- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Azt olvashatjuk, hogy amikor Jézus megkezdte nyilvános m?ködését, sok beteget meggyógyított és csodákat tett. Ennek következtében olyan sok ember gy?lt köréje, hogy Jézus...
„szólt tanítványainak, tartsanak készenlétben egy bárkát, nehogy a tolongó tömeg agyonnyomja.” (Mk 3.9) Ha err?l az egy kis mondatról elmélkedni kezdünk, megláthatjuk, milyen gazdag tartalmat fedez fel az Egyház a Szentlélek által a Szentírás igéiben.
Nagyon egyszer? módon kezdhetjük a szavak és a mondat szó szerinti értelménél. Elgondolkodhatunk Jézus el?relátásán, ahogy igyekszik egy helyzetet nyugodtan és egyszer?en megoldani úgy, hogy az emberekkel is szót tudjon váltani, s ugyanakkor ne történjék semmilyen baleset, sérülés. Védi önmaga és védi az emberek életét is. Tudja, hogy küldetését végig kell vinnie, és azt nem veszélyeztetheti sem emberi lelkesedés, tolongás, sem elhamarkodott emberi cselekedetek.
Jellemz? az is, hogy bár egyedül is meg tudná oldani a helyzetet – hatalmának szavával megállíthatná az egész tömeget, mint ahogy a Gecsemáné kertben is tette -, mégis emberi munkát, tanítványai segítségét igényli. Jézus ugyanis csak akkor él csodatév? er?vel, ha más módot nem talál az emberek megmentésére. Ez történik nagycsütörtökön, amikor érte jönnek katonai hatalommal. Követ?it is el akarják fogni – a törvény szerint ugyanis a hamis messiás követ?ire is halál várt. Ezt a Messiás nem engedi. „Amikor azt mondta: „Én vagyok”, meghátráltak, és földre rogytak. Jézus ezért újra megkérdezte: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” - felelték. Erre Jézus így folytatta: „Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el.” Így beteljesedett, amit mondott: „Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál.” (Jn 18, 6-9)
Jézus ma is azt kéri t?lünk, hogy tartsunk készenlétben egy bárkát neki. Ez a bárka legel?ször is a szívünk. Itt kell védenünk, óvnunk az ? jelenlétét, szavainak tisztaságát. A világ ugyanis most is tolong, nyüzsög, harsog, és a zavaros események könnyen elfedhetik az Úr tiszta jelenlétét. Nekünk pedig tiszta térre van szükségünk, ahol Jézus jól látható, szavai könnyen megérthet?k számunkra. Így nyeri el teljes értelmét a Szentírás tanítása: „Nagy gonddal ?rizd a szívedet, mert hiszen bel?le indul ki az élet.” (Péld 4, 23)
Másodsorban bárka a családunk, a közösségünk és maga az Egyház. A tanítványok közössége képes csak arra, hogy Jézus életét közöttünk megoltalmazza. Ilyen értelemben nincs magányos kereszténység. Az Egyház ?rzi a tiszta tanítást és az Egyház gondoskodik annak maradéktalan továbbadásáról. Az Egyház, és benne mi vagyunk a bárka, amely hordozza és felmutatja Isten igazságát a tolongó tömegben.
Különleges módon bárka Mária, Jézus édesanyja. ? az Él? Tabernákulum, amely emberileg legteljesebben hordozta magában a testté lett Igét. Most is ezt hordozza, hozza el, közvetíti felénk. Márián az égi bárkán keresztül Jézus Krisztus tanítása jön el újra és újra hozzánk. Ezért figyelemmel kell hallgatnunk mindazt, amit üzen nekünk életével, tetteivel, illetve a hiteles magnkinyilatkoztatásokon keresztül is.
Nem feledhetjük, ma is ugyanaz a helyzet, mint régen: akár buzgalomból, akár kíváncsiságból, akár önös érdekb?l, akár ellenséges érzület miatt, de a tömeg most is képes arra, hogy „agyonnyomja” Jézus szavát, jelenlétét közöttünk. Nekünk pedig készen kell állnunk arra, hogy ezt minden módon megakadályozzuk, és el?segítsük, hogy Isten szava világosan és pontosan eljuthasson mindenkihez.
Sípos (S) Gyula
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Figyelmeztet? lehet számunkra, ahogy kora vallási vezet?i fogadták Jézust. Vitatkoztak vele, mindenáron rá akarták bírni saját nézeteik elfogadására és követésére – azaz emberi gondolatok és vágyak alá akarták vetni Istent...
