Újabb szektát számoltak fel
A szekta vezetői a követőktől pénzt csaltak ki gyógyulásért, lelki megváltásért cserébe, illetve olyan rituálékat tartottak, amelyeken állatokat áldoztak fel.
Isten szeretete gyógyít - három évtized tapasztalataiból
Tizenegy éves voltam 1976-ban, amikor édesanyánk meghalt rákos betegségben. Ha akkor tudtam volna, hogy Isten szeretete gyógyít! – de nem tudtuk. Nagyszülők kérésére ugyan eljutottunk az elsőáldozásig, de ott ilyenről nem hallottunk, anyu halála után pedig elvaduló kamaszként azt is elfeledtem, hogy egykor hittanra oktattak. Tizennégy évvel később azonban Isten drámai módon megmutatta gyógyító szeretetét életemben. Azóta eltelt harmincöt év, én lenyűgözve figyelem Isten munkáját, de korántsem elégedetten: még többet Uram, még többet! Még több gyógyulást, még több kegyelmet minden embernek!
Boldogok a szelídek
A köznapi tapasztalat szerint az erőseké és hatalmasoké a föld, akik akkor tudják azt utódaiknak is tovább adni, átörökíteni, ha élnek hatalmukkal, erejükkel, befolyásukkal. Az utódoknak pedig ugyanezt az utat kell járniuk. Jézus Krisztus szavai azonban radikálisan felülírják ezt a valóságot: „Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.(mert ők öröklik a földet)”. (Mt 5, 5) Hogyan lehetséges ez?
Győztes Karácsony - igaz történet a nyóckerből
Befejeződött az éjféli szentmise Teréz anya nővéreinek Tömő utcai kápolnájában. A mennyből alászálló szeretet hatalma -- mint valami túl erős szesz -- szinte fejbe kólintotta az együtt ünneplő népet, a negyven-ötven hajléktalan embert, akik az utolsó ének után sem mozdultak a zsúfolásig megtelt helyiségből. Csak ebből az aranyló álomból ne kellejen felébredni… Nem is kellett. Karácsony szelleme akkor sem illant el, amikor hamarosan kiderült, körülbelül egy tucat hajléktalan nőnek nem jut már hely a szálláson... A megoldás rögtön megérkezett: „Nálam a hittanteremben megalhatnak! Be is van fűtve!” – kiáltott bele a nagy tanácstalanságba a szent ruháitól épp megszabadult atya, kis nyolcadik kerületi plébániánk papja, ez a gyors észjárású, mindig tettre kész késő-negyvenes férfi (hívei szerint igazi szent).
Munkanapló - közösségi életünkből
Lelkigyakorlatok, Alfa-kurzus, Eloldozva, bérmáűlás, közösségi ház, Filmklub, missziós alkalmak... tessék parancsolni!
Csak az illúzióinkat veszíthetjük – egyházunk a statisztikák tükrében
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint hazánk kevesebb, mint fele vallja, hogy bármilyen valláshoz tartozna. A katolikus keresztények száma megfeleződött tíz év alatt, 1%-os felajánlást pedig összesen 870 ezren ajánlottak fel egyházunk javára. Nézzünk szembe a valósággal és a csökkenés okaival:
Élő adás a szobából 127: Mi az a Szeretetláng-átadás és hogyan ünnepeljük?
- az előadás után imádkozunk hazánkért és mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Isten ismeri a szívünket
"Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. De Jézus kijelentette: Ti igazaknak mutatjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri szíveteket. Ami ugyanis az emberek szemében nagy, Isten előtt semmiség." (Lk 16,9-15)
Nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a mammonnak...
Drága Istenünk segíts, hogy Téged és a Te akaratodat tartsuk a legértékesebbnek az életünkben, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Eucharisztikus csoda 2003. május 23-án Firenzében
"Én, Gian Paolo Faroni, a Don Bosco Szalézi Kongregáció papja, kijelentem, hogy 2003. május 23-án, pénteken, délután 15 órakor, egy imaalkalom során, Firenze tartományában (Olaszország), láttam, amint a monstranciában elhelyezett szentostya vérrel kezdett el elszíneződni.
Heti könyvajánló: Szeretetláng mesék

"Mindez akkor történt, amikor a világ még fiatal volt. A Nap fényesen sütött és a gyümölcsfák évente kétszer érleltek termést. Az emberek és állatok együtt éltek és szerették egymást. A szívükben a szeretet kis lángja égett, és ez a szelíd fény kedvessé, barátságossá és megértővé tette őket. Mindenki boldog volt, kivéve a nagy sárkányt, akinek a szívfényét kioltotta a gyomrában egyre erősebben lángoló harag tüze..."
Jerikó-ima
Kedves Testvérek! Mint már hírt adtunk róla, tervezzük, hogy imádságos zarándoklattal körbejárjuk az ország határait, mint egykor a választott nép Jerikó falait -, hogy hazánkban leomoljon a bűnnek minden fala. Itt olvasható a napi ima, kérlek benneteket, könyörögjünk együtt Istenhez ennek a tervnek a sikeréért!
