Egy mosolyba került az életem
Saint-Exupéry a spanyol polgárháborúban is részt vett a köztársaságiak oldalán. Ez az időszak ihlette „A mosoly” (Le sourire) című elbeszélését. A történet szerint ellenséges fogságba esett, és börtönbe zárták. Őrei rideg tekintetéből és a durva bánásmódból biztosra vette, hogy másnap kivégzik. Így gondolkodott az író:
Ezek jönnek
Itt van az ősz, itt van újra... kezdődik az iskolai munka, tervezzük a közösségi ház programjait is és: Torma Kati kiállítása, A Szentségimádás misztikája, Szeretet Földje Találkozó...
Egy hernyó és az Isten
In medias res, egyenesen a közepébe, az evolúcióról: képzeljünk el egy hernyót.
Most tekintsünk el az esetleg belénk nevelődött érzelmi, értelmi reakcióktól - fúj, undorító, veszélyes, ne nyúlj hozzá -, hiszen ez egy szépen fejlett, fehéres színű selyemhernyó. (Így megnyugtathatjuk magunkat, hogy ez legalább „hasznos”.)
Élő adás a szobából 126: A hazánkért való ima szükségéről és hasznáról
- az előadás után imádkozunk hazánkért és mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Amit a világtól meg lehet tanulni
"Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál." (Lk 16,1–8)
Amit a világtól meg lehet tanulni, azt meg is kell, Isten országának építéséhez.
Jöjj Szentlélek és segíts a megkülönböztetés ajándékával és a Te bölcsességeddel, hogy mindig a helyes úton tudjunk járni! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Advent végén sem áll le a háború - hírek + ima a békéért
Ukrán civileket raboltak el az orosz katonák; az orosz árnyékflottát kémkedésre is használják; még az előirányzottnál is többet költöttek a háborúra; 2500 légi csapás egy hét alatt; evakuálni kellett a civileket; támadás alatt Odessza; kibertámadások... hírek + ima a békéért:
Csodás gyógyulás XVI. Benedek pápa imájára
Peter Srsich 19 éves volt, amikor 2012 májusában családjával a Vatikánba utazott a Make-A-Wish International Alapítvány jóvoltából. Súlyos betegen érkezett Coloradóból: előrehaladott Hodgkin-limfómában szenvedett, amely már a szívét is nyomta.
A daganat olyan nagy volt, hogy az orvosok még biopsziát sem mertek végezni rajta érzéstelenítéssel, mert fennállt a veszélye annak, hogy nem ébredne fel az altatásból.
Erdő Péter: Szent Margit ünnepén tisztítsuk meg gondolatainkat és érzéseinket
szigeten, ahol a szent királylány sírja ma is látható, az esztergomi érsekek szentmisét mutatnak be hazánkért. Az idei esztendőben az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be január 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor.
Programjainkból és terveinkből
Csütörtökön egy családos táborban voltunk, vasárnap egy másikba megyünk. Közösségi kirándulás, családi nap, gyógyító összejövetel, új könyvek tervei, közösségi házi programok, Szeretet Földje Találkozó....
Végtelenül büszke vagyok a szüleimre - Fa Nándor írása
„Az, hogy én a világon leszek, szerintem akkor dőlt el, amikor Anyám és Apám, valamikor a harmincas évek második felében, egy bálban összenéztek. Olyan mély nyomokat hagytak egymásban, hogy egy évtizeddel később még mindig élt.
Képzeljük el…
Képzeljük el, hogy Isten van, de még csak Ő van, az egyetlen létező (és az egy Istenben a három személy, de erről majd máskor), és képzeljük el, amint elgondolja a világot. Alkot. Játszik. Öröme, kreativitása extatikusan árad, ahogy előre elgondolja mindazt, amit megalkothat.