-, és többször is égi jelet kértek t?le, hogy ezzel is próbára tegyék. Valójában azonban maguk estek próba alá és el is buktak benne. Jézus ugyanis maga volt az eleven Jel, aki zavar és árnyék nélkül, tökéletesen „jelzi” Istent, az Atyát. Err?l tanúskodtak szavai, tettei, egész élete. Ha pedig Isten megjelenik a teremtményei között, szükségszer?, hogy mindenki odamenjen Hozzá. ? az Élet, és akiben élet van, az vonzódik saját forrásához, akib?l és aki által élete lehet. Jézus pedig úgy is viselkedik, mint Életadó.
„Sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek volt valami bajuk, mind ott tolongtak körülötte, hogy legalább megérinthessék. A tisztátalan lelkek pedig, mihelyt meglátták, elé vetették magukat, és elkezdték kiáltozni: „Te az Isten Fia vagy!” De ? keményen rájuk parancsolt, hogy ne vigyék szét a hírét.” (Mk 3, 10-12)
Nem csak a tiszták, nem csak az ép erkölcs?ek, nem csak azok, akiknek valami gondjuk volt, hanem – legalább egy id?re -, mindenki „ott tolongott” körülötte. Azok is odamentek, akiknek „saját érdekükben” a lehet? legmesszebbre kellett volna futniuk – még a megszállottak is Hozzá futottak!
Senki nem kerülheti el, hogy Teremt?je elé, és ítélet alá kerüljön. Beszéltünk már Jézus rejt?zködésének okairól, most csak hozzátennék még egyet, ez pedig Isten irgalmából fakad. ? ugyanis késleltetni szeretné az ítélet id?pontját, hogy id?t adjon a megtérésre. Ahogy már Jeremiásnak kijelenti az Úr: „Hátha szót fogadnak és megtérnek gonosz útjaikról; akkor én is megbánom azt a veszedelmet, amelyet rájuk akarok hozni tetteik gonoszsága miatt.” (Jer 26, 3)
Jézus az Irgalom Jele közöttünk. Gyógyít, szabadít, megválaszol minden kérdést, kiáll minden próbát. Bár rá irányul a figyelem, a középpontban mégis azok vannak, akik hozzá mennek: vajon megértik-e Isten hívó szavát? Vajon elfogadják-e az Atya irgalmasan kinyújtott kezét Jézus Krisztusban, vagy megátalkodnak és végleg elfordulnak T?le?
Ha még a tisztátalan lelkek sem tudták megállni, hogy Isten Fia elé ne vessék magukat, akkor nekünk is meg kell ezt tennünk: Jézus, Te valóban az Isten Fia vagy, a Te tanításod Lélek és Élet – kérlek, bocsáss meg nekem, és segíts, hogy tebenned egészen otthonra találjak!
Nem kétséges, hogy ha így imádkozunk, Isten könyörül? szeretete kiárad ránk és átemel minket az életbe. A teljes életbe és az örök életbe.
Sípos (S) Gyula
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Jézus egy helyen azt mondja: „Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.” (Mt 22,14) A „sokan vannak” mondást szeretjük úgy érteni: mindenki. Érthető így is, hiszen a Megváltó maga kiált fel így: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket.” (Mt 11, 28) Isten mindenkit meghívott az üdvösségre, a mennyegzős lakomára, a közös asztalhoz. Elóször a kiválasztott népet hívja – a zsidó népet, a törvény örzőjét, a Messiás test szerinti népét. Ez a meghívás végső soron kudarcot vall. Ezért mondja Jézus a példabeszédben: „Aztán (a király) így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre!” (Mt 22, 8-9)
A meghívás kudarcot vall, de az „örök meghívólevél” Jézus Krisztusban mindenkinek szól. Pál apostol logikusan végigviszi ezt a gondolatsort: „Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: „Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz.” (Róm 10, 13-15)
Szolgák kellenek, akik elviszik a „jó hírt”, a meghívót Isten országának mennyegzős lakomájára minden embernek. Jézus kiválaszt erre embereket – ahogy a földi királyság nyelvén mondanánk – a „személye körüli szolgálatra”. Márk megmutatja, hogy Jézus nyilvános szolgálatában az első nagy csodák után eljön az idő, amikor ezt a szűkebb testvéri közösséget maga köré gyűjti a Messiás. „Ezután fölment a hegyre, és magához hívta azokat, akiket akart. Azok hozzá mentek.” (Mk 3, 13)
Jézus választ. Senki sem lehet pusztán a saját akaratából Jézus közvetlen munkatársa. Isten nem a mi személyes ambícióinkat nézi – bár azokat is megtisztítja és gyümölcsözővé teszi -, hanem egyrészt a szükséget, amelyet egy munkatárssal, egy szolgálattal be lehet tölteni. Az első korintusi levélben (12. fejezet) Pál apostol hosszasan magyarázza a közösség tagjainak a különböző szolgálatokat (apostoli, prófétai, tanítói, stb.) a különböző lelki adományokat és karizmákat (nyelveken szólás, gyógyítás, prófétálás, stb.) és azt, hogy mindez az „egy test”, „Krisztus teste”, az Egyház javára adatott. Mindenki javára. Tehát Jézus Krisztus kiválasztása egy szolgálatra mindig ezt a nagyobb munkát és nagyobb felelősséget jelenti. (Akinek többet adnak, attól többet is kérnek számon.)
