- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Márk az evangéliumában már az elején kijelenti, hogy ő Isten Fia örömhírét hirdeti. Állítását azonban bizonyítania is kell – és nem is marad ezzel adósa olvasóinak. Történetről történetre vezeti előre a meghívottakat az elrejtőzött, majd önmagát kinyilatkoztató Isten megismerésében, amely egészen a csúcspontig, a kereszt-áldozatig és a megváltás hatalmas művének beteljesedéséig tart.
Márk tudatosan komponál. Keresztelő János kinyilatkoztatja Jézust – és Isten is tanúságot tesz Fia mellett a Jordánnál. Jézus meghirdeti Isten országát, és szavaival, tetteivel fokozatosan egyre jobban megmutatja küldetése valódiságát, erejének hatalmát.
Az előzőekben olvasott, egymás után következő történetekből kitűnt, hogy Jézusnak van hatalma a természet erői felett – a vihar lecsendesítése -, uralkodik a természetfölötti világ hatalmai fölött – a légiónyi démon kiűzése a megszállottból -, és most azt bizonyítja, hogy hatalma van a halál fölött is. A történet úgy kezdődik, ahogy már megszoktuk. Jézus megjelenik valahol, azonnal nagy tömeg veszi körül, és jönnek a szükséget szenvedők, hogy nála gyógyulást, szabadulást nyerjenek. (A tömegnek és a tömegből való elkülönülésnek még sokszoros jelentősége lesz később.)
„Amikor Jézus a bárkával ismét átért a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köré. Ekkor jött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta, lába elé borult, és igen kérte: „Halálán van a lányom. Gyere el, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.” El is ment vele. Nagy tömeg kísérte, ott tolongtak körülötte.” (Mk 5, 21-24)
Egy fontos különbség azonban van: ezúttal nem csak a farizeusok és írástudók által lenézett emberek, a „galileaiak”, a „tudatlanok” jönnek, hanem Jairus, egy zsinagóga elöljárója is. Ezt az embert már nem érdeklik az előítéletek. Nem érdekli a saját méltósága sem. Az sem, hogy esetleg bajba kerülhet. Mindezt elvetette magától – mert akit szeret, a halálán van.
Jairus nem azért ment a Messiáshoz, mert felismerte, hogy a zsidó vallásosság haldoklik, megmerevedett, törvénykezővé vált és kiveszett belőle az igaz Isten ismerete. Azonban így is többet tesz, mint a többi elöljáró. Hajlandó a „csodarabbihoz” fordulni a lánya miatt. Készséggel elismeri hatalmát. Nem gyanúsítgatja ördögi manipulációval, sem szemfényvesztéssel. Hisz Jézusnak, akiről csak hallott, mert hinni akar! „Gyere el, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.” Ebben nincs semmi feltételes mód, semmi talán és hátha. Jairus teljes szívével Jézus felé fordul és megalázkodik előtte (bár erre senki nem kéri vagy biztatja): „mihelyt meglátta, lába elé borult, és igen kérte”. Jairus ezért szimbólum is, Izrael szimbóluma. Márk megmutatja: lett volna lehetőség, hogy Izrael egésze befogadja az evangéliumot.
Jézus mindenkiért jött és mindenki szolgája lett. A megtestesült Ige világossága egyre ragyogóbban világít. Senki nem bújhat el fénye elől, mindenki döntésre kényszerül. (Mint látni fogjuk, Isten gyógyító és szabadító kegyelme még a vallásilag legtisztátalanabb emberre is kiárad…) Most is mindannyian válaszolni kényszerülünk erre a hívásra. Igenünk vagy nemünk pedig sorsdöntő lehet.
