Ez+az, röviden

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2013. június 01. szombat

- Ma reggelre megint föltörték a honlapunkat, eltartott egy darabig, amíg a rendszergazda helyreállította. (Jelentősen újítani kellene már rajta biztonsági okokból, de egyelőre erre nincs kapacitásunk...)

- Egyelőre a június 14-16-i kunszentmártoni lelkigyakorlatra kevés a jelentkező. ("Keresztény élet, telve hittel és Szentlélekkel" - lásd bővebben a Lelki napok menüpont alatt.) Szeretettel hívunk benneteket és kérlek, hívjatok másokat, illetve imádkozatok a programért, mert kevés jelentkező esetén (a költségek miatt) nem tudjuk megtartani a lelkigyakorlatot.

- Még látható Törökbálinton a művelődési házban (Munkácsy u. 83.) a Szeretet Földje Alkotóközösség kilenc tagjának közös kiállítása - nagyon jó, ajánlom figyelmetekbe!

- Köszönjük eddigi adományaitokat, amiket az elmúlt időszakban adtatok. Szeretnénk a 10. Nemzeti Imanapra egy új ingyenes imafüzetet kiadni - kifejezetten hazánkról szóló imákkal -, a bejövő adományokat egyelőre annak költségeire tesszük félre. (Remélem, összejön annyi, hogy megvalósíthassuk ezt a szép tervet.)

- És a végére még egy jó hír: június 7-én, pénteken Százhalombattán a Városi Könyvtárban lesz a Cigányélet című könyvünk könyvbemutatója.

Később ezekről bővebben is írok. Addig is minden jót!

Imával és szeretettel: Sipos Gyula 

Vízkereszt

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2014. január 06. hétfő

Vízkereszt ünnepét, amelyet eddig január 2. és 8. közti vasárnap tartottunk Magyarországon, az idei évtől január 6-án ünnepeljük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen a napon a hívek számára kötelező a szentmisén való részvétel.

Giotto di Bondone: A mágusok imádása

A Szeretetláng kegyelmi hatása

Kategória: Eheti
Megjelent: 2022. január 31. hétfő

A Szeretetláng lelki naplót 1962-ben kezdte írni hazánkban, Máriaremetén egy hatgyermekes családanya, Kindelmanné Erzsébet asszony, Jézus Krisztus és Szűz Mária kérésére. A Szeretetláng üzenete azóta az egész világon elterjedt. a Naplót több, mint húsz nyelvre lefordították, egyházunkban pedig bekerült a jóváhagyott lelkiségek közé.

Damaszkuszi pillanat

Kategória: videók
Megjelent: 2024. április 04. csütörtök


Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2024. április 3-án. Szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Szólunk Jézusnak

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. szeptember 03. szerda

"Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt." (Lk 4,38–44)
Imáinkkal mi is szólhatunk Jézusnak, hogy segítsen az embertársainkon.
Uram, kérlek segíts, hogy az emberek meggyógyuljanak, megszabaduljanak, hozzád térjenek és éljenek! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Oroszország nagyszabású deportálásokat készít elő Szibériába

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. november 15. szombat

Oroszország nagyszabású deportálásokat készít elő az ideiglenesen megszállt ukrán területekről Szibériába, egy új állami kezdeményezés leple alatt. Moszkva bejelentett egy mintegy 8,65 milliárd dolláros „Szibériai Fejlesztési Programot”, amelyet ipari és gazdasági projektként mutat be. Az ukrán tisztviselők azonban figyelmeztetnek: a nyilvános retorika mögött a megszállt régiók lakosainak erőszakos áttelepítésére irányuló terv húzódik meg.

A Szent Család: Jézus, Mária és József

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. december 28. vasárnap

A Szent Család az a család, melyben a megtestesült Ige földi életének legnagyobb részét töltötte; a családi élet mintaképe. 1969 óta karácsony nyolcadában ünnepeljük.

Bónusz

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2013. május 21. kedd

Az elmúlt héten fiataloknak tarthattam előadást Szentendrén, aztán gyógyító összejövetel volt Vácott, Nógrádmegyeren és teljes lelki nap Akasztón - és pont ma (kedden), a születésnapomon, mintegy bónuszként egyik kedvenc szentemnek, Don Bosconak az ereklyéje lesz a Bazilikában, így a délutáni szentségimádás után fel tudok menni hozzá - meg vagyok elégedve! :-))

(Extra bónusz: 24-én, pénteken - amúgy ikergyerekeim szülinapján - 18 óralkor lesz az alkotóközösségünk kiállításának megnyitója itt a művelődési házban - ez már kényeztetés Istentől! - sipi)

Istent hamisítók

Kategória: Eheti
Megjelent: 2022. január 24. hétfő

A Szentíráson keresztül Isten tanít minket általános értelemben is az igazságokra, de személyesen is szól hozzánk, megérinti szívünket egy-egy igével, ami közvetlenül a mi életünkre vonatkozik. Sajnos azonban a Bibliát lehet „szakácskönyvként” is használni, amiből ki-ki azt főzheti ki magának, ami neki tetszik. Ha pedig az eredmény elég tetszetős, elindul hódtó útjára az „új evangélium”… Most három ilyet mutatok be röviden:

Tiltakoznak az eutanázia-törvény kiterjesztése ellen a belga egyházak

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 12. kedd

November 6-án kiadott közleményükben a belgiumi keresztény felekezetek, valamint a zsidók és a muzulmánok  képviselői aggodalmukat fejezték ki az eutanázia kérdésének könnyelmű kormányzati kezelése miatt, és tiltakozásuknak adtak hangot az eutanázia-törvény kiskorúakra tervezett kiterjesztése ellen.

Élő adás a szobából 110: Imaszolgálat személyes szándékokra

Kategória: videók
Megjelent: 2024. április 03. szerda



- imakéréseket egész nap lehet küldeni az elérhetőségeinken keresztül és az élő adás alatt imádkozunk azokért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005