- Részletek
- Kategória: Szeretet történetek
CSUPOR HELYETT
A festői szépségű Hollókő utcáit róttuk egy zarándokcsoporttal. A gyerekeimmel megcsodáltunk minden házat. Ahova be lehetett menni kézműveskedni, vagy vásárolni, azt nem hagytuk ki. Mindezt a sok, értékes, színes élményt kiegészítette az is, hogy tornácos vendéglők, kávézók tarkították a palettát. Mindegyiket kipróbáltuk. Az egyikben kávéztam, a gyerekek üdítőztek. A másikban gulyásleves nyerte el a tetszésünket, a harmadikban fagyiztunk, és így tovább.
- Részletek
- Kategória: Szeretet történetek
Mindannyian tudjuk, hogy az apai szeretet csodákra képes. A kislányok első szerelme legtöbbször az édesapjuk, akiknek gondoskodása szuperhős képességekkel ér fel. Hasonló szuperhős apukába botlottunk a Love What Matters oldalán, ahol egy lány megható módon ír "Superman" apukájáról.
- Részletek
- Kategória: Szeretet történetek
VIGYÁZZ, MIT KÍVÁNSZ!
Néha úgy viselkedik az ember, mint egy óvodás. Legalábbis én. Tudom az okát annak, hogy miért nem kaphatok meg dolgokat, fel tudom mérni az ok-okozatokat nagyon reálisan. Mindez mégsem tart vissza attól, hogy alkalomadtán lebiggyesztett szájjal duzzogjak, sőt nyomatéknak még a padlóra is toppantok a lábammal. Vagy földhöz verem a ridikülömet.
- Részletek
- Kategória: Szeretet történetek
MENNYEI ALKALMAZÁS
Volt egy kedvenc mobiltelefonom. Nem azért volt kedvenc, mert bármi különlegesre képes lett volna, sőt az egyik lehető legegyszerűbb konstrukció volt a 2003-as évben. Azért szerettem, mert drága kistestvérem utolsó sms üzenete volt benne, amit halála előtt írt nekem.
- Részletek
- Kategória: Szeretet történetek
UTAT AZ ÉHESNEK!
Soron következő medjugorjei zarándokutunkat kicsit másképp szerveztük a gyerekeimmel, mint ahogy addig utaztam. Mivel ők nem olyan mértékben kívántak részt venni egy szervezett út imádságaiban és programjaiban, mint én, úgy döntöttem, hogy inkább én alkalmazkodom hozzájuk, és legyenek ott kevesebb programon, minthogy egyáltalán el se jöjjenek. Nekik több kellett a természet szépségeiből, és kevesebb a templomi szertartásokból.