Olyen hittel és alázattal kellene nekünk is kérnünk Jézus segítségét, mint Jairus kérte. Lehet, hogy a mi családunkban testileg mindenki ép, de vajon lelkileg is épek vagyunk? Nem haldoklunk-e lelkileg, és nincsenek-e közöttünk olyanok, akik lelkükben már halottak is? De vannak. És mit teszünk velük? Okoskodunk, elméleteket állítunk fel nekik, politikai pártokban, gazdasági eredményekben, új kulturális hatásokban bízunk? Esetleg moziba járunk azokkal együtt, akiket mentenünk kellene – évek óta várva az alkalmas pillanatot, amikor majd tehetünk valamit értük? Orvoshoz, pszichológushoz szaladgálunk?
Mindezt lehet tenni, és olykor jó dolog is. Azonban mindezek fölött a legjobb az, ha Jézus elé futunk, és a lába elé borulunk, közbenjárva mindazokért, akiket e világ súlya már testileg-lelkileg megrokkantott. És biztosak lehetünk abban, hogy Isten Fia velünk is ugyanazt teszi, mint Jairussal: „El is ment vele”.
Sípos (S) Gyula
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Aki tisztátalan dolgot, állatot vagy embert érintett, vagy az érintette őt, maga is tisztátalanná lett és érintése tisztátalanná tett. A mózesi törvény ugyanis ezt mondja: „Vagy valaki megérint egy tisztátalan dolgot, bármi legyen is az: tisztátalan állat, tisztátalan háziállat vagy tisztátalan kisebb állat hullája, tudtán kívül maga is tisztátalan és vétkes lesz.” (Lev 5, 2) Ilyen esetekben „hozzon az Úrnak jóvátételi áldozatul az elkövetett bűnért egy nőstényt a nyájból (juhot vagy kecskét) engesztelő áldozatul, a pap pedig végezze el fölötte az engesztelés szertartását, és az megszabadítja őt a bűntől.” (Lev 5, 6) A törvény olyan komolyan vette a tisztaságot, hogy a parancsban ez áll: „Ha valaki tisztátalanságot érint, akár emberét, akár állatét, akár bármilyen tisztátalan dolgot, és utána eszik az Úrnak közösségi áldozatul felajánlott áldozatnak a húsából, azt ki kell irtani népéből.” (Lev 7, 21) Minden asszony pedig tisztátalannak számított havi vérzése idején (Lev 12, 2), ilyenkor el kellett különülnie a többi embertől, és majd csak a tisztulási szertartás elvégzése után mehetett az emberek közé – nehogy érintésével tisztátalanná tegye a tisztákat. Ha pedig „egy nőnek a szabályos időn kívül több napon át vérfolyása van, vagy a havi vérzése hosszabbá válik, akkor az ilyen vérfolyás tartama alatt éppúgy tisztátalan, mint havi vérzése idején.” (Lev 15, 25) Az ilyen asszony – de még a ruhái is, az ágy is amin fekszik! -, érinthetetlenné válik, mert tisztátalanná tesz. Olyanná válik, mint egy leprás, kitaszítottá az emberek közösségéből.
És most képzeljük el azt az asszonyt, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenved. Képzeljük el szenvedését és kirekesztettségét. Képzeljük el félelmét, ahogy rejtegeti magát, amikor az emberek közé óvakodik. Hiszen akár meg is kövezhetik! És most ez az asszony közeledik Jézushoz…
„Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, és sokat kiállt az orvosoktól, mindenét rájuk költötte, de semmi javulás nem mutatkozott, inkább romlott az állapota. Hallott Jézusról, azért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Rögtön meg is szűnt a vérfolyása, érezte testében, hogy meggyógyult.” (Mk 5, 25-29)
A sok szenvedés bátorrá, szinte vakmerővé tette ezt az asszonyt. „Átfurakodott” a tömegen. Hitt, mert hinni akart! Hitt, mert megérezte, hogy ez élete nagy esélye a gyógyulásra. Nem gondolkodott nagy teológiai igazságokról. Nem tűnődött, hogy Jézus messiás-e, vagy csak egy gyógyító csodarabbi. Vállalta azt a kockázatot is, hogy felfedezik és megkövezik. Hiszen a törvények szerint, amikor átfurakodott az emberek között, mindenkit akit megérintett a testével vagy a ruhájával – így magát Jézust is - tisztátalanná tett!
