Szeretetláng lelki nap és gyógyító összejövetel
Lelki nap és gyógyító összejövetel 2023. november 25-én, szombaton 10 órától a törökbálinti Szeretetláng kápolnában. Téma: “Kislányom! Én akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el!” (Jézus szavai a Szeretetláng lelki naplóban, 1964. 01.15.) Részletek:
Ferenc pápa: A békéhez sokkal több bátorság kell, mint a háborúhoz
Június 9-én a Szentatya a Szent Péter téren egybegyűlt hívekkel és zarándokokkal imádkozta el az Úrangyala Mária-imát az Apostoli Palota ablakából. A vasárnapi evangélium alapján Jézus szabadságáról elmélkedett. Ahogyan Jézus szabad volt a vagyon, a hírnév, az élvezetek és az elismerés hajszolásától, úgy kell a Jézus-követőknek is szabadnak lenniük és ingyenesen szolgálniuk másokat. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Mindenkire gondja volt
"Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt." (Mt 9,35–10,1.6–8)
Jézusnak mindenkire gondja volt, és hatalmat adott nekünk is, hogy hasonlóképp cselekedjünk.
Jöjj Szentlélek, és kenj fel minket a szolgálatra, hogy körüljárva jót tehessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Isten utolsó kérdése
Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért című könyvéből való részlet:
"Végezetül Isten megkérdezte tőlem: „Milyen lelki kincseket hoztál magaddal?”
A földi életben, értetlenkedve kérdeztem volna magamban, vajon miféle lelki kincsekre gondol az Úr? De ott, az Igazság színe előtt, tökéletesen tudtam, hogy nem hoztam magammal semmit! Üres kézzel álltam Előtte és kezeim egyszerűen csak lógtak. Ebben a pillanatban megszólalt: „Mond, használt-e teneked, hogy két saját lakásod van, hogy néhány ház a tulajdonodban volt, sőt több rendelővel is rendelkeztél?
Hiszed-e, hogy tudok segíteni?
"Jézus megkérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” (Mt 9,27–31)
Jézus ezt kérdezi ma tőlünk is...
Igen Uram, hisszük, hogy Te vagy a megoldás az élet minden problémájára! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti Könyvajánló: Napi firka - 100 rajz, 100 rövid történettel
Humoros, ironikus, komoly és vidám, szimbolikus és elgondolkodtató, groteszk és mulatságos: száz rajz és száz történet rólunk, olykor bosszantó, de mindig szerethető emberekről...
Internetet vittek egy őserdei törzshöz...
Mi történik, ha internetet adunk az emberek kezébe? "Amikor megérkezett, mindenki boldog volt. De mostanra a dolgok rosszabbra fordultak. A fiatalok ellustultak az internet miatt, megtanulják a fehérek szokásait" – mondta a a 73 éves Tsainama Marubó, aki a New York Timesnak nyilatkozott, miután az Amazonas esőerdejében található Ituí folyó partjához megérkezett az internet. De mi történt valójában?
Nem lesz munkaszüneti nap - röviden
Ötödik alkalommal szavazta le a Parlament azt a javaslatot, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná szenteste napját. A nagy élelmiszerláncok egy része is támogatta a beterjesztett javaslatot, hogy december 24-e legyen munkaszüneti nap.
Homokvár és szikla alap
"Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.” (Mt 7,21.24–27)
Evilág hatalmai mindig homokra építik a házukat. Az egyetlen biztos szikla-alap Jézus Krisztus.
Add Uram, hogy úgy tudjak élni, hogy az a Te dicsőségedre és az emberek javára legyen! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Rácz András: Mit jelentene hazánknak az ukrajnai megszállás?
„Ukrajna területének jelenleg körülbelül 19 százaléka van megszállva. Kíváncsiságból megrajzoltam, mit jelentene Magyarország számára, ha az ország 19 százalékát szállná meg az ellenség” – kezdi Facebook-posztját Rácz András Ororszország-szakértő, aki így akarta megmutatni, „mit jelentene Oroszország "ukrajnai békéje" Magyarország számára”. Egy jó magyarázat a hamis és a valódi békéről...