Másrészt a kiválasztás alapja nem csupán egy adott szükség betöltése, hanem Isten titokzatos és megmagyarázhatatlan szeretete is, amellyel az emberek, és kiválasztottan néhány ember felé fordul. Sohasem felejthetjük el, hogy Isten nem valami elvont idea, személytelen „szeretet”, hanem élő személy! Csodálatos példája ennak Jézus beszélgetése a gazdag ifjúval. Az evangélium így írja: „Jézus ránézett és megkedvelte.” (Mk 10, 21) Szeretetre gyulladt iránta. Néha teljesen érthetetlen, mi motiválhatja Jézust? A kortársai sem értették – és meg is botránkoztak benne -, miért választott ki a Messiás egy vámost, tanulatlan halászokat, vagy épp egy lázadót.
Talán sok más embert is kiválasztott – mint ahogy egy népet is -, de sokan nem válaszolnak a hívására. Mit tehet ilyenkor az Isten? Lehetetlen lenne leírni, hogy ezeknél az embereknél „Isten kudarcot vallott” – ha nem tanúskodna a kudarc fájdalmáról a Szentírás. És azt is el kell ismernünk, hogy időnként mi is kudarcot vallunk, mert vágyaink, elképzeléseink nem egyeznek Isten akaratával.
Márk evangéliuma egyszerű szavakkal számol be arról a csodálatos pillanatról, amikor összecseng az isteni és emberi akarat: „Azok hozzá mentek.” (Mk 3, 13) Elképzelem magamban, ahogy a tömegből előszólított emberek mennek fel a hegyre, Jézus után. Milyen várakozásteli izgalom járhatta át a szívüket! Milyen csodálatos remény, hiszen a Messiás munkatársai lehetnek! Kiválasztottak! És talán volt bennük szorongás is: képes vagyok megfelelni ennek az elhívásnak?
Márk nem akar emberi lelkiállapotok felett merengeni – ezt meghagyja nekünk. Ő megmarad az isteni döntés és az emberi válasz szűkszavú rögzítésénél. Nekünk azonban lehetőségünk van rá, hogy – épp az Evangélium szavain elmélkedve -, bepillantást nyerhessünk az eseményekbe, és ezeken keresztül feltáruljanak előttünk Isten életének a titkai, ahogy azt megosztotta velünk. A kiválasztottakon keresztül, minden meghívottnak.
Sípos (S) Gyula
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
„Tizenkett?t rendelt, akiket apostoloknak nevezett, hogy vele legyenek, s hogy elküldje ?ket hirdetni az igét. Hatalmat adott nekik, hogy ki?zhessék az ördögöket. Ezt a tizenkett?t rendelte: Simont, akinek a Péter nevet adta, Jakabot, Zebedeus fiát, Jánost, Jakab testvérét, ezeket elnevezte Boanergesznek, vagyis a mennydörgés fiainak, Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánai Simont és az iskarióti Júdást, aki kés?bb elárulta.” (Mk 3, 14-19)
Jézus kiválasztott tizenkét tanítványt. „Tizenkett?t rendelt”, vagy szó szerint: „létrehozta a Tizenkett?t”. Tudatosan tizenkett?t, Izrael tizenkét törzse szerint. Hogy az apostolok testileg is a tizenkét különböz? törzsb?l származtak-e, azt nem tudhatjuk, de lehetséges. (Erre utal a a Jelenések könyve is.) Jézus korában mindenki számon tartotta származását. Fontos volt számukra, hiszen a Messiásnak is „Dávid házából” kellett származnia. Józsefr?l pedig tudjuk, hogy „Dávid házából és nemzetségéb?l származott” (Lk 2, 4), így Mária is, Jézus anyja.