Isten válasza lenyűgöző! Az asszony rögtön érezte testében, hogy meggyógyult. Isten az asszony kiszolgáltatottságára, szenvedésére nem a törvény betűjével, hanem annak szellemével, a Szeretet Lelke erejével válaszolt. Még csak esélyt sem adott semmilyen fontolgatásra, vádaskodásra. Nem állított el diagnózist, nem keresett – mint szokásban volt -, bűnüket a betegség mögött, hanem azonnal válaszolt: rögtön meg is szűnt az asszony vérfolyása.
Márk megmutatja, hogy Isten Fia az emberileg gyógyíthatatlan betegeket is képes meggyógyítani. Nem kínozza a betegeket, nem kér pénzt, nem okoskodik – ingyen és azonnak gyógyít. De még ennél többet is megmutat az Istent a törvény igája alá zárni kívánó írástudóknak – azt, hogy az Ő szeretete fölötte áll minden törvénynek és igazságnak. Minden tisztátalanságnak és bűnnek. (Különben hogyan is térhetnénk meg mi, tisztátalan bűnösök, ha a tökéletesen tiszta Isten le nem hajolna hozzánk?) Íme, nem a tisztátalan teszi tisztátalanná a tisztát, hanem a tiszta teszi tisztává a tisztátalant!
Ahogy Pál apostol írja majd: „A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet.” (Róm 13, 10) Az a szeretet, amelyik önmagáról elfeledkezve mindig a másik javát akarja…
Sípos (S) Gyula
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
„Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. A tömeghez fordult: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, mégis kérdezed: Ki érintett meg?” De ő körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve - mert hisz tudta, hogy mi történt vele - előlépett, leborult előtte, és őszintén bevallott mindent. Ő megnyugtatta: „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!” (Mk 5, 30-34)
Márk tárgyszerűsége lenyűgöző. Bár mélységesen hisz Jézus istenfiúságában, azt nem kívánja abszolutizálni, elfedve vele Jézus emberségét. (Azaz, ahogy ma kifejezzük: Jézus egyszerre tökéletesen Isten és tökéletesen ember, szétválaszthatatlanul és összekeverhetetlenül.) Vannak bibliamagyarázók, akik szerint Jézus csak azért teszi fel a kérdést, hogy tanítványait próbára tegye, vagy pedig felhívja a figyelmet egy gyógyulásra. Ezek a gondolkodók próbálják kimagyarázni Jézust, hiszen Ő nem lehet tudatlan?!
Isten Fiának azonban erre semmii szüksége sincs! Jézus Krisztus nem egy mindenki felett álló szuperember volt, hanem emberségében ugyanolyan ember, mint mi. Éhes volt, fázott, örült, sőt indulatba jött. (Ha nem lett volna ilyen, hogyan is menthetettt volna meg minket? Hogyan is részesedhetnénk győzelmében, ha nem lenne azonos természetünk?) Istensége itt a földön nem a mindentudásban nyilvánult meg, hanem a szeretetben való mindent odaadásban – az Atya természetének tökéletes megmutatásában. Ezért mondhatta: „S én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10, 30)
Jézus mégis tökéletesen Isten. Őt nem pusztán áthatotta az isteni természet – ezt elmondhatjuk a szentekről is -, hanem Ő egész természetében tökéletesen Isten. Ha pszichológiai fogalmakat akarunk használni, akkor azt mondhatjuk, hogy tudatos és tudattalan személyisége egyaránt Isten. Nincs benne megosztottság, hasadás. Nem csak a felszínen, néhány gesztusában Isten. Nem csak akkor tesz jót, amikor ez a „szándéka”. Isten „szándéka” mindig a jóra irányul – ezért aki Őt „megérinti”, megkapja ezt a jót akkor is, ha Jézus tudatos énje éppen másra irányul.
