta ezt a világot „tanuljuk”, ennek szabályai között élünk és próbálunk előre jutni. Magától értetődő, hogy ebből a világból nézünk Isten felé – holott épp ellenkezőleg, Isten felől kellene erre a világra tekinteni.

2024. évi adventi igemagyarázatok, 13. nap: Akiknek semmi sem jó

Kategória: videók
Megjelent: 2024. december 12. csütörtök


Az elmélkedést mondja: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Észben tartani, szívben tartani

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. május 04. vasárnap

"Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik." (Jn 21,1–19)
Vajon mi számon tartjuk-e találkozásainkat Jézussal?
Köszönöm Uram, hogy gondot viselsz ránk és velünk vagy mindenkor! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Újabb országban vezethetik be egy éven belül az eurót

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. május 25. vasárnap

2026-ban Bulgáriában is bevezethetik az eurót. Az ország sikeresen kezeli az inflációt, és az Európai Bizottság úgy látja, hamarosan teljesíti az utolsó feltételeket is, amik az euroövezethez való csatlakozáshoz szükségesek.

Soha ki nem alvó fényt hagyott maga után – Scorsese dokumentumfilmben állít emléket Ferenc pápának

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. június 07. szombat

Martin Scorsese Oscar-díjas filmrendező dokumentumfilmet készít Ferenc pápa utolsó filmre vett mélyinterjúi felhasználásával – adta hírül az Aleteia nemzetközi katolikus portál a La Vanguardia spanyol napilap nyomán május 1-jén. Az Aldeas: A New Story (Aldeas: Egy új történet) című film középpontjában az áll, hogy Ferenc pápa hogyan tekintett a művészetre mint a béke, az oktatás és a globális megértés előmozdításának eszközére.

Krisztusi só és világosság

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 19. kedd

Jézus a hegyi beszéd elején, a nyolc boldogság elmondásakor teljesen azonosítja tanítványait önmagával és az Istentől küldött prófétákkal. „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.” (Mt 5, 11-12) Ebben az azonosításban azonban nem csak a rosszat, az üldöztetést, és nem is csak a halál utáni nagy örömet és mennyei jutalmat tárja a hallgatói elé, hanem a hatalmas, Istentől jövő megbecsültséget is. A kiválasztottságról és az ezzel járó felelősségről egyaránt beszél amikor ezt mondja:

Szeretet történet - egy gyermek dala

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2020. július 06. hétfő

Dél-Afrikában, a namibiai Himbában egy gyermek születésnapja nem az, amikor világra jön, sem az, amikor a megfogan, hanem az, amikor gondolatként megfogan az édesanyja lelkében.

Krisztus király ünnepén

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2018. november 25. vasárnap

Krisztus király! Kérünk, légy királya nemzetünknek, vezess minket a megbocsátás, a szeretet, a hűség és tisztaság útján! Add meg mindnyájunknak a bűnbánat és megújulás kegyelmét, a megtérés és szolgálat ajándékát! Add, hogy vezetőink jó gondolatokat, jó terveket gondoljanak végig és azokat meg is valósítsák! Óvj meg minket a gőgtől, a kapzsiságtól, minden bűntől és rossztól! Légy királyunk, áldj meg minket, hogy hazánk, az egész Kárpát-medence, de az egész világ is a Szeretet földje legyen! Ámen.

A következő időszak programjaiból

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2022. április 30. szombat

Ma (szombaton) regionális katolikus karizmatikus találkozó, vasárnap Anyák napja (és az első vasárnapi szentségimádás egyházközségünkért), hétfőn hozzánk látogat John Sullivan, kedden kismamás Alfa, a szerdai élő adásban az imakérésekért fogunk imádkozni, következő szombaton Országos Szeretetláng Találkozó, és készülünk a következő kiállításra is...