„Gyógyulások, jelek és csodák” konferencia Damian Stayne-nel
"Nagy örömmel és izgalommal hívunk a Magyarországon most először megrendezendő „Gyógyulások, jelek és csodák” című konferenciára/lelkigyakorlatra: egy intenzív hétvégére Damian Stayne-nel és a Cor et Lumen Christi közösséggel a Szentlélek erejében. Nem csak karizmatikusoknak!
Ilyen kicsi még sohasem volt...
Az északi-sarkvidéki jégmezők kiterjedésének eddigi legalacsonyabb értékét mérték júliusban, írja az MTI. Az Északi-sark körüli tengerek felszínén lebegő jégmezők összterülete 6 millió négyzetkilométerre zsugorodott, 16 százalékkal kisebbre a 2013-tól 2019-ig terjedő évek júliusi átlagánál – közölte hétfőn a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI).
106 éve eltűnt Csontváry-kép került elő
A 1908-ban eltűnt, rossz állapotú festmény valószínűleg Csontváry Kosztka Tivadar Iskolai emlék Párizsból című képe lehet, ami akár 100 millió forintot is érhet. A festmény jelenlegi, titokzatosság homályába burkolózó tulajdonosa töredékáron jutott hozzá a kincshez. A kép feltehetően Isadora Duncant ábrázolja, aki visszatérő múzsája Csontvárynak. Alakja felidéződik a Szerelmesek találkozása és a Zarándoklás a Cédrushoz című festményeken is.
Meggyilkoltak egy keresztény hitre tért nőt Indiában – Erősödik a keresztényüldözés az országban
Az újabb erőszak aggodalommal tölti el az indiai egyházat. Binay Kandulna, a Khunti Egyházmegye püspöke elítélt minden olyan kísérletet, amellyel a kisebbségeket veszik célpontba, hogy a vallások közötti gyűlöletet szítsanak.
Mesterséges intelligencia? A gép átment a Turing-teszten...
Alan Turing 1950-ben alkotta meg a Turing-tesztet, ami elvileg el tudja dönteni egy gépről, hogy képes-e önállóan gondolkodni. Azóta egyetlen számítógépes program sem ment át ezen a teszten. Most viszont egy orosz és egy ukrán programozó műve sikeresen elhitette az emberekkel, hogy Eugene Goostmannek hívják, és egy 13 éves, ukrán fiú, azaz átment a Turing-teszten - számolt be a The Verge.
Meghökkentő vége lehet a járványnak
A koronavírus-járvány hosszabb távú következményeit csak évek múlva látjuk majd: lehet, hogy még akkor is bujkálni fogunk a kórokozó elől, de az is lehet, hogy egy-két jó vakcinának köszönhetően egy rossz emlék lesz a járvány - kezdi elemzését a Philip Stephens, a Financial Times (FT) publicistája.
Vatikán a tisztulás útján
Ferenc pápa leváltotta a vatikáni pénzügyi felügyelet tagjait - Teljesen megújult a vatikáni Pénzügyi Információs Felügyelet (AIF) vezetősége a június 5-én bejelentett személycserékkel – tájékoztatott a Vatikáni Rádió és az MTI.
Jesús Morán: Milyen vezetőkre van szükségünk a 21. században?
A szerző a Fokoláre Mozgalom társelnöke, filozófiából szerzett diplomát és teológiából doktorált. Jelen írásában arról gondolkodik, hogyan változik a vezetői attitűd (leadership) különböző társadalmi körülmények között.
A jelentkezők háromnegyedét felvették az egyetemekre
A jelentkezők háromnegyedét felvették az egyetemekre. A felvettek négyötöde állami finanszírozásban kezdheti meg tanulmányait – írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Ferenc pápa szombati Twitter-üzenete az ima erejéről
Az ima mindent meg tud tenni. Használjuk arra, hogy békét hozzon a Közel-Keletnek és az egész világnak.
Hogy tehettünk ilyet?
Közel 800 újszülött és gyermek csontvázára bukkantak a nyugat-írországi Tuam település egy régi katolikus zárdája közelében -írja az MTI. A zárda 1925 és 1961 között olyan fiatal hajadonokat fogadott be, akik házasságon kívül estek teherbe. Catherine Corless történész, a döbbenetes lelet felfedezője a helyi szóbeszédek alapján kezdett el kutatni, és így bukkant rá a 796 csontvázra. Az újszülöttek és 8 évesig terjedő korú gyerekeket koporsó vagy sírkő nélkül temették el, gyakran csak belehányták őket a beton víztisztítóba.