Jézusból gyógyító erő áradt ki, és ez tudatosította benne, hogy valaki hittel érintette Őt. Tudni akarja, ki volt az, ezért kérdezi a tömegtől: „Ki érintette meg a ruhámat?” A tanítványok nem is értik a kérdését. Hiszen mindenki ott tolong, lökdösik a Mestert, tapogatják a ruháját, látni kívánják. Hogyan is lehetne megmondani, akkor éppen ki érintette meg?
Ma is sokan vannak így. Ott vannak Jézus körül, látszólag követik Őt – de hit nélkül, megszokásból, vagy éppen kíváncsiságból, hátha történik valami. Így bár ott vannak, mégsem találkoznak vele. Ha az emberek nem is akarják megismerni Jézust, Jézus meg akarja ismerni legalább azt az egyet, aki hitt benne. Ő kíváncsi arra, kit gyógyított meg a belőle áradó erő. (Vagy ha úgy tetszik, kit gyógyított meg az Atya, a Fiú által a szentlélek erejében.)
A vérfolyásos asszony remegve borul elé – tudja, élete a tét. Meg is kövezhetik, mert érintésével tisztátalanná tette a Mestert. Márk azonban azt írja, Jézus megnyugtatta őt. Milyen csodálatos, hogy az Isten akar minket megnyugtatni! Békét ad és egészséget, ahogy azt később minden követőjének megígéri: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.” (Jn 14, 27)
Mi is őszintén bevallhatunk mindent jézusnak, ahogy az asszony is tette. Jézus nem elutasít, nem felháborodik, hanem teljes szívével mondja: Hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!”
Sípos (S) Gyula
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Jézus ezt mondja a vérfolyásából kigyógyult asszonynak: "Menj békével, és maradj egészséges!”(Mk 5, 34) Ezt a szinte parancsként hangzó mondatot nem véletlenül mondja Jézus. Egyáltalán nem magától értetődő ugyanis, hogy akit Ő meggyógyított, az egészséges is marad! Világosan beszél erről a tisztátalan lelkekről szóló tanításában: „Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, nyugtot keres, de nem talál. Azt mondja hát: Visszatérek elhagyott házamba. Amikor odaér, üresen, kisöpörve, feldíszítve találja. Erre nyomban elsiet, s hoz magával hét más lelket, magánál is gonoszabbat. Bemennek és ott laknak. Ennek az embernek a sorsa most rosszabb, mint előbb volt." (Mt 12, 43-45)
A tisztátalan lélek jelenléte betegséget generálhat, testi-lelki megkötözöttséghez vezet. Jézus Krisztus hatalma mindenkit képes megszabadítani ettől a gonosz befolyástól. De mi történik akkor, ha a megszabadult ember tovább folytatja bűnös életét, azaz nyitva hagyja a „háza ajtaját”? Visszatér a gonosz lélek és visszatérnek azok a tünetek, betegségek, megkötözöttségek is, amelyet annak jelenléte okozott.
Isten gyógyító szeretete sokszor életmód-váltásra ösztönöz minket. Ha ezt elutasítjuk, visszatérhet a betegség. Egy megtörtént esetet hadd hozzak példaként: egy túlsúlyos férfi kérte Istent, hogy gyógyítsa meg fájó térdeit. Ez meg is történt, elmúltak a fájdalmai – majd egy idő múlva visszatértek. Amikor emiatt panaszkodott Istennek, Ő az imádságban így válaszolt: „Én megtettem, amit kértél – de te megtettél-e mindent?” A férfi fájdalmát ugyanis a jelentős túlsúlyából adódó terhelés váltotta ki. Isten ugyan „regenerálta” a térd-ízületeket, de mivel a férfi túlsúlya megmaradt, az újra túlterhelte az ízületeket… Bizony, olykor nekünk is tennünk kell azért, hogy egészségesek maradjunk, mint ahogy ennek a férfinak is egy mértékletesebb életmódra kellett volna átállnia!
Ha a bűn újra megjelenik az életünkben, akkor annak következményei is újra megjelenhetnek. Jézus kiszabadította a házasságtörő asszonyt a halálos veszedelemből, de utána azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”(Jn 8, 11)
Természetesen nincs mindig közvetlen összefüggés a bűn és a betegségek között. Egyik alkalommal, amikor Jézus meggyógyított egy vak embert, hazaküldte, „de előbb figyelmeztette: „A faluba ne menj be!” (Mk 8, 26) Hogy miért, arra választ adhat a mai orvostudomány megfigyelése is. Ugyanis amikor valakinek műtétileg visszaadják a látását - kölönösen ha hosszú ideje nem látott -, akkor egy adaptációs időszakra van szüksége, amíg újra megtanul látni. Ehhez nyugodt körülményekre van szüksége, hogy újra megtanulja a tér érzékelését, a színek érzékelését, stb. Többször megfigyelték, hogy meggyógyított emberek újra elveszítették a látásukat, miközben a látószervek épek maradtak. Az ok lelki: inkább „visszamenekültek” a megszokott, ismert és biztonságos állapotba és létmódba, mert nem tudták megtanulni vagy újratanulni a látással való tájékozódást.
Jézus többször figyelmeztette a meggyógyultat: „vigyázz, hogy rosszabb ne legyen a sorsod”! (Később az eltélését követelő tömegben is ott voltak azok, akiket meggyógyított, de később újra előjöttek tüneteik.) A vérfolyásos asszonyt azonban épp ellenkezőleg, gondoskodó szeretetébe emeli, szinte ráparancsolva: „maradj egészséges”! Ezzel ellene mond annak a nép körében közkeletű vélekedésnek is, hogy a betegség közvetlen kiváltója mindig a személy vagy családja bűne. Hogy itt mi lehetett a betegség oka – talán egy fertőzés, egy szervi elváltozás, egy nem gyógyuló belső seb, esetleg vérzékenység -, nem tudjuk, de az bizonyos, hogy Jézus egyszer, s mindenkorra meggyógyította a sokat szenvedő és kitaszított asszonyt. Meggyógyította testében, de meggyógyította lelkében is, amikor megismertette az Atya átölelő szeretetével.
Sípos (S) Gyula
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
„Még beszélt, amikor a zsinagóga elöljárójának házából jöttek és közölték: „Meghalt a lányod. Minek fárasztanád tovább a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek nem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy sírást-rívást, sok siratót, jajgatót találtak ott. Bement, s így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, mit sírtok? A kislány nem halt meg, csak alszik.” Erre kinevették. Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement abba a helyiségbe, ahol a kislány feküdt. Megfogta a kislány kezét, s így szólt hozzá: „Talita kum”, ami annyit jelent: „Kislány, parancsolom, kelj föl!” A kislány fölkelt, és elkezdett járkálni. Tizenkét éves lehetett. A nagy csodálkozástól azt se tudták, hová legyenek. De ő szigorúan meghagyta nekik, hogy senki se tudjon a dologról, aztán még figyelmeztette őket, hogy azonnal adjanak a kislánynak enni.” (Mk 5, 35-43)
„Minek fárasztanád tovább a Mestert?” – mondják az emberek, és azt gondolják magukról, hogy ők most nagyon rendesek és tapintatosak. Hasonlóképp mondjuk ma is: miért is imádkozzak ezért, nem zaklatom ilyenekkel az Istent – apró-cseprő problémáinkkal, anyagi, lelki ügyeinkkel vagy épp halálos betegségeinkkel - és azt hisszük, hogy most nagyon rendesek, alázatosok vagy krisztusiak vagyunk. Látszólagos alázatból, hitetlenségből, képmutatásból vagy félelemből tesszük ezt – mindegy. Ha azonban mi le is mondanánk Isten segítségéről, Ő nem akar lemondani a mi segítésünkről! Ezért bátorítja Jézus a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!”
Az apa fájdalmára Jézus egy messiási csoda ígéretével, a kislány feltámasztásának ígéretével válaszol. Tudja jól, hogy ezt az ígéretet csak nagyon kevesen merik érteni és befogadni. Ezért tanítványai közül is csak a legbelső köréhez tartozókat viszi magával, nehogy a többiek hitetlensége megrontsa az embereket.
Nem hisznek Jézusnak, pedig amit mond - „Mit lármáztok itt, mit sírtok? A kislány nem halt meg, csak alszik.” – az igaz. Jézus Krisztus halála és feltámadása lett a tökéletes ítélet élet és halál fölött. Ő nyitotta meg a mennyország és az alvilág kapuit is. Halálakor „alászállt a poklokra” és prédikált a halottak lelkeinek. Akik hittek neki, vele együtt felmehettek a mennybe. Akik nem hittek neki, azoknak pedig már csak a pokol kiúttalan reménytelensége maradt.. A kislány tehát még nem halt meg a végleges halállal, lelke még újraegyesülhetett testével (mint később Lázáré is).
A Messiás bepillantást engedett az elrejtett titokba, de az emberek szemét eltakarta ragaszkodásuk a megszokott tapasztalatokhoz. Így bár szemükkel látták a Messiást, mégis vakok és süketek maradtak. „Kinevették.” Jézus azonban nem megsértődik, nem magyarázkodik hanem megmutatja, hogy az Ő szava igazság, az Ő szava hatalom. Ő valóban Isten Fia, aki parancsol még a halálnak is, és az elengedi foglyait.
Az emberek szívük megromlott indulataival reagálnak Isten jelenlétére. Hol hitetlenkednek, hol kihívóan nevetnek – szinte sérti őket Jézus, hiszen jelenlétével cáfolja kisszerű életük poros igazságait -, hol meg csodálkozva ámuldoznak, de anélkül, hogy megértésre vagy hitre jutnának. Jézus Krisztus azonban Isten szeretetével reagál az emberek életére. Nem elítéli őket, hanem bátorítja. Nem önmaga felmagasztalását keresi, hanem a vele lévők javát. Ezért „szigorúan meghagyta nekik, hogy senki se tudjon a dologról, aztán még figyelmeztette őket, hogy azonnal adjanak a kislánynak enni.” Szinte eltereli az emberek figyelmét önmagáról, hogy azzal törődjenek, ami a kislány – a legkisebb, legártatlanabb és legkiszolgáltatottabb – életét megerősítheti: adjanak neki enni.
A zsidó hagyomány szerint leprást gyógyítani, született vakot, süketet látóvá, hallóvá tenni és halottat támasztani csak Isten képes. (Hiszen Isten akaratából született vaknak, vagy halt meg – és Isten akaratát csak Isten változtathatja meg.) Ezért ezeket a csodákat csak a Messiás képes megcselekedni. Jézus a kislány feltámasztásával igazolja saját Messiás-voltát. Tudja azonban azt is, hogy bár ez a csodája néhány ember szívét megnyitja felé, de másokét lezárja, mert olyan igényeket, várakozásokat kelt bennük, amik ellentétesek küldetése lényegével. Végső soron messiási csodája csak egy lépés a kereszthalál felé vezető úton. Mindez azopnban nem akadályozza meg Őt abban, hogy cselekedjen: életet adjon, vígasztalást nyújtson – és felkínálja a mellette való döntés lehetőségét minden embernek. A kereszt ugyanis nem a halál, hanem az élet fája, amit eltiltottak Ádámtól és Évától, hogy most odaengedjenek mindenkit, aki hisz Jézus Krisztusban…
Sípos (S) Gyula