- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Az évszázadok során időről időre feltűnnek olyan keresztény, félig keresztény vagy csak a kereszténységre hivatkozó szellemi áramlatok, amelyek részlegesen vagy teljesen tagadják a feltámadást. A Jehova Tanúi azt vallják, hogy az ember halálakor teljesen meghal, s csak majd az utolsó ítéletkor támasztja fel az Isten. (Nehéz nekem elképzelni egy olyan Atyát, aki egész életében csalogat, vonzz engem maghoz, életét adta értem, aztán a beteljesülés pillanatában, amikor egészen övé lehetnék, azt mondja: ennyi volt, vége!) Sok protestáns felekezet tagadja, hogy az angyalok és a szentek velünk is kapcsolatban lehetnek, még ha azt el is ismerik, hogy a mennyek országában ott élhetnek Istennel. Mások az egész feltámadást elvetik mondván, hogy itt, a földön kell – Isten segítségével - élnünk és boldogulnunk, minden más csak öncsalás és vallási babona. Pedig a Szentírás az Ószövetség kezdetétől rendszeresen tanít az angyalokról és a szentek közösségéről.
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Bizony, nem volt könnyű Jézus korában egy rendes zsidó embernek Isten kedvére tenni – már aszerint, ahogy azt az írástudók tanították neki. Kötelező és nem kötelező – de nagyon ajánlott -, törvények sokasága nehezedett rá. Egy meggondolatlan szavával, egy gyertya meggyújtásával már vétkezhetett, és ugyan ki menthette volna őt fel a bűnei alól? Bizony nem véletlenül mondja kora vallásos tanítóiról Jézus: „Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta.” (Mt 23, 4)
Ismerjük ezt a jelenséget mi is, az Egyház korában. Vannak teológiai irányzatok, amelyek nagy örömmel szálazzák apróra Isten tanítását, hogy fegyverként fordíthassák bárki ellen, aki nem ért velük együtt. És ismerjük azt a plébániai gyakorlatot is, amelyik túlságosan aggályos lelkületű, Istentől félő és szorongó embereket nevel, akik aztán kóros bűntudatuktól sújtva nem mernek Isten közelbe se menni (pl. szentáldozáshoz járulni), s így épp attól maradnak távol, aki megmenthetné, meggyógyíthatná és megszabadíthatná őket.
Bővebben: A főparancsról és Isten valódi természetéről (Mk 12, 28-34)
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Bővebben: Az emberi okosság kudarca a Kinyilatkoztatás titkainál (Mk 12, 35-37)
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Jézus „tanítás közben ezt a figyelmeztetést adta: „Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Szívesen elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, közben színleg nagyokat imádkoznak: annál szigorúbb ítélet vár rájuk.” (Mk 12, 38-40)
Nem mondhatjuk, hogy ezek az írástudók (és farizeusok) mind rossz emberek lettek volna. Hosszú éveken keresztül tanulmányozták az Írásokat, és tudjuk, hogy szőrszálhasogatásig menően igyekeztek betartani a legkisebb parancsolatokat is. Buzgó vallásos emberek voltak – mi volt velük hát a baj?
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Márk evangéliumának a keresztúthoz vezet? részében el?ször bemutatta a helytelen, Istennek nem tetsz? okoskodást és vallásos magatartást. „Szigorúbb ítélet vár rájuk” – idézi az evangelista Jézus szavait – mennyire szeretnénk ezt elfelejteni! Nem akarunk az ítélet tényével szembesülni, szeretnénk kisgyerekek maradni és kibújni a felel?sség alól, de így csak infantilisek, gyerekesek leszünk, mert paradox módon, az Istennek tetsz? gyermeki lelkülethez (istengyermeki lelkülethez) éppenhogy növekednünk és érlel?dnünk kell. Márk azonban be akarja mutatni a helyes, krisztusi vallásosságot is, ezért a templomi jelenetsor végét egy ilyen történettel zárja le: