Címlap
XIV. Leó pápa húsvéthétfőn: Ma különös szeretettel emlékezünk meg Ferenc pápáról
A Szentatya április 6-án, húsvéthétfőn a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el a Regina caelit a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. Beszédében a napi evangéliumból kiindulva arra hívta fel a figyelmet, hogy kétféle magatartás közül választhatunk: hirdethetjük félelem nélkül az örömhírt, vagy félelmünkben hazuggá és romlottá válhatunk. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.
Ima a választások Isten akarata szerint való megvalósulásáért
Drága Istenünk, kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, hogy segíts meg minket! Add, hogy a Te szíved szerint való vezetőink legyenek az élet minden területén: a politikai életben, a gazdasági életben, kulturális, egészségügyi, oktatási és vallási életben egyaránt. Adj világosságot a szívünkbe és az elménkbe, hogy helyesen tudjunk dönteni. Óvj meg minket minden csalástól, visszaéléstől, hazugságtól, viszálytól, és hozd el az áldott békét, hogy növekedhessen bennünk és közöttünk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen.
A bunyós
Az alábbi novellát már régen írtam, kétféle lelkiállapot illusztrálására. A történet két bokszolóról szól. Az egyik Jézust jelképezi, azt a sportolót, aki mindig a „saját játékát” játssza, és abból semmi sem tudja kibillenteni - mindig újra feláll és végül győz. A másik pedig – milyen hervasztó -, én vagyok, mi vagyunk, a mi hozzáállásunk az élet küzdelmeihez, annak minden bátorságával és elcsüggedésével. Jöjjön hát először a történet:
Fábry Kornél püspök: Krisztus feltámadása mindent megváltoztat
Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök április 5-én, húsvétvasárnap az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-bazilikában mutatott be ünnepi szentmisét. Az ünnepi liturgia elején bejátszotta Erdő Péter bíboros, prímás húsvéti hangüzenetét. Fábry Kornél homíliájában arról beszélt, hogy a keresztény hit alapja az üres sír. A püspök kiemelte:
Szomorú valóság - röviden
Vasárnapi közösségi médiás, Truth Social-bejegyzésben Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kedd „Iránban az erőművek és a hidak napja lesz egyben” – utalva az iráni infrastruktúra megsemmisítésével kapcsolatos fenyegetéseire.
Így folytatja: „Nyissátok ki azt a kib***ott szorost, ti őrült rohadékok, vagy a pokolban fogtok élni – CSAK FIGYELJETEK! Dicsőség Allahnak. Donald J. Trump elnök.” Imádkozzunk a békéért és azért, hogy Isten szíve szerint való vezetőink legyenek az élet minden területén!
Isten öröme bennünk
"Félelemmel, de még nagyobb örömmel eltelve futottak, hogy értesítsék a tanítványokat." (Mt 28,8–15)
Ha a világ miatt félünk is, Isten öröme bennünk túlnyúlik egészen az örök életig.
Köszönöm Uram, hogy a Benned való élet öröme átjárja életünket, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Érdekes adatok a méhekről
- 100 millió éves az eddig ismert legkorábbi méh fosszília, a Melittosphex brumensis.
- 3 mm volt körülbelül a méhek mérete a kréta időszakban (145-65 millió éve), ez a szám összefüggésben lehet a virágok méretével, melyek szintén pár milliméteresek voltak.
- 15 000 faj tartozik a méhalkatúakhoz, ők alkotják a beporzó fajok zömét.
Leó pápa imavirrasztásra hív a békéért
„Hallassuk a béke kiáltását, amely a szívből tör elő! Ezért mindenkit arra hívok, hogy egyesüljön velem a békéért ajánlott imavirrasztásban, amelyet itt, a Szent Péter téren fogunk április 11-én ünnepelni” – mondta Leó pápa húsvétvasárnap, április 5-én délben, az Urbi et Orbi áldás alkalmával, közös imádságot hirdetve a békéért.
Áldott húsvéti ünnepeket!

Ezzel a képpel kívánunk áldott, boldog húsvéti ünnepeket mindenkinek!
Isteni Irgalmasság kilencede - 3. nap
"Ma minden jámbor és hűséges lelket vezess hozzám, s merítsd őket irgalmam tengerébe. Ezek a lelkek vigasztaltak meg keresztutamon, ők voltak részemre a keserűség tengerében a vigaszt nyújtó csepp."
Önző milliárdosból nagylelkű adományozó
John D. Rockefeller egykor a világ leggazdagabb embere és az első milliárdos volt. 25 évesen már az Egyesült Államok egyik legnagyobb olajfinomítóját irányította, 38 évesen már az Egyesült Államokban finomított olaj 90%-át ellenőrizte.
50 évesen ő volt az ország leggazdagabb embere. Egész életében minden döntése és kapcsolata a személyes hatalmának és vagyonának felépítésére összpontosult.
Több, mint húszezer keresztelkedő - röviden
Több mint húszezer katekumen megkeresztelésére számítanak 2026 húsvétján Franciaországban, ami húszszázalékos gyarapodást jelent a tavalyi számokhoz képest – számol be az OSV News. Korosztályos elosztásban 13 200 felnőttet és több mint 8100 fiatalt keresztelnek meg a húsvéti vigílián, április 4-én – derül ki a francia püspöki konferencia március 25-én közzétett éves felméréséből. Különösen a felnőttek körében figyelhető egy folyamatos növekedés a megkeresztelkedők számában.
