Hazánk legmelegebb tavasza
Az idei tavasz volt a legmelegebb a mérések kezdete, 1901 óta Magyarországon – írja az MTI a HungaroMet Zrt. szerdai közleménye alapján. Az évszak középhőmérséklete országosan 13,4 Celsius-fok volt, 2,3 fokkal magasabb az 1991–2020 közötti évek átlagánál.
Virrasszatok és imádkozzatok
"Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.” (Lk 21,34–36)
Istennél van a megoldás minden bajra, az ima pedig kiesdi a kegyelmet...
Jöjj Uram, és segíts meg minket, mert nélküled elveszünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Siket gyerekek hallását adták vissza
Egy friss tanulmány alapján úttörő génterápiával sikerült kezelni öt, siketnek született gyermeket, akik immár mindkét fülükre hallanak – írja a The Guardian. A gyermekek genetikai okok miatt voltak hallássérültek, az érintett génmutáció miatt szervezetük nem állította elő azt a fehérjét, amely szükséges a fül és az agy közötti jelek zökkenőmentes továbbításához.
A legbiztosabb alap
"Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” (Lk 21,29–33)
A legbiztosabb és legszilárdabb lap, amire életünket építhetjük: Jézus Krisztus.
Tiéd vagyok Uram, és a Tiéd is akarok maradni, most és mindörökké! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A mesterséges intelligencia szakértői nyílt levelet írtak a veszélyekről
Az aláírók attól tartanak, hogy az MI növelheti a társadalmi egyenlőtlenségeket, felgyorsíthatja az álhírek terjedését, és azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az MI-rendszerek önállóvá válnak és akár sok embert is megölhetnek. Bár úgy látják, hogy ezek kockázatát könnyű csökkenteni, szerintük a cégek anyagi érdeke inkább az, hogy ne legyen könnyű őket felügyelni.
Emeljétek fel fejeteket
"Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok." (Lk 21,20–28)
Isten a megoldás, Ő pedig nem hagy cserben minket...
Ments meg minket Uram, mert nélküled ránk omlik az emberiség minden gonoszsága! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Charta XXI levele a Nemzeti Összetartozás napjára
"A magyar országgyűlés azzal, hogy 2010-ben június 4-ét a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította, gondolatainkat a veszteség okozta önsajnálat helyett a megoldás keresése felé terelte. A Magyarország feldarabolására adott korábbi válaszaink nem hoztak megoldást. Térségünk csak egyenrangú országok kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködése révén lehet sikeres. A trianoni megemlékezések nem irányulnak senki ellen. Csak akkor hitelesek, ha más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartjuk, és azokból okulunk.
Még mindig háború + ima a békéért
Majdnem négyezer megrongálódott iskola; védelmi célú költségvetés; háborúba kényszerített hadifoglyok; dezinformációs kampány; globális béketerv... hírek + ima a békéért:
Állhatatossággal őrzitek meg...
"Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.” (Lk 21,12–19)
Kitartani Isten mellett, minden körülmények között...
Uram, ez nélküled lehetetlen számunkra. Jöjj, és erősíts meg minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult