A legjobb rezsicsökkentés!
A legjobb rezsicsökkentés az, ha véget ér a háború, ami fő oka a mostani áremelkedésnek és inflációnak - ezért imádkozzunk a békéért! + itt van Putyin elnök húsz éve elkészített személyiségprofilja:
Hit és bizalom
"Jézus erre megfordult, ránézett, és így szólt: Bízzál, leányom! Hited meggyógyított téged.” (Mt 9,18–26)
Ha hittel és bizalommal közeledünk Jézushoz, mindig nyitott szívre találunk.
Drága Istenünk, kérlek növeld hitünket, hogy bizalommal tudjunk fordulni feléd és embertársaink felé! Ámen. (S)
Homoszexuális főszereplő a Pixar-rajzfilmben
Május 22-én mutatták be a Pixar egyik legújabb animációs rövidfilmjét, az Outot, ami az első olyan alkotás a stúdiótól, aminek a főszereplője homoszexuális.
Ferenc pápa: „Legyetek továbbra is kreatívak!”
A Katolikus Shalom Közösség mintegy ezer fiatal tagját szeptember 26-án, hétfőn Ferenc pápa arra buzdította, hogy tartsák életben missziós karizmájukat, miközben a Brazíliában született mozgalom létrejöttének 40. évfordulóját ünneplik. A közösség célja a fiatalok evangelizálása a fiatalok által.
Megmentett emberként élni
"Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” (Lk 10,1–12.17–20)
Bűnöket elkövető, megváltott emberek vagyunk...
Köszönöm Uram, hogy kimentettél minket a halál torkából! Segíts, hogy méltón éljünk hivatásunkhoz! Ámen. (S)
Hazai népesség-statisztika az első három hónapról
Idén január és március között lassult a népesség természetes fogyása, 6,5 százalékkal több gyerek született és 8,5 százalékkal kevesebb volt a halálozások száma, mint 2019 ugyanezen időszakában – derült ki a KSH legfrissebb népmozgalmi adataiból. Az év első három hónapjában ezzel 27 százalékkal, vagyis 4579 fővel csökkent a népesség természetes fogyása.
Magyar Orvosi Kamara: Összeomolhat az egészségügy
Muszáj mielőbb átalakítani az egészségügyet, mert most már a küszöbön áll az összeomlása – erről beszélt Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára a Szabad Európának.
A Szentlélek új bora
"Új bort sem töltenek régi tömlőkbe: mert így kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való; akkor mindkettő megmarad.” (Mt 9,14–17)
Begyakorolt, de elszürkült vallásosságunkat a mindig új Szentlélek felfrissíti és élettel tölti meg.
Életem Tiéd, én átadom Neked, minden percemet, ezután Veled kezdem el! Ámen. (S)
Háború: tömegsírok és "keresztény" hazugságok - cikkek + ima
Két újabb tömegsír és kínzókamrák, kisgyerekek golyóval a fejükben, kímélet nélküli mozgósítás, felkészítés nélküli ágyútöltelékek, elpusztított méhcsaládok és Istennel igazolt öldöklés - hírek + ima:
A Szűzanya 2020. május 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Imádkozzatok velem mindnyájatok új életéért. Gyermekeim, a szívetekben tudjátok, hogy mit kell megváltoztatnotok: térjetek vissza Istenhez és parancsaihoz, hogy a Szentlélek megváltoztathassa életeteket és ennek a földnek a színét, amelynek Lélekben való megújulásra van szüksége.
Irgalmasságot akarok
„Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” (Mt 9,9–13)
Isten irgalmasságát szemlélve megértjük milyen messze távolodott a világ Istentől.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te Szent Szíved szerint! Ámen. (S)