Szent István országáért - Isten válaszai nemzetünk problémáira - Imanap hazánkért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. január 05. hétfő

"Szent István országáért" ima- és lelki nap 2015. január 10-én, szombaton 10 órától Törökbálinton a római katolikus templomban. Téma: Isten válaszai nemzetünk problémáira. Január 18-án, vasárnap, Árpád-házi Szent Margit ünnepén pedig "Imanap Hazánkért"! Részetek:

Vágyak, tervek, és az ezévi ige…

Kategória: Eheti
Megjelent: 2015. január 05. hétfő

Vágyakozni elkerülhetetlen, terveket szőni fontos, de az eredmény? „Mindent megpróbálunk, de semmit sem ígérhetünk…” Hatalmas szellemi és anyagi erőforrással rendelkező erős nemzetek is kudarcot vallhatnak terveikkel, mert csak Isten tud olyan tervet sugallni, olyan tanácsot adni, amit ha megfogadunk, akkor biztos sikerrel járunk. Ezért én hosszú évek óta minden év elején Isten elé viszem a vágyainkat, terveinket, aztán útmutatásként egy szentírási igét is kérek hozzá Istentől…

Példamutató államfői kezdeményezés

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. január 06. kedd

Új szervezeti egységgel, a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságával bővült a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) - jelentette be Áder János köztársasági elnök hétfői sajtónyilatkozatában, a Sándor-palotában.

CitizenGO: konzervatívok a család és az élet védelméért

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2015. január 06. kedd

A szabad vasárnap bevezetését, a keresztényüldözés elleni küzdelmet és az abortusz-párti Estrela-jelentés EP-beli elutasítását is a sikerei közé sorolja a CitizenGO nemzetközi aláírásgyűjtő oldal. A konzervatív kezdeményezés célja a család, az emberi élet és méltóság, valamint a szabadságjogok védelme. Minderről Frivaldszky Editet, a madridi központú kezdeményezés hazai munkatársát kérdeztük.

Vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2015. január 06. kedd

Vízkeresztet január 6-án ünnepli a katolikus egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

A kereszténység és az egyház Ázsiában – a pápa apostoli útja elé

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2015. január 06. kedd

Közeledik Ferenc pápa Srí Lanka-i és Fülöp-szigeteki látogatása. A Vatikáni Rádió „A kereszténység és az egyház Ázsiában” címmel mutatja be a kereszténység helyzetét a térségben.

Menekülők és embercsempészek

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2015. január 07. szerda

Új utakon csempészik be a menekülteket Európába az embercsempészek, írja az EuObserver. A csempészek újítása, hogy Törökországban teherhajókra teszik a bevándorlókat, és úgy küldik őket Olaszországba, mondta az EU határellenőrző hatósága, a Frontex az EuObservernek.

Apára és anyára van szükségük - petíció

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2015. január 07. szerda

Nemrégiben az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) hivatalos állásfoglalást adott ki a "szexuális orientációról és nemi identitásról” ("Eliminating discrimination against children and parents based on sexual orientation and/or gender identity”), amelyben hivatalosan támogatja az azonos nemű párok "szülőként" való elismerését, továbbá sürgeti az olyan törvények eltörlését, amelyek megakadályozzák a homoszexualitás megismerését a gyermekek körében.

Felújítják a nagyhatalmak a fegyverkezési versenyt?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2015. január 08. csütörtök

Oroszország és Amerika felújíthatja a fegyverkezési versenyt. Az amerikaiak közölték: ellenlépéseket tesznek, ha az oroszok folytatják egy új cirkálórakéta kifejlesztését és visszatelepíthetik Európába saját cirkálórakétáikat.

Ferenc pápa: Mit jelent ma kereszténynek lenni?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2015. január 07. szerda

Ferenc pápa Jézus megjelenésének napján (epifánia), Vízkereszt ünnepén arra kérte az ünneplő közösséget, gondolják át, mit jelent kereszténynek lenni. Mit tanulhatunk ma a csillagot követőktől, akik a Messiást keresve a semmiből indultak, és senki sem tudta visszatartani őket, hogy eljussanak céljukhoz? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. A napkeleti bölcsek felismerték, az Isten nem e világ hatalmában jelenik meg, hanem szeretetének alázatában fordul felénk.

Az Open Doors jelentése szerint ismét fokozódott a keresztényüldözés

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2015. január 08. csütörtök

A Közel-Kelet, valamint Ázsia és Afrika országaiban 2014-ben jelentősen erősödött a keresztényüldözés. Az Open Doors elnevezésű holland keresztény alapítvány éves jelentése szerint újabb országokat – Törökország, Azerbajdzsán és Mexikó – kellett felvenni a listára.