- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Márk evangéliumában leírja Jézus megaláztatását, amikor a katonák egész személyét és küldetését gúny tárgyává teszik. A rövid jelenet sokat elárul a katonák mentalitásáról, szívük – és az ?ket sugalló sátán szívének - romlottságáról, de Jézus lelki erejér?l is:
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Miért maradt fenn a cirenei Simon neve? Hiszen olykor Jézus nagy gyógyító, szabadító csodáinál is csak azt olvassuk, hogy „volt ott egy ember” – de nevet, származási helyet nem adnak hozzá.. Sem Máté, sem Márk vagy Lukács nem fordít túl nagy gondot a személyek megnevezésére, mégis mindhárom közli cirenei Simonét. Márk megfogalmazása szinte kínálja a megoldást: itt egy olyan tanúságtev? emberr?l van szó, akit és akinek fiait is jól ismerte a korai keresztény közösség.
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Márk sohasem b?beszéd?, de a keresztút és a keresztre feszítés leírásánál különösen sz?kszavúnak t?nik. A most következ? leírás minden egyes mondata egy prófétai el?rejelzés beteljesedése – de Márk nem hivatkozik erre. Szinte csak a legszükségesebbeket írja le – például elmagyarázza a héberül nem tudó olvasónak, hogy a Golgota az Koponya-hegyet jelent -, és elhagy mindent, amit pedig a kés?bbi evangelisták feljegyeznek. Mennyi mindenr?l írhatott volna! Márk azonban szótlan marad - vajon miért?
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
És még mindig nem adják fel. Az elsivárosodott, elsötétült emberi természet a magatehetetlen áldozatot szereti ütni a legjobban. Ilyenkor kiélvezi teljes hatalmát a másik felett – azt teszek veled, amit csak akarok! Jézus Krisztus összeverve, véresen függ a keresztfán – de vajon részvétre indítja-e ez az elítél?k szívét? Épp ellenkez?leg! Szavaik mögött pedig ott munkálkodik a sátán, aki még mindig nem adta fel egyetlen célját, hogy megtörje és küldetése feladására bírja rá a Messiást.
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Bár az emberek nem ismerték fel Jézusban Isten Fiát, teremtőjüket és megváltójukat, a természet világa „tudta”, ki Ő. Nem könnyű erről beszélni úgy, hogy ne tévedjünk el. A természet nem Isten – ahogy ezt a panteizmus hívei gondolják -, és természetesen nincs önálló tudata. Mi nem vagyunk az ókori természetimádat mai ezoterikus ökomaszlagának követői (ami egyébként is egyre távolabb kerül a valódi természetszeretettől és –védelemtől) nem építünk szent ligeteket és nem ölelgetünk fákat, nem faggatjuk a csillagokat, nem ugrálunk tűzön át és semmi egyéb babonaságot sem cselekszünk. De azt sem tagadhatjuk le, hogy a teremtett világ titokzatos módon reagál Teremtője közelségére vagy távolságára. Pál apostol ezt írja: „a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását.” (Róm 8, 19) Isten gyermekeinek áldása alatt minden kivirágzik és élettel telik meg, a gonosz átkozott jelenlétére pedig minden tönkremegy és elpusztul. Ezt láthatjuk az egész világtörténelem legdrámaibb pillanatánál, Jézus Krisztus keresztre feszítésénél is.