Címlap
XIV. Leó pápa: Fogadjuk be a lelkükben megsebzett, méltóságukban megalázott embereket!
Március 8-án délután, nagyböjt harmadik vasárnapján a Szentatya lelkipásztori látogatást tett a római Santa Maria della Presentazione-plébánián. A plébániaépületben a pápa fogyatékkal élőkkel, betegekkel és különféle nehézségekkel küzdő emberekkel, a 17 órakor mondott szentmise után pedig a lelkipásztori tanáccsal és a papokkal találkozott. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük XIV. Leó pápa homíliáját.
Vallási vezetők és közösségek bányászati igazságosságot követelnek
A 2026-os Alternative Mining Indaba (AMI) Fokvárosban vallási vezetőket, civil szervezeteket és bányászat által érintett közösségeket hozott össze, hogy a bányászati igazságosságért lépjenek fel Afrikában. A találkozó témája – „A bányászat alternatív történetei – Szolidaritásban a kontinens bányászat által érintett közösségeivel”. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a kontinens ásványkincseinek az embereket kell szolgálniuk, nem pedig kizárólag a profitot.
Hatezer éve kihaltnak hitt állatok bukkantak fel Nyugat-Pápuán
Két olyan emlősfajt fedeztek fel Nyugat-Pápua érintetlen esőerdőiben, amelyekről a kutatók azt feltételezték, hogy 6000 évvel ezelőtt, a jégkorszak végén kihaltak. A „Lázár-taxonként” emlegetett törpe oposszum és a szentként tisztelt erszényesmókus megtalálása az évtized egyik legjelentősebb biológiai szenzációja.
A NASA sikeresen eltérített egy aszteroidát
Egy friss kutatás szerint sikeres volt a NASA missziója, hogy eltérítsen egy aszteroidát, írja a France24. Az amerikai űrügynökség még 2022-ben egy űrszondát ütköztetett a Dimorphos nevű aszteroidával, ami testvéraszteroidájával, a Didymosszal együtt gyorsabb pályára terelte.
Boldog nőnapot!

Ezzel a képpel kívánunk boldog nőnapot minden kislánynak, nagylánynak, nőnek és édesanyának, nagymamáknak és dédiknek... (Mert hát a lányok angyalok... :-) )
Háromkirályok - Menyhért
Egy új betlehemi történet:
Sípos (S) Gyula: Háromkirályok - Menyhért
Gyerekként mindenre kíváncsi voltam. Szegény édesanyám hol a tűztől rángatott el, hol a vízből húzott ki, mert velem mindig történt valami. Nyugtalan voltam, ugyan nem én, de az agyam, az igen. Apám is hamar rájött, hogy belőlem soha nem lesz se kereskedő, se hivatalnok, még legjobban akkor jár, ha taníttat, lehetőleg jó messze a többi testvéremtől, nehogy őket is megfertőzzem valamiképp.
Nem áll le a háború - hírek + ima a békéért
Újabb terrorhullám civilek ellen; hét régió maradt áram nélkül; nehéztüzérséggel és drónokkal támadták a városokat; tűzvész a kikötőben; többszáz esetet dokumentáltak vegyi lőszerek használatáról, felpörgették a civil vonatok elleni támadást... hírek + ima a békéért:
Lélekben és igazságban
"Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk." (Jn 4,5–42)
A Szentlélek igazsága nélkül meddő és szomorú a mi vallásosságunk.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és taníts Isten igazságaira minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A magyar nők nyugdíjhátránya minden gyermek vállalásával nő
A Központi Statisztikai Hivatal 2025. januári adatai azt mutatják, a magyar állami nyugdíjrendszerben ugyancsak jelen van a férfiak és nők közti szakadék, ráadásul a nők hátránya az idő előrehaladtával még növekszik is.
A magyar gazdaság teljesítménye régiós összevetésben, a KSH szerint
A 2022 és 2025 közötti négy évben a magyar gazdaság bruttó hozzáadott értéke összesen 1 százalékkal nőtt. Ez a leggyengébb a másik három V4-ország valamint Horvátország és Románia adatával összevetve. Az elmúlt négy évben a régiós országok mindegyikének legalább 3%-kal nőtt a teljesítménye, Magyarország elmaradt ettől az 1%-os növekedésével. Horvátország 13%-kal nőtt, a szlovák és lengyel gazdaság közel 8%-kal, a csehek 5,6%-kal, és még a kiigazítási kényszerbe kerülő románok is 3%-kal nőttek.
Mi, tékozló fiak
"Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be." (Lk 15,1–3.11–32)
Ez a bűnbánat és megtérés pillanata, amikor Istenhez, a mi Atyánkhoz fordulunk...
Gyónom a mindenható Istennek, és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Matta el Meszkin az imáról
,,Az ima belső fény, amely segít bennünket, hogy minden nap felfedezzük magatartásunk fogyatékosságait, viselkedésünk tökéletlenségét, hibáinkat és tévedéseinket, ezzel megakadályozva, hogy azok a szakadék szélére vezessenek bennünket."
