Új sziget jött létre - röviden
Japán újabb szigettel bővült, miután Tokiótól 1200 kilométerre délre egy tenger alatti vulkánkitörés nyomán új szárazföld jött létre. Szakértők szerint a sziget egy októberben kezdődött kitöréssorozat után keletkezett az Ogasawara-szigetlánc részét képező Iwoto sziget közelében.
Halálos ítéletek száma a világban
Kína a rekorder több, mint ezer kivégzéssel. - Az egyetlen jó hír, hogy a világon tavaly „csupán” 16 országban hajtottak végre halálos ítéletet. Ez – az előző évekhez képest – történelmi mélypontnak felel meg. Egy évvel korábban, 2022-ben még húsz országban regisztráltak végrehajtott halálbüntetést.
Jézus minden szava beteljesül
„Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” (Lk 21,5–11)
Kr. u. 71-ben Titusz légiói földig rombolták a jeruzsálemi templomot...
Drága Jézus, Te vagy z út, az igazság és az élet, mindennél fontosabb, hogy megértsünk Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Ármányos sárkányos
"Egyik évben különösen szép, enyhe őszi idő köszöntött a környékre, és a Bömbi-fa virágot bontott. Sok-sok kicsi piros virágot, a virágokból pedig szép pirosas termést érlelt, ami fürtökben csüngött az ágain. Ekkor hangzott fel először az a mély, búgó, vibráló hang, amit azóta minden őszön hallhattak az itt élők. De nem csak az emberek, mert ez a különös hang varázslatos hatással bírt az élőlényekre. Ahogy megszólalt a Bömbi-fa, megindultak felé a nyulak, pockok, egerek, jöttek a cinegék és verebek, jöttek még az őzek és szarvasok is! Futottak, szökdécseltek, szaladtak, ügettek, repültek egyenesen vagy cikk-cakkban, de mind jöttek, egymást nem bántva, szelíden, jöttek mind a Bömbi-fához!"
Magyarország élen jár az európai uniós források lehívásában
Az Eurostat adatai szerint Magyarország a jelenlegi uniós ciklus alapján a tagállamok felső harmadába tartozik a források lehívását tekintve, annak ellenére, hogy továbbra is érvényben vannak az 55 százalékos jogállamisági felfüggesztések.
A bűnbánat egy gesztusa elég
„Mi legalább tetteink méltó büntetését kapjuk. De ez semmi rosszat sem tett... Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor országodba érkezel. Ő ezt válaszolta neki: Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,35–43)
A bűnbánat egy szava elég volt a megmeneküléshez...
Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Súlyos csapás érte a magyarokkal feltöltött kárpátaljai dandárt + ima a békéért
Jelentős veszteségeket szenvedett a kárpátaljai 128-as dandár egy orosz rakétacsapás következtében. A közlemény szerint a katonák állomáshelyére orosz rakéta csapódott be Zaporizzsja régióban, aminek következtében 28 katona halt meg, és legalább 60-an megsebesültek. A súlyos katonai veszteségek miatt hétfőtől háromnapos gyászt hirdettek Kárpátalján.
Ferenc pápa úrnapi homíliája: Vigyük a szeretet kenyerének friss illatát a világba!
Június 2-án, Úrnapján, Krisztus szentséges testének és vérének főünnepén a Szentatya a Lateráni Szent János-bazilikában mutatott be szentmisét. Az eucharisztikus ünneplést követően körmenetben vonultak a hívők a Via Merulanán a Santa Maria Maggiore-bazilikához, ahol a pápa szentségi áldást adott. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közzétesszük.
Szobrot állítottak Pio atyának a XI. kerületben
Olasz kapucinus szerzetes volt a 2002-ben szentté avatott Pio atya, akit nagy tisztelet övez Magyarországon. A közelmúltban felállított bronz szobra a szerzetest kalitkával és egy abból kirepülő madárral ábrázolja, utalva arra a neki tulajdonított állításra, miszerint Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni.
A szeretet mértéke
"Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Lk 6,27–38)
Mindent a szeretet mértékével kell mérnünk, Isten mértéktelen szeretetével.
Istenünk, taníts szeretni minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Parolin bíboros: A pápával való közösség a biztosítéka, hogy a hit független a politikai érdekektől
Az alábbiakban közzétesszük Pietro Parolin bíboros államtitkár beszédét, amely a Száz évvel a kínai zsinat után: történelem és jelen között című nemzetközi konferencián hangzott el május 21-én a Pápai Orbán Egyetemen. A zsinatra nagy hatást gyakorló Celso Costantini aposoli delegátus személyéről, elképzeléseiről beszélt.