Jézus szándéka nyilvánvaló: kiválasztás és újjászületés által újjáalkotni a „kiválasztott népet”, az Istennek szentelt népet. Ahogy a Jelenések könyve írja: „Akkor a trónon ül? megszólalt: „Íme, újjáteremtek mindent!” (Jel 21, 5) Így értették ezt tanítványai is. János jelenésében látja az Új Jeruzsálemet, a mennyekb?l alászállott várost. Így ír róla: „És lélekben elvitt egy nagy magas hegyre, s ott megmutatta nekem a mennyb?l, az Istent?l alászállt szent várost, Jeruzsálemet. Isten dics?ségét sugározta. Ragyogott, mint a drágak?, mint a kristálytiszta jáspis. Széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. Nevek voltak rájuk írva, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a nevei. Keleten három kapu, északon három kapu, délen három kapu és nyugaton három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.” (Jel 21, 10-14) Ez a szent város pedig ma az Egyház, egyszerre fényben és sötétben, szétszakítva és megosztva, elválasztottan a zsidó népt?l és önmagában megosztottan. De mindez elt?nik és helyreáll dics?séges egysége a végs? napokban.
Jézus fizikailag is létrehozta, (létbe emelte) a Tizenkett?t. ?k lettek az újjáteremtett világ alapkövei. Nem maguktól, nem a saját értékességük alapján – hiszen értéktelennek látszó, „elvetett k?” az „alapk?” is -, hanem kiválasztás, Isten kiválasztása alapján. Ez a kiválasztás teszi apostollá, Isten küldöttévé ezt az össze-vissza társaságot, akik között halász, vámos, lázadó és mindenféle indulatú ember van.
Jézus nem csak létrehozta a Tizenkett?t, hanem gondoskodott arról is, hogy küldetésüket sikeresen betölthessék. Ezért „arra rendelte” ?ket, hogy „vele legyenek”. T?le tanulnak, még mozdulatait, gesztusait is utánozzák, hogy tökéletes képévé váljanak. Megértik tanítását: „Én vagyok a sz?l?t?, ti a sz?l?vessz?k. Aki bennem marad, s én benne, az b? termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15, 5) Nem felejthetik el azonban, hogy együttlétüknek célja van: „hirdetni az igét”. Ennek a célnak alárendel?dnek érzelmeik – ki akarná otthagyni a Messiást akár egy napra is -, egyéni elképzeléseik, kívánságaik.
Jézus új nevet, új identitást ad nekik. (Már nem Simon a halász, hanem Péter a küldött.) Új öntudatot, új célt kapnak, és ennek betöltéséhez hatalmat az ellenség minden ereje felett, hogy „ki?zhessék az ördögöket”. Ez a hatalom az igehirdetésben (is) rejt?zik el és ennek nyomán mutatkozik meg. „Az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta.” (Mk 16, 20). Így kellene ennek lennie mindmáig, és ha nem így van, akkor az azt jelzi, hogy valami baj van Krisztus Testében. Mert Istennek hatalommal hirdetett igazsága semmit sem vesztett erejéb?l – az Ige most is gy?ztes. Ezért a hiba bennünk van. Vagy nem az ?t hirdetjük, vagy nem hatalommal hirdetjük, vagy nem azt tesszük, amire Jézus elhívott minket. De mivel Isten elhívottjai között szereplünk mi is, lehet?ségünk van rá, hogy közösségünk legyen az Atyával a Szentlélek által, és mindezt megélhessük és megtapasztalhassuk. Ezért törekedjünk a teljes egységre Jézus Krisztussal…
Sípos (S) Gyula
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
„Amikor hazament, ismét nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy még evésre sem maradt idejük. Amikor övéi ezt meghallották, mentek, hogy megfogják, mert azt mondták, hogy megzavarodott.” (Mk 3, 20-21)
Pedig milyen rendes ember volt! – szoktuk mondani…
Jézus igazán nagyon rendes ember volt, a családja is büszke lehetett rá. Az egész rokonsága és nemzetsége – az pedig nem kevés ember -, úgy tudta róla, hogy csendes, istenfélő ember, aki jól végzi a munkáját. Nem tartozott ugyan nemzetsége előkelőihez, a tanult és okos elöljárókhoz sem, de azért jó szakember volt. Bárki elfogadta volna vejének – már ha kellő gazdasági háttérrel is rendelkezett – és a lányos anyukák biztos számon tartották, mint lehetséges jelöltet.
