Újévi fogadalmak
Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2025. január 8-án. Szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Örömet szerezni az angyaloknak
"Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek." (Lk 15,1–10)
Naponkénti Istenhez fordulásunkkal és az emberek megtérésre segítésével örömet szerzünk az Ég minden lakójának.
Tiéd vagyok Uram és a tiéd is akarok maradni, most és mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy kis sziget beperelte a világcéget
Egy svájci bíróság úgy döntött, befogad egy jogi panaszt, amit a világ egyik legnagyobb cementgyártója, a svájci Holcim ellen nyújtottak be. A panasz arról szól, hogy a vállalat túl keveset tesz azért, hogy csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást. A Holcim ellen még 2023 januárjában nyújtotta be a panaszt az alacsonyan fekvő indonéziai sziget, Pari négy lakója a svájci Zug kanton bíróságához. Pari alacsonyan fekszik, az emelkedő hőmérséklet miatt többször is elöntötte a víz.
Leó pápa: Isten beszél hozzánk, felkínálja barátságát – ápoljuk a vele való kapcsolatot!
Január 14-én, szerdán a Szentatya a VI. Pál teremben tartotta meg idei második általános kihallgatását, melynek keretében folytatta a múlt héten elkezdett új katekézissorozatát. Beszédének címe: A II. vatikáni zsinat dokumentumai. Dei Verbum dogmatikus konstitúció. 1. Isten mint barátaihoz szól az emberekhez. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Katolikus templom épült Újrónafőn
Több évtizedes tervezés után, 2014 januárjában elkészült a katolikus templom Újrónafőn. Körülbelül 260 római katolikus él a faluban, akik eddig a kultúrházban gyűltek össze.
A boldogság megtalálása
Egy drága ruhát viselő nő panaszkodik a pszichológusának, hogy úgy érzi, férjével az életük üres lett, már semmi nem olyan, mint régen. Azt szeretné, hogy végre újra boldog legyen. A pszichológus megkéri a mellette levő irodát takarító nőt, hogy jöjjön be.
- Hallgassa meg Mari történetét, ő megtalálta a boldogságot.
Programok és munkák mostanában
Hírek a közösségi házról, ingyenes újság és kis füzet, cigány misszió, Alkotótábor, Országos Szeretetláng Találkozó, zarándok csoport... szorgoskodunk:
Az önismeret szükségességéről
A delphoi jósda felirata – Ismerd meg önmagad! -, máig nem vesztett érvényességéből. Töredékes önismeretünk miatt önmagunkat sem értjük, s hogyan érthetnénk meg Istent, amikor Ő a valódi személyiségünkkel folytatna párbeszédet?
Pál apostol a szeretet-himnuszban röviden összefoglalja a lényeget: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.” (1Kor 13, 12)
Ha Istenre hangolódik a szívünk
"Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok." (Lk 12,35–40)
Ha Istenre hangolódik a szívünk és életünk, akkor bármi történhet, mégis rendben lesz minden...
Segíts Uram, hogy a Te gondolataidat gondoljuk, szavaidat szóljuk, tetteidet cselekedjük, szívünk és életünk egyesüljön veled! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
2024. évi adventi igemagyarázatok, 23. nap: Mi a te neved? - a név fontosságáról
Az elmélkedést mondja: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Horrorfilmet készítettek a fiatal Jézusról
"Meggyalázza a vallásos jelképeket, Jézust egy démoni befolyás alatt álló lázadóként ábrázolja” – ezzel az indoklással tiltották be a Fülöp-szigeteken Nicolas Cage új "vallásos horrorját", a The Carpenter’s Sont (Az ács fia). Az immár video szolgáltatásokon is elérhető film a történetét tekintve olyan alapokra épít, melyeket az egyház nem fogad el. Egészen pontosan az Újszövetségbe be nem vett, apokrif iratok, Tamás gyermek-evangéliuma a kiindulópontja ennek a horrornak, amiben a tinédzser Jézus Krisztust megkísérti az ördög, de ez még csak a jéghegy csúcsa, a legkevésbé botrányos aspektusa a horrorfilmnek.
