Címlap
Egy örvendetes EU-jogszabály
Az Európai Parlament (EP) szerdán támogatta az egyszer használatos műanyagok betiltását 2021-től. A döntést 560 szavazattal, 35 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett fogadta el az uniós parlament. Így 2021-től az alábbi műanyag termékek lesznek betiltva az Unióban:
Két jó hír, röviden
Budapest főváros posztumusz díszpolgári címet kapott Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. A Kútvölgyi kápolna előtt újonnan kialakított teret pedig Regőczi István katolikus papról, egyházi íróról, a XII. kerület díszpolgáráról nevezték el.
Megtalálták és azonosították Boldog Sándor István ereklyéit
A Don Bosco Szaléziak Szent Istvánról Elnevezett Magyar Tartománya március 27-én, Budapesten tájékoztatta a sajtó képviselőit arról, hogy hosszas előkészület és kutatómunka eredményeként sikeresen exhumálták és azonosították Boldog Sándor István vértanú szalézi testvér ereklyéit.
Napközis mesék: A varázsló átka
Sz. Linett által javasolt szereplők: rénszarvas, bohóc, sárkány
Sípos (S) Gyula: A varázsló átka
Amit most elmondok, az északon történt, ahol fenyők váltják a tölgyfákat az erdőben, a tél hidegebb, a nyár pedig enyhébb, mint nálunk. Egy kis falu húzódott az erdő szélén, három sornyi ház, meg a dombtetőn még egy, elkülönülten, az Öreg kunyhója.
A törvény tökéletessé tétele
„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni." (Mt 5,17–19)
A törvény tökéletessége az önfeláldozó szeretet. Az Isten Szeretet, a törvények értelme csak Szeretetben érthető és valósítható meg.
Drága Isteünk! Járj át minket a Szeretet Lelkével, hogy tökéletessé lehessünk, amint azt Te kívánod tőlünk! Ámen. (S)
Egy jó példa röviden: menet az életért Nagyváradon
Az élet, a házasság, a család és a magzatok védelmében rendezték meg március 23-án, szombaton Nagyváradon a Szent László térről fúvószenekarral induló, Menet az életért elnevezésű ökumenikus felvonulást. A város keresztény felekezeteinek vezetői közül Böcskei László katolikus püspök is beszédet mondott.
Drámaian nőtt a természetes fogyás az év elején
Az előzetes adatok szerint 2019 januárjában 5,5 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év azonos hónapjában. Közben a halálozások száma jelentős mértékben, 19 százalékkal megnövekedett a 2018. januárihoz képest, a két tényező miatt a 2019 első hónapjában mért 6426 fős természetes fogyás 2603 fővel meghaladta az előző év januárit – közölte a KSH.
Ferenc pápa a Capitolium dombon: Ne féljenek a jóságtól és a szeretettől, melyek mindig kreatívak!
Március 26-án megválasztása óta első alkalommal látogatott el a Szentatya a római városházára Virginia Raggi polgármester meghívására. Arra kérte a hallgatóságot, hogy együtt küzdjenek a város legnemesebb hagyományainak és legszebb arcának megőrzésében. Ferenc pápa beszédét szöveghű fordításban, teljes terjedelmében közöljük.
Megbocsátani mindenkinek
„Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!" (Mt 18,21–35)
Isten az Irgalom és a Szeretet, aki megbocsátja a bűnöket és önmagát adta értünk. Ha hozzá akarunk tartozni, nekünk is ezt kell tennünk...
Istenem, most tiszta szívből megbocsátok mindenkinek, aki valaha is vétett ellenem: Kérlek segís, hogy a jövőben is ezt tudjam tenni! Ámen. (S)
Imádkozzunk azért, hogy megkapjuk a Szentlelket!
Imádkozzunk azért, hogy megkapjuk a Szentlelket! - Fr. Raniero Cantalamessa, OFM Cap. atya írása - A katolikus karizmatikus megújulás teljes kegyelmi áramlatának szolgálatára létrehívott új testület, a CHARIS, ez év Pünkösdjén megkezdi működését. Ez egy egyedülálló alkalom arra, hogy részesei legyünk a Lélek új kiáradásának ránk, és az egész Egyházra. A célja ennek, valamint a további két elmélkedésemnek, amelyre a Koordináló Bizottság felkért, egész pontosan az, hogy bibliai és teológiai alapokra építve ösztönözze és támogassa az imában való elkötelezett részvételt, amelyhez sok testvérünk és nővérünk kíván csatlakozni, hozzájárulva ezzel az esemény szellemi és lelki sikeréhez.
A Szűzanya 2019. március 25-i üzenete Medjugorjéból
“Kedves gyermekeim! Kegyelmi idő ez. Miként a természet új életre újítja önmagát, ti is megtérésre vagytok hívatva. Döntsetek Isten mellett. Gyermekeim, üresek vagytok, s nincs bennetek öröm, mert nincs bennetek Isten. Imádkozzatok hát, amíg az ima életetekké válik.
Röviden: az USA elismerte Izrael szuverenitását a Golán-fennsíkon az USA elismerte Izrael szuverenitását a Golán-fennsíkon
Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban aláírta azt a nyilatkozatot, amellyel az Egyesült Államok hivatalosan elismeri Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett, írja az MTI.