Hanem egyszer híre ment, hogy ez a Jézus megzavarodott, más fordítás szerint egyenesen megháborodott. Otthagyta a munkáját, össze-vissza mászkál, prófétának – és még ki tudja minek! - hirdeti magát, ráadásul mindenféle jöttment emberrel él együtt. Van azok között halász, rosszhírű lázadozó ember, ráadásul nyilvános bűnös, vámos meg rosszéletű asszony. (Egyáltalán: mit csinálnak ezek együtt?) Aztán nyilvánosan prédikál, mintha valaki lenne, előtte meg a földön fetrengenek az emberek.
Most mi legyen? Ha odamegyünk, még azt hiszik, hogy mi is egyetértünk ezzel. Épp elég nekünk, amit mondanak róla, ebből is véleményt tudunk alkotni… Nagyon kínos – mit gondolnak most rólunk az emberek?
Azoknál az embereknél, akiknél a jó hírnév, az önbecsülés, a „méltóságteljes élet” – röviden: az önigazult, önző élet – fontos, így reagálnak. Nem szeretik a „fekete bárányokat” a családban, nem szívesen mutatkoznak velük az utcán. Zavarba jönnek a koldusok közelségétől, elhúzódnak a „nagyhangú embertől”. Félnek mindentől, ami magzavarhatja nyugodt kis életüket. Önvizsgálat helyett a másik embert vizslatják. Mivel önmaguk szeretete áll életük középpontjában – Isten és a felebarát szeretete helyett -, ezért mindent magukhoz mérnek. Ami számukra jó - az helyes, ami pedig zavarja őket - az nem helyes. Így aztán Jézus botránykővé lesz számukra. Ha engednék, hogy hasson rájuk, akkor megláthatnák magukat olyannak, amilyennek Isten látja őket. Kicsinyes, vádaskodó, önző embernek, tele félelemmel és aggódással, ugyanakkor önteltséggel és lázadozással, keserűséggel és nyugtalansággal. Ha engednék, Isten élete beléjük áradhatna, meggyógyíthatná és megszabadíthatná őket. De nem engedik, mert ehhez el kellene engedniük önmagukat.
Ha odamennek is Jézushoz, csak mintha cirkuszba mennének. Ha el is fogadnak Tőle valamit, csak mintha már eleve járna nekik. Akik valóban hisznek a Messiásnak, azokat bolondoknak és bajkeverőknek tartják.
Amikor végre eljön a jó alkalmon – Jézus hazament, ahol ők is elérhették – mit is tehetnének? Eljönnek, hogy megfogják és elzárják a megzavarodott, megháborodott embert. Jönnek, hogy a sátán munkáját végezzék és újra elválasszák Istent az emberektől. Jönnek, és még azt hiszik, hogy valami Isten előtt kedves dolgot tesznek. Hogy ők a gyógyítók, a megmentők.
Isten Igéjét azonban lehetetlen megkötözni. Így nekik is lehetetlen most elfogni a Krisztust, mert még nem jött el az ideje. Isten „kézben tartja az eseményeket”, Jézus még reménykedik, hogy meglágyul a szívük, bűnbánatot tartanak, megtérnek és élnek.
Jézus legnagyobb védelme az, hogy szolgál. Ő látja a megsebzett szívű emberek sokaságát és azok is felismerik benne a gyógyítót. Mivel elismerik önmaguk előtt és Isten előtt is testi és lelki elesettségüket Jézusnak lehetősége nyílik rá, hogy meggyógyítsa, megszabadítsa őket. A szükséget szenvedő és köré gyűlő emberek sokasága mintegy védőgyűrűt képez körülötte. Ahogy a mennyben az angyalok körülveszik a Trónt és dicsőítik Istent, úgy veszik körül itt az emberek Jézust és megdicsőítik Őt.
A mi legnagyobb védelmünk is az, ha szolgálunk. Ma az egész világ ki van éhezve a Szeretetre. Ha mi hajlandóak vagyunk magunkra venni Jézus igáját és szolgálni a kiéhezett embereket a Szeretetben, akkor ez a „védőgyűrű” minket is körbevesz. Igaz, a vádak is utolérnek minket úgy, ahogy Jézust is utolérték. Ő tudta ezt előre, ezért így tanított a nyolc boldogságban: „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.” (Mt 5, 10-12)
Sípos (S) Gyula