Pünkösdi kilenced 2018. - 7. nap
Jöjj Szentlélek, mint az értelem és tudomány, bölcsesség és jótanács, jámborság és istenfélelem és erősség Lelke és segíts, hogy a jövőben buzgóbban szolgáljunk Neked, parancsaidat megtartsuk, és sugallataidat hűségesen kövessük!
Szeretet történetek: A koldus
Volt egyszer egy vidám és kedves család,akik a város szélén laktak egy szép kis házban. Egyik este éppen a vacsoraasztalnál ültek, amikor valaki kopogtatott.
Márciusi munkáinkból
A nagyböjt idején Isten népe még inkább beleáll a küzdelembe, Jézus Krisztus szavai szerint, aki azt mondta: "mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.” (Mt 17, 21) A viszály, a harag, a gyűlölet és háborúság szellemei felett különösen is győzhetünk a nagyböjti időszakban. Emellett - és a heti közösségi összejöveteleinken túl -, azonban még több mindennel foglalkozunk:
Szentségimádás és a karizmák
Nagyon érdekes és számomra fontos tapasztalat, hogy amikor szentmisén veszek részt, az átváltoztatáskor automatikusan elindul bennem a nyelvi ima. (Ez akkor is megtörténik, ha épp elszórakozom és nem figyelek oda.) Azaz amikor a Szentlélek leszáll az oltárra helyezett kenyérre és borra, hogy azt Krisztus Testévé és Vérévé változtassa, akkor ránk, a szentmisén részt vevőkre is leszáll, hogy ezt az átformáló munkát bennünk is elvégezze! „Megelevenedik” a Szentlélek hét ajándéka és a karizmatikus adományok is, mindannyiunk épülésére.
2024. évi adventi igemagyarázatok, 9. nap: Mária és az angyal
Az elmélkedést mondja: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Akik Istent atyjuknak tekintik
"Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek!" (Mt 11,25–30)
Kicsinyek, akik elfogadják Istent atyjuknak és hallgatnak szavára...
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Nem lesz tűzszünet - hírek + ima a békéért
Az orosz külügyminiszter szerint nem lesz tűzszünet; magyar kamerákat is feltörtek orosz hackerek; magukat megadó ukrán katonákat végeztek ki az oroszok; veszteség-statisztika; orosz vadászgépek a Balti-tengeren; tiltott vegyi fegyverek használata; támadás segélyszállítmányok ellen... hírek + ima a békéért:
Koffein hatása az agyra
A Nature Communications Biology című szaklapban áprilisban megjelent tanulmányban a Montréali Egyetem kutatócsoportja új megvilágításba helyezte, hogy a koffein hogyan befolyásolhatja az alvást, és hogyan hathat az agy fizikai és kognitív regenerálódására az éjszaka folyamán.
Pünkösdi kilenced 2018. - 6. nap
- Jöjj, Szentlélek, és újítsd meg a föld színét! Alakítsd át a társadalmat Lelked erejével! (Mk 16,16-20) - Könyörögjünk: hogy az „élet kultúrája”, mely a Lélekből született, áthassa a társadalmat a világban, az országomban - kérünk Téged, halgass meg minket!
"Állj középre!"
Sipos Gyula rövid tanítása a 2014. évre kapott évi igéről
Paul esete Jézussal
Egy nap a medjugorjei templomban egy pap mesélt egy valós franciaországi